7 nap és 7 hét | 18+

2. nap / 4

 Utasított, hogy menjek oda majd amikor közel értem hozzá, megfogta a kezem. Azt hittem, hogy újra csak meg akarja nézni de ő inkább hátratette és összebilincselte a kezeimet.

– Mit-mit csinálsz? – kérdeztem de nem válaszolt. Leültetett és abban a pillanatban már tudtam mire készül.

– John, ne csináld! – kértem és amikor kiejtettem a nevét, szórakozottan rám nézett.

– Tetszik, hogy így hívsz. – mondta kissé őrülten.

– Engem büntess meg, ne őt!

Megrázta a fejét és elindult a fürdő felé, bentről mintha hallottam volna, hogy John beszél Tommyhoz de nem értettem hogy mit. Pár perccel később kivonszolta és egész jól nézett ki a tegnaphoz képest.

Kéz és lábbilincs volt rajta, a ruháján beszáradt vér volt, az orra pedig jól láthatóan elvolt törve.

– Haney, Hannah! Jól vagy?

– Jól vagyok! Tommy, annyira sajnálom! – próbáltam nem pánikba esni. Észérvek kellenek ide, meg nyugalom. Johnra néztem.

– Ígérem nem csinálok ilyet többet, csak ne bántsd! – mondtam de mintha meg sem hallotta volna. Gyomorszájon vágta Tommyt és amikor összegörnyedt, lelökte a földre. Kifeszítette a bal kezét és a kézfejére lépett. Nagyon rosszul nézett ki és éreztem, ahogy elönt a pánik.

– Ne, ne, ne!

John rám nézett, leguggolt és Tommy kisujját egy laza mozdulattal eltörte. Tommy felordított, én meg felsikítottam, amikor meghallottam a csontja roppanását.

– John, mit akarsz? Mond és megteszem csak hagyd abba! – kiáltottam már hisztérikusan.

Elmosolyodott.

– Igen? Ez kezd érdekes lenni. Beszélhetünk róla. – mondta és ott hagyta a földön. Leguggolt hozzám és a combomra tette a kezét.

– Mond mit akarsz? Mit akarsz ezzel elérni? Meddig fogod ezt még csinálni? – buktak ki belőlem a kérdések.

– Csak szórakozok. Soha nincs tervem. Megláttalak és ez jó ötletnek tűnt, addig fogom ezt csinálni amíg élvezem. Tudod, hogy nem szeretek unatkozni...

Ettől a mondatától kirázott a hideg.

– Tudom de egyszer úgyis megunsz és akkor megölsz, igaz? – könnyes szemmel bámultam rá.

– Nem, nem foglak. – jelentette ki és felállt, aztán elkezdte kibilincselni a kezem.

– Hazudsz. – suttogtam sokkosan magam elé, amit ő is meghallott.

– Túl okos vagy... – és megcsóválta a fejét.

Halványan elmosolyodtam de ez inkább volt gúnyos mint őszinte majd felálltam és aggódva a háta mögé néztem.

– Maradj itt és ne mozdulj. – utasított.

– Értettem. – válaszoltam és néztem Tommyt, akinek most már a kisujja is el van törve. Az én hibám, hogy ilyen helyzetbe került. Istenem, ezért sosem bocsát meg. Néztem, ahogy John elvonszolja és rázárja az ajtót.

– Tejszínes tengergyümölcsei tészta jó lesz ebédre? – kérdeztem mintha minden teljesen rendben lenne és nem épp két perce vonszolt volna be egy sérültet a fürdőbe, én pedig nem lennék a foglya.

– Igen. – mondta és felmutatta a kését.

– A hagymához kellesz. Most legalább megtudom, hogy tudsz-e sírni. – és most talán igazából mosolyogtam.

Megforgatta a szemeit.

– Talán tudok. – és elnevette magát, ami nem olyan volt, mint az eddigiek. Azokat megjátszotta ezt most nem.

Ahogy pucoltam a hagymát és adtam a kezébe, az ujjaink összeértek. Megköszörültem a torkom, hogy rám figyeljen.

– Úgyis megfogsz ölni, úgyhogy igazán nem szükséges megjátszanod magad előttem. Tudom, hogy eddig folyamatosan más arcodat mutattad de teljesen feleslegesen. – kibámultam az ablakon. – Nagyon fárasztó folyamatosan szerepet játszani, hát ne tedd! Engem baszottul nem érdekel, hogy normálisan viselkedsz-e vagy sem...

– Nem tudom miről beszélsz... – mondta vidáman és felnevetett.