7 nap és 7 hét | 18+

1. nap / 2

 Zsibbadt lettem és elsőre meg sem hallottam, amit mondott.

– Figyelsz rám? – kérdezte és az ujjaival egy nagy késsel játszott, ami eddig az asztallapján hevert.

– Tes-tessék?

– Azt mondtam Hannah, hogy főzz egy kávét!

Sokkosan bólintottam egyet és mintha lassított felvétel lennék, először arcon akartam ütni magam, hogy térjek már észhez de pillanatok alatt megembereltem magam, így végül nem volt rá szükség. Oda sétáltam a tűzhelyhez és elkezdtem a kávét csinálni. Minden mozzanatomat árgus szemekkel figyelte és iszonyatosan ijesztő volt. A kezem már annyira remegett, hogy a fél kávét kiöntöttem miközben kitöltöttem a bögrébe.

Megköszörültem a torkomat és a lehető legmagabiztosabban kérdeztem.

– Hogy iszod? – és félve felé pillantottam.

– Feketén. – mondta és ettől az egy szavától is kirázott a hideg.

Odavittem neki és intett, hogy üljek mellé. Remegő kézzel húztam ki a nehéz széket és ültem le.

Tommyra néztem, aki egyre rosszabbul festett.

– Nyugi, még jól van de a te hibád, hogy ilyen állapotban van mert túl sokára jöttél. – megvonta a vállát. – Te és én el fogunk kicsit szórakozni...

Ismerős volt ez a szituáció, láttam már valamelyik filmben. Bólogatni kezdtem és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

– Igen, ezt a Brad Pitt-es filmet én is láttam. Csak hát tudjuk, hogy végül mi is volt a dobozban... – néztem rá. Tudtam, hogy úgyis megfog ölni minket, láttuk az arcát. Ezt mindenki tudja, aki látott már valaha is egy normális filmet az életében.

– Ó, még filmrajongó is vagy! Egyre több bennünk a közös. – mosolygott rám és hitetlenkedve néztem. Mi a franc folyik itt? – Megígérem, hogy a Te fejed nem kerül dobozba... – mondta miközben szürcsölte a kávéját. Oké, akkor értette az utalást.

– Aha és gondolom a Te neved is John Doe... – erre még szélesebbre húzta az elmebeteg mosolyát.

– Ez tetszik!

 Hát nekem rohadtul nem! Magam elé meredtem és arra gondoltam, hogy talán ez csak egy rossz álom. Igen, biztosan az.

Szemem elé nyújtotta a kezét és csettintett egyet.

– Hannah, ne omolj össze. Eddig még nem untatsz. Ne akard, hogy unatkozzak... – mondta és a végére a sötét szemei, még sötétebbek lettek.

Pár aprót bólintottam. Tehát nem akar unatkozni és elvileg megölni sem akar? Akkor talán megpróbálhatnék szökni.

Ahogy végzett a kávéval lassan felálltam és elvettem előle az üres bögrét. Figyeltem a szemét és amikor félre pillantott, a bögrével úgy fejen vágtam, hogy az darabokra tört és hátra sem nézve rohantam a teraszajtó felé, ami csak pár méterre volt. Feltéptem és már a teraszon szaladtam, amikor hátulról elkapott és a számra szorította a kezét. Talán egy fél „segítség" szaladt még ki előtte de teljesen mindegy volt mert az utca végén, egy erdő mellett élünk és itt mindenkinek nagy kertje van, így a házak távol vannak egymástól.

Senki sem fogja hallani ha sikítozok és ha a házból kiabálás hallatszik. Az sem fog senkinek sem feltűnni, ha napokig nem megyünk ki a házból. Tudják, hogy Tommy korán megy és későn jön, Én pedig egy antiszociális író vagyok és itthonról dolgozom.

Könnyűszerrel visszahúzott a házba, pedig minden erőmmel szabadulni próbáltam. Ütöttem, rúgtam és karmoltam de meg sem érezte. Ahogy becsukta a teraszajtót, neki lökött és a nyakamnál fogva tartott. Nagyon erős és most már kávé illata is van.