7 nap és 7 hét | 18+

6. nap / 1

Két álmoskás nyújtózkodás között, az első gondolatom az volt, hogy ő miért ébredhet úgy, hogy mellette vagyok és én miért nem láthatom őt reggel itt feküdni?

Morcosan kimásztam az ágyból és ahogy meglátta az arcomat attól teljesen befeszült.

– Mi a baj? – kérdezte, de én csak válaszul megráztam a fejem. Felkelt a kanapéról, odajött hozzám és nézte, amint felteszem a kávéját, majd az utamba állt és újra megkérdezte.

– Mi a baj?

Fújtam egyet és a tekintetét kerülve neki kezdtem.

– Egyszer én is szeretnék úgy ébredni, hogy ott fekszel mellettem...

Nagyra nyíltak a szemei és döbbenetet láttam rajta. Nem csak az arcán de még a testtartásán is. Szerintem mindenre számított, csak erre nem. Lassan bólintott egyet és visszaült oda, ahol az előbb is volt. Néha rápillantottam és látszott rajta, hogy még sokáig ezen agyalt. Jó, hát ő kérdezte, hogy mi a bajom... Kitöltöttem a kávéját és a kezébe adtam, én pedig, a citromos vizemmel mellé ültem és ahogy ezt tettem, a combom véletlenül hozzáért. Megfeszült egy pillanatra de hagyta, hogy így legyünk. Talán neki is csak szoknia a kell a közelségemet, úgy mint nekem az övét de nem sokáig maradtunk így, mert megkordult a gyomra és inkább hozzáfogtam a reggelikészítéshez. Csináltam tojáskrémet és, hogy megkóstoljam, egy ujjal belenyúltam majd lenyaltam. Szemem sarkából láttam, hogy sóvárgó tekintettel engem néz. Zavarba jöttem és inkább elfordultam, talán lassan megtanulom, hogy legközelebb ne nyalogassam az ujjamat előtte. Kitálaltam neki és pirítósra kenve elkezdtük enni. Ma egy fekete trikót vett fel, ami szépen kiemelte a vállizmát és a karja vonalait. Persze, csak szemlesütve pillázgattam rá, nehogy észre vegye, hogy stírölőm de amilyen okos, szerintem két perc után rájött, hogy mit csinálok. Nem szólt semmit és hagyta, hogy nézzem. Jólesett a reggeli és amint mindketten végeztünk elpakoltam. A gardróbszoba felé vettem az irányt és már nem kellett szólnom, jött utánam. Ma kivételesen több ideig válogatott és drukkoltam, hogy ne valami extrém darabot válasszon.

Végül egy világos farmert és egy fehér trikót adott a kezembe. Felkaptam és bár itthon sosem vagyok farmerben, azért jó érzés volt felvenni. Talán olyan érzetet adott, mintha ki akarnánk mozdulni az utcára.

– Talán randira megyünk? – kérdeztem szemtelenül.

– Én nem szoktam randizni... – jött zavarba. 

Rámosolyogtam, hogy enyhítsem a kínját és gyorsan hozzátettem.

– Nyugi, gondoltam de csak vicceltem.

– És a viccet sem értem... – zárta le.

Ránéztem és gondterhelten sóhajtottam egyet.

– Nem baj, más sem szokta... – legyintettem és kisétáltam a nappaliba.

Néztünk valami tv műsort, aztán időben elkezdtem az ebédet csinálni. Kértem a kését a szeleteléshez de valamiért nem akarta odaadni, ezért inkább jött és lelkesen segített felvágni a dolgokat. Mikor végzett, nem ment vissza a kanapéra, hanem érdeklődve nézte mit csinálok és a pulthoz ült. Felraktam a zöldséglevest és elkezdtem a krumplipürét. Volt még lefagyasztva hal, azt kirántottam és tartárt is kikevertem. Közben úgy nézte minden mozdulatomat, mintha tv-t nézne.

– Miért nézel annyi tv-t? – kérdeztem hirtelen.

Meglepődött, aztán szomorúan elmosolyodott, miközben átgondolta a válaszát.

– Gyakorlok.

– Mit?

– Nem egyszerű leutánozni az emberi reakciókat. – megállt a kezembe a fakanál. Akkor, amit látok azt mind csak megjátssza? A mosolygást tudtam, hogy megjátszotta de a többit is?