7 nap és 7 hét | 18+

7. nap / 5

Ha kijön, én leszek a következő. Üveges tekintettel meredtem magam elé és megszólalni sem bírtam. Egy perc múlva kilépett az ajtón és ahogy megláttam, sokkot kaptam. Öklendezni kezdtem mert a látványa gyomorforgató volt, az arcára és felsőtestére friss vér fröccsent. A kését a nadrágjába törölte aztán az oldalához visszadugta az övébe. Sóhajtva sétált felém és csóválta a fejét. Leguggolt és mindkét kezével megfogta az arcomat. Kiüresedetten figyeltem a fekete szempárt, amiben semmi, de semmi érzelmet nem láttam. Teljesen ledermedve ültem és vártam a halált.

– Gyere velem! – mondta és finoman simogatta az arcomat. Ez a kedves gesztus teljesen kibillentett a lelkiállapotomból és elmosolyodtam. Akarja, hogy éljek. Akarja, hogy vele maradjak. Akar engem! Még nem unta meg a kínzásomat. Még nem unt meg engem! Talán érez irántam valamit? Fájna ha nem látnám többet. Hiányozna és sajogna a szívem mert szeretem Őt! Bólintani akartam, de akkor a combomra csöpögött a hajából Tommy vére és ettől azonnal helyére került bennem minden.

– Nem megy. – mondtam neki és nem váltott ki belőle semmilyen reakciót a válaszom. Nem látszott rajta semmi. Az arcomnál fogva ledöntött és a csípőmre ült. A kezeim a kemény mellkasán voltak és tudtam mi következik.

Felém hajolt és az arcával közelített.

– Akkor búcsúznunk kell, Hannah! – suttogta a fülembe, ahogy kicsit közelebb hajol és a haja az arcomhoz ért. Egyik kezével megtámaszkodott a másikkal még mindig az arcomat fogta és a hüvelyujjával simogatta a bőrömet. Talán nem tudta mit akar vagy, hogy akarja. Lassan felnyúltam és az arcán egy olyan részhez értem, ami nem volt vörös. Végigsimítottam finoman, aztán az ajkain húztam végig az ujjbegyemet, majd a nyakára fontam az ujjaimat és magamra húztam de ellentartott és csak néztük egymást. Talán most látom utoljára, talán ez az utolsó alkalom, hogy megérinthetem. Akarom érezni a puha ajkát az enyémen.

– Csókolj meg! – utasítottam úgy, hogy a száját néztem. Látszott, hogy ő is akarja de válaszul lassan megcsóválta a fejét.

– Könyörgöm! – váltottam hangnemet.

Ezen elmosolyodott és már nem ellenkezett tovább. Végre 7 nap után az ajkaink összeértek. Vadul csókolt és én türelmetlenül visszacsókoltam. Belemarkoltam a hajába, szorosan tartottam és teljes erőmmel húztam magamra. Hosszan és szenvedélyesen csókoltuk egymást és nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak de nyögött egyet és eltolt magától. Mindketten szaporábban vettük a levegőt és az ajkaink a hevességünktől, megduzzadtak.

 Rámosolyogtam de nem tartott sokáig a vidámságom mert mindkét kezével elkezdte a nyakamat szorítani. Abban a pillanatban már nem kaptam levegőt és tudtam, hogy max másfél percem van hátra. Vehemensen védekezni próbáltam de az egyre nagyobb pánik miatt, ami a hatalmába kerített, csak levegő után bírtam kapkodni. Küzdöttem és nem adtam fel, a sziréna a fejembe megszólalt és bekapcsolt bennem a túlélési ösztön. Ütöttem mindenhol, már végén az oldalán is, amikor eszembe jutott a kése. Hirtelen odanyúltam, kirántottam az övéből és erősen a hasába nyomtam. Tágra nyíltak a szemei, a teste megfeszült, miközben dühösen morgott egyet. Megtámaszkodott és elvette kezét a nyakamról, így újra fellélegezhettem. Döbbenten tartottam a kést és éreztem, ahogy valami meleg és ragacsos tapad a kezemre, majd láttam, ahogy folyik rám az élénk vörös vére. Mikor tudatosult bennem, hogy mit tettem, pánikszerűen újra a sötét tekintetét kerestem és csak néztem a fájdalmát. Bizonytalanul elengedtem a késmarkolatát, amitől magához tért az első döbbenetéből, felült és látta, hogy nem húztam ki, a kés még mindig a hasában van. Egy pillanatig elgondolkozott valamin majd Rám nézett és a szemeiben most mélységes fájdalom volt. Nem is láttam a kezét, amivel megütött, már csak arra emlékszem, hogy elégedetten bólint egyet majd elsötétedik az egész világ.