7 nap és 7 hét | 18+

3. nap / 4

 Megráztam a fejem és megrángattam a béklyóimat.

– Ó ti normális emberek. Lemaradtok a legjobb dolgokról... – sóhajtott, majd lassan elkezdte belém nyomni. Az érzések egész skáláját éltem át, miközben feszítette be magát. Úristen! Vérfagyasztóan sikítottam mert pont annyira fájt. Sírva suttogtam neki, hogy fáj de nem állt le.

Először még csak kicsiket mozgott, majd egyre jobban bevadult és ütemesen csapódott hozzám. Elfojtott nyögéseket hallatott és még nem akart elmenni, húzni akarta az időt de már régóta mereven állhatott és ő is kívánta a kielégülést. Egy pillanat múlva megállt és rám dőlt, az egész súlya rám nehezedett.

– Elvettem a szüzességedet! Ilyen szűk helyen sem voltam még... – suttogta hátborzongatóan. A kezére támaszkodott és tövig nyomta magát, amitől már csak felszisszenni tudtam. Nézte az arcomat és már ez kielégítette, hogy szenvedést okozott. Közben kitalálta, hogy tudná még jobban elhúzni. Rákapcsolt a vibrátorra és ezt ő is érezte és picit megremegett. Zihálni kezdtem és úgy éreztem, hogy teljesen ki vagyok töltve úgy, mint egy rohadt hálaadási pulyka. Piciket mozgott és a vibrátor tette a dolgát, egyre jobban szorítottam és feszítettem és egyszer csak felnyögött.

– Úristen Hannah! – mondta és attól, ahogy kimondta a nevemet, akkorát élveztem, hogy egy percig csak futott oda-vissza a testemen a remegés. Magammal rántottam Őt is és egyszerre végeztük be. Éreztem, ahogy a fenekembe spricceli a meleg gecijét. Nagyon lassan kihúzta magát és ott hagyott. Elment a mosdóba, majd a késével a kezébe tért vissza. Már nem is mukkantam meg. Tudtam, hogy ez lesz. Ökölbe szorult a kezem és vártam a fájdalmat, ami egy pillanat múlva meg is érkezett.

– Bazd meg... – suttogtam a párnámba de meghallotta és közelebb hajolt, hogy jól halljam.

– Kit? Téged?! – kérdezte vigyorogva.

Eloldozta a jobb kezem és lábam és így hagyott. Még csak kora délután volt, mégis a sok ellenkezésbe és sírásba teljesen elfáradtam, Ő pedig a kínzásomba. Mellém feküdt és most egymás felé néztünk. Én ugye amiatt néztem arra, mert a bal kezem volt odabilincselve az ágyhoz és így csak a baloldalamra tudtam feküdni. Ő pedig kíváncsian tapasztalta, milyen az ha szembe fekszem vele. Néztük egymást és bennem ezer kérdés megfogalmazódott de csak egyet tettem fel.

– Hogy tudsz ilyeneket tenni velem, aztán pedig, így a szemembe nézni? – suttogtam kérdőn.

– Szociopata vagyok. – és megvonta a vállát.

– És ez az okod vagy a mentséged?

– Mindkettő és mert megtehetem...

– Azért mert megtehetsz valamit, nem muszáj meg is tenned...

Rám mosolygott úgy igazán és felém nyúlt de pont nem ért el. Tenyérrel felfelé tette le a matracra a kezét és lassan elaludt. Néztem őt, aztán a kezét. Direkt tette így, hogy hátha hozzáérek. Mennyire számító! Még hogy sosincs terve! Na persze! Csak nem tudom, mit akar ezzel elérni...

Később elkezdtem unatkozni és egyre nagyobb késztetésem volt tényleg hozzáérni, úgy mint tegnap a hajához. Ez borzasztó... Sóhajtottam egyet és végül a mutatóujjammal lassan végig simítottam a tenyerét. Az alkarján is sok apró seb volt, halványan fehérlettek és látszott, hogy nagyon régiek lehettek már. Annyira sajnáltam őt. Mennyit szenvedett, Istenem! Elképzeltem kisfiúként és belefájdult a szívem. Néztem az arcát és most olyan békésen aludt. Hogy lehet, hogy mindennek ellenére sem gyűlölöm őt? Hogy lehet, hogy már nem utálom, azért amit velem tesz? Egyszerűen nem tudom megérteni...