7 nap és 7 hét | 18+

1. nap / 5

 Felmutatta a kezét és ettől megálltam. Odajött, körbesétált, aztán elővette a nagy kését.

– Én nem mozognék a helyedbe... – mondta és elkezdte levágni rólam a pólót.

Sóhajtottam egyet. Mikor végzett, elégedett fejet vágott.

– Komolyan ebben kell lennem egész nap?

– Nem, ha akarod leveheted de akkor nem biztos, hogy türtőztetni tudom magam.

– De fázom! – hazudtam.

Félrebiccentette a fejét és elgondolkozott. Bármit bemesélek neki, csak hogy ne csurgassa már rám a nyálát.

Levette a vékony pulcsiját és rám húzta. Ezen teljesen meglepődtem és késztetésem volt megköszönni de ezt simán le tudtam küzdeni.

Megköszörültem a torkom.

– Bemehetek hozzá? – kérdeztem a legtöbb magabiztossággal, ami most telt tőlem.

– Nem. – vágta rá és sokkal morcosabb lett. Vettem egy mély levegőt, hogy vitába szálljak vele, de előbb szólalt meg, mint én.

– Főzz valamit!

Nagyra nyíltak a szemeim, na erre nem számítottam. Ezt most komolyan mondja? Amikor eltelt pár másodperc és beláttam, hogy nem viccel, elindultam a konyhába. Levest akartam ma csinálni és sült húst, krumplival.

– A hűtőben van egy fehér doboz. Ahhoz nem nyúlhatsz! – szólt utánam.

Elővettem minden hozzávalót és láttam is a dobozt. Tudtam, hogy lesz doboz! Megcsóváltam a fejem és a hámozóért nyúltam. És lám, az még ott volt! Vajon nem fél, hogy a hámozóval kinyírom?

Amikor a zöldségeket meghámoztam, akkor már gondjaim voltak kés nélkül. Kérdően ránéztem, Ő előhúzta a nagy kését és felmutatta.

Kiábrándult fejjel csak annyit mertem mondani.

– Lehetne, hogy előtte elmosd? – ki tudja mit vágott előtte. Sőt, nem is akarom tudni!

Felnevetett és elmosta, aztán felvágta a zöldségeket. Összedobáltam mindent és a tűzhelyre tettem a másik felét pedig be a sütőbe.

Neki dőltem a pultnak és kinéztem az ablakon. Már dél elmúlt, én meg még csak a vizet ittam reggel. Vajon ha felforr a leves és leönteném, akkor el tudnék menekülni? Vagy fel is gyújthatnám az egész házat és akkor muszáj lenne kimennünk.

– Min töröd a csinos kis buksidat? – kérdezte majd megragadta a hajamat és erővel lenyomott a pultra. Felkiáltottam fájdalmamban és ösztönösen elkezdtem védekezni. A kemény márványon feküdtem hason és próbáltam kiszabadítani a hajamat az ujjai közül.

– Nem tudsz megszökni Tőlem! – folytatta baljós hangon.

Ahogy szabad kezével alám nyúlt, éreztem, hogy taperolja a fenekemet majd végighúzta az ujjait a lábam között. Undorodva küzdöttem de nem tudtam semmit sem tenni ellene.

– Csak nem jut eszembe, hogy tettem-e bele sót!!! – sikítottam. – A són gondolkoztam!!! – hagyd már abba! Ne csináld! Nem akarom! Könyörögtem magamban.

 – Hmm. Akkor megkóstolom, rendben?

Elengedett és elléptem tőle jó messzire. Hirtelen megfordult és felém indult. Ijedtembe egy kicsit megrezzentem és védekezvén karba tettem a kezem de ő csak egy kanálélt nyúlt. Sóhajtottam és éreztem, hogy nem sokig bírom már sírás vagy ivás nélkül, automatikusan nyúltam a mérőpoharam után és töltöttem bele vizet és öntöttem rá a citromlevet. Most kivételesen cukrot is tettem bele mert egyszerűen kell valami, amitől talpon maradok. Felhúztam és töltöttem még egy ugyanilyet. A kezem még mindig remegett de már kicsit jobban voltam. Megfordultam és érdeklődve nézett rám. Lesütöttem a szemem és csak álltam és vártam, hogy kész legyen a kaja.

Kis idő múlva elkezdtem teríteni.

– Magadnak is teríts meg! Te is velem fogsz enni!

– Én-én nem vagyok éhes. – kezdtem volna bele de közbeszólt, hogy nincs ellenvetés.