A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

102.rész

Ki vagyok én?

-Fáj hogy indokolatlanul haragszol rám,
Hisz én semmit sem tettem.
Az egész egy átvert pillanat volt,
Ami téged megtévesztett.

Haragszom magamra,
Amiért hülye voltam.
Haragszom rád,
Amiért bizalmatlan vagy.

De mindezt megmagyarázatlan maradt,
Mert ellöktél magadtól.
Megszólalni se tudtam,
Máris a távolban ragadtam.

Pedig elakartam mondani,
Szívem hangos zenéjét.
Ami dübörögve szólt,
Hogy csak rád vágyik.

De e szavak fölöslegesek,
Ha meg sem hallgatsz.
Bezártál egy dobozba,
Büntetlenül hagyva.

Vége van mindennek,
Külön utakon járunk.
Egyedül, magányosan.
Egyedül, magányosan.

Nem adsz új esélyt,
Ezért bár újrakezdhetnénk.
Vigyáznánk egymásra,
Senki se állna közénk.

Dühös vagyok magamra,
Mert elengedtelek.
Dühös vagyok rád,
Amiért tovább is léptél.

Vérzik a kezem,
Ami a fallal találkozott.
Inkább kívül fájjon,
Mint belül tépjen.

A fájdalom,
Amit az a dolog okozott.
Hogy láttam egy srácot csókolni,
Azt ami régen az enyém volt.

Bárcsak meghallgatnál.
Bárcsak figyelnél rám.
Bárcsak kibékülnénk.
Bárcsak újra az enyém lennél.

Éreztem, ahogy a szemeim könnybe lábadtak és keményen kellett tartanom a nyelvemet a szájpadlásomhoz, hogy el ne sirjam magam.

Mégis mi volt ez?

Egyszerűen nem tudtam felfogni az eseményeket, csak álltam ott bambán és néztem fel a színpadra. A fiúra, aki írta nekem ezt a szép és egyben szomorú dalt.

Írt nekem egy dalt!

Nem tudtam nem megállni, hogy a szívem hevesebben verjen. Nem tudtam parancsolni az érzéseimen eluralkodó zavartságon. Konkrétan annyira megrohamoztak az érzések, hogy azt hittem menten eltemet, lenyom a föld alá.

-Ő az exed?-kérdezte hirtelen mellőlem egy hang. Egy pillanatig nem is tudtam beazonosítani, hogy ki beszél hozzám vagy épp mit mond.-Ha?-várt választ Ash, aki időközben észre se vettem, hogy mellém keveredett.

-Mi van?-kérdeztem vissza kábán, mint aki azt se tudja hogy hol van.

-Az énekes gyerek a volt pasid?-mutatott komoran a színpad felé. Ekkor esett le, hogy az egész suli végig nézte, ahogy Mark nekem énekelt. Így aztán nem volt nehéz kitalálni mégis kinek íródott ez a dal. Ráadásul Ash sem volt hülye.

-Ja.-feleltem értelmesen, miközben a mostani pasim előtt próbáltam rendezni a zúgó fejemet, és úgy tenni mintha egyébként nem történt volna semmi jelentős.

-És jóban vagytok még?-kérdezte, amire nyugodt szívvel tudtam választ adni.

-Egyáltalán nem.-vágtam rá őszintén, mire úgy látszott Ash egy kicsit megnyugodott és átkarolva a vállamat nézett tovább fel a színpadra egyenesen Mark szemébe, aki szintén minket figyelt. Ash csak közelebb húzott magához és egy puszit nyomott a fejemre, jelezve hogy mi is a felállás, mire Mark elkapta a fejét és inkább a koncertre fókuszált.