7 nap és 7 hét | 18+

3. nap / 1

 Már világos volt, mikor kinyitottam a szemem és a kedvenc poharam az éjjeliszekrényemen volt. Odanyúltam és meghúztam, mert már nagyon szomjas voltam. Megfordultam és nem volt mellettem. Lövésem sem volt, hogy hány óra lehetett és hol van ő. Talán ül az asztalnál és várja a kávéját, ezen mosolyognom kellett. Felkeltem és még mindig izomlázam volt, hát, remélem hamar megizmosodom vagy annál is hamarabb meghalok. Felhúztam a köntösömet és kimentem arcot mosni, aztán feltettem a kávéját. A kanapén feküdt és nézte a tv-t. Odavittem a bögrét és amikor elvette, biccentett egyet. Összehúztam a szemöldökömet. Ez mi volt?

Csináltam bundás kenyeret és kérdően néztem rá.

– Hová tegyem? Esetleg az asztalnál akarsz enni?

– Mindegy. Nem vagyok éhes. – válaszolta rezignáltan. Oké. Mi történik?

– Mi a baj? – kérdeztem és leültem mellé.

– Semmi. – folytatta ugyanolyan hangon, amitől ijedten, a fürdő felé néztem.

– Úristen! Megölted! – kiáltottam és már pattantam volna fel de még időben elkapott. Ledöntött és a csuklóimat lefogta.

– Nem! Él még... Nincs semmi baja.

– Basszus John, a frászt hoztad rám! – és megkönnyebbülve, egy picit el is mosolyodtam.

A haja felém omlott és a sötét szemei értetlenül néztek.

– Ne mozdulj meg és hunyd le a szemed! – mondta lassan, én meg zavarba jöttem mert úgy nézett. Biccentettem egyet és becsuktam a szemeimet. Megnyaltam a számat és csak figyeltem, hogy mit csinálhat. Elvette a kezét a csuklómról és mintha helyezkedett volna. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy a késéért nyúl és most fogja elvágni a torkom de akkor megéreztem, ahogy a haja súrolta az arcbőrömet. Mit csinálhat?

– Kinyithatod! – mondta és felült. Gondterheltnek tűnt.

– Elmondod? – kérdeztem és mellé ültem. Pont odanyújtottam a tányért, amikor újra megszólalt a telóm. Feszülten figyeltem és néha rápillantottam.

Lehet ez a baja? Hogy keres valaki engem?

– Megnézted, hogy ki az? – kérdeztem finoman.

– Igen. A nővéred az. – megállt bennem az ütő. Ő simán ide fog jönni és rám rúgja az ajtót is akár, főleg, ha kell tőlem valami, mondjuk a hajvasalóm vagy a szempillaspirálom. Elkezdtem tördelni a kezem.

– Írtál valamit neki?

– Nem.

– Akkor írj neki! Ide fog jönni... – kezdtem el pánikolni. Na nem azért, hogy hátha megment, hanem, hogy John elkapja és őt is bezárja vagy bántja. Azt nem élném túl. Vicky az egyetlen rokonom. Akármilyen is, ő ismer engem és mindig velem volt. Elviseljük egymást és bármit megtennénk egymásnak.

Rám nézett és látta, hogy mennyire ideges lettem és a kezemre nézett. Rátette a hatalmas tenyerét a kézfejemre, hogy abba hagyjam a tördelést, majd megszólalt.

– Nyugi megoldom. – mondta hidegvérrel. Na, pont ettől félek, gondoltam és megszorítottam a kezét.

– Egyél! – toltam oda újfent a tányért.

– Eszem ha te is. – válaszolta. 

Megvontam a vállamat, vettem egy szeletet és enni kezdtem. Szerintem teljesen jó lett. Mikor végeztünk, elpakoltam és a gardróbszobába mentem. Elbizonytalanodtam és csak álltam a polcok előtt, féltem és nem akartam, hogy kiakadjon, úgyhogy visszasétáltam hozzá lesütött szemekkel.

– Mit vegyek fel? – kérdeztem tőle, hátha ezzel is a kedvébe járhatok.

Felnézet rám és felcsillant a szeme. Elvonult, majd pár perc múlva megjelent és elégedettnek tűnt. Egy elől kivágott felsőt, egy fodros szoknyát és egy bugyit tartott a kezébe. Istenem, ha ennek vége és túlélem, esküszöm, kidobálok minden olyan ruhát, amit már ezer éve nem hordtam. Nem is értem miért tartottam meg ezeket. De, tudom már... ha esetleg fogva tart egy szociopata, akkor legyen mit felvennem, hogy még ennél is perverzebb legyen. Remek! Szép munka!