A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

75.rész

Megérzések

Egy szempillantás alatt érkeztünk el a csütörtökhöz.

Kényelmesen készülődtem el reggel, bár a gyomrom összerándult minden egyes alkalommal, amikor csak eszembe jutott hogy már csak pár óra és vizsgázom.

-Megvagy?-kérdezte az ajtómban állva Mark, pontban háromnegyed órával a vizsgánk előtt.

-Azt hiszem.-kaptam gyorsan magamra a kabátomat, majd a vállamra véve a táskám már ki is léptem a házból és elindultunk a suli felé.

Az úton nem nagyon beszélgettünk. Mindketten a gondolatainkba voltunk merülve.

Több mint fél órával hamarabb érkeztünk meg, épp ahogy elterveztük.
Markkal előre megbeszéltük, hogy hamarabb jövünk  hogy együtt tudjunk benyújtani. Így hát az erre a célra kijelölt teremben lekuporodtunk a cuccainkkal.
Ott alaposan benyújtottunk, megmozgattuk minden porcikánk. Majd még gyorsan átnéztük a nehezebb emeléseket is, hogy tuti jól menjenek az előadáskor.

Mindezek után leültünk az egyik padra, ami a folyosóra volt kitéve.

-Jól fog menni!-mondta magabiztosan Mark. Idegeségnek egy nyoma se látszott rajta. Megpróbáltam meríteni az erejéből, de a gyomrom továbbra is görcsbe állt.

-Ühüm...-motyogtam bizonytalanul.

-Annál az emelésnél fontos hogy gyorsan és erősen fogd meg a kezem, hogy már fel is kaphassalak, és ne essünk ki a ritmusból.-magyarázta, mire bólogattam.-A többi sima.-nyugtázta, majd a zsebébe nyúlt-Tessék, energiacukor.-vett ki egyet a sárga csomagolású cukorkából, majd felém nyújtotta. Mosolyogva nyúltam érte, miközben a kezem remegni kezdett, mint a nyárfalevél.

-Ohh.-rántottam el a kezem ijedten. Nem akartam hogy Mark is lássa, mennyire ideges vagyok. De ő gyorsabb volt és elkapta a csuklóm.

-Hé!-vette a kezemet az övéi közé-Nem kell idegeskedned! Ugyanolyan jól fog menni, mint a heti összes vizsgánk.-bizonytalanul bólintottam-Tudod mit? Csukd be a szemed!

-Mi?

-Na, rajta! Csukd be!-hunyorogva néztem rá, de látva komoly ábrázatát tettem amit mondott.-Oké. Most pedig végy egy nagy levegőt, és fújd ki. -teleszívtam a tüdöm, majd kifújtam. Már épp nyitni akartam a szemem de Mark megállított.-Ne! Hagyd csukva!

-Oké, de...

-Shh!-pisszegett le-Fel akarok tenni még egy kérdést. Bízol bennem?-kérdezte, mire  meglepődtem. Ezt most miért kérdi?

-Persze.-feleltem őszintén.

-Akkor nincs mitől tartanod.-mondta olyan lágyan, hogy a szívem gyorsabban kezdett el verni. Végül kinyitottam a szemem, és ott ült velem szemben a világ legcukibb fiúja.
A tenyerem még mindig a kezei között voltak, mikor egy szó nélkül lehajolt és egy csókot hintett a kézfejemre. Minden pihe a  tarkómon és a hátamon vigyázba vágta magát, ahogy az ajka megérintette a bőrömet. Jézusom, de elpirultam!

-Mark Adams és Victoria White!-kiáltott ki Matt a teremből, ezzel megmentve egy kínos jelenetből engem. Hirtelen azt sem tudtam hol voltam. A kezem nem remegget már, a hasam se állt görcsbe, viszont a szívem hevesen dobogott akárhányszor Markra néztem. Oh édes Istenem! Mi történik velem?

Pár percen belül már ott is álltunk a tanári kar előtt, beállva a kezdő pózba, én talpig fehérben Mark pedig talpig fekete ruhában. Ezzel kifejezve hogy a szerelem néha fekete és néha fehér.
Mikor elindult a zene. Egyszerűen mindent elfelejtettem. Vagyis hát ez nem igaz, mert csakis Markra gondoltam. Beleadtam minden érzésemet iránta. Mert hát magamnak is nehezen vallottam be, de voltak érzéseim iránta. Méghozzá elég zavarosak. De ezt a zavart felhasználva adtam bele a mozdulataimba az iránta táplált szenvedélyem, dühöm, és csalódásom. Miközben csakis a gyönyörű mogyoróbarna szemeibe néztem.
Úgy éreztem ha lennének szárnyaink már rég az égben táncolnánk.
Szabadok voltunk, és szárnyaltunk.
A testünk teljes összhangban egy ritmusra járt. Úgy éreztem talán még egyszerre lélegzünk és dobban is a szívünk. Összekapcsolódtunk.