A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

40.rész

Ajàndékok

Ismét boldogan kelltem fel az àgyból. Mikor leértem a földszintre anya a konyhàban sürgött-forgot , és körülötte hatalmas kàosz uralkodott. Ezt az okozta , hogy ma ebédre vendégeink lesznek, ugyanis meglàtogatnak minket anyai nagyszüleim. Nagy izgalomba kerültem , mert vàrtam màr hogy megérkezzenek. Imàdtam őket. Mikor kicsi voltam nagyon sok időt töltöttem velük , az ő hàzuk volt a màsodik otthonom. Mert amikor beteg lettem a legtöbb esetben hozzàjuk vittek a szüleim , mert nem tudtak mindig eljönni szabadsàgra a munkahelyükről csak azért hogy velem otthon legyenek. Annak idején pedig rengeteget voltam beteg...

De miutàn gimis lettem, eléggé kezdtem elhanyagolni őket. Egyrészt nagyon sok óràm volt , màsfelől pedig a sulit is leszartam , nem is beszélve a nagyszüleimről. Nem vagyok rà büszke, de így alakult. Én éltem a làzadó tini szerepét, és minden időmet a baràtokkal, és a pasimmal töltöttem. Huuu ha belegondolok hànyszor szöktem el otthonról... Meg se tudnàm szàmolni. Nem mintha most 16 évesen nem élnék làzadó korszakot , csak most vàltoztak a körülmények. A szüleim elvàltak , az otthonomtól több szàz km-re költöztem.
Ez egy kicsit észhez térített asszem. Így ezért szeretnék mostmàr több időt a nagyszüleimre szànni , csak az a baj hogy megnehezült a dolgom. Mostmàr nem tudok csak úgy „àtugrani” mamàékhoz, mert ők nem költöztek velünk.

Úgy döntöttünk , hogy nem meglàtogatjuk hanem meghívjuk őket. Mert mamàék minden àron szereték volna megnézni , hogy a lànyuk és az unokàjuk milyen vàrosban lakik, és milyen új hàzban. Így ezért nem mi mentünk hozzàjuk, pedig akkor haza felé anya kidobhatott volna apànàl... De mindegy.

Dél múlt 10 percel , mikor hallottam hogy egy autó àll meg a hàzunk előtt. Gyorsan làbamra kaptam egy cipőt, majd kicsapva az ajtót rohantam kifelé. Papa, és mama épp akkor szàlltak ki a fehér autóból.
-Sziasztok!-vigyorogtam ràjuk , mire mama az ő tempójàban gyors léptekkel közelített felém.
-Jézusom Victoria!-ölelt meg hosszasan , és egy puszit nyomott az arcomra. Én is viszonoztam a cselekedetét.
-Szia mama!-mosolyogtam rà, mikor elvàltunk.
-Ràd se ismerek! Te kész nő lettél!-csodàlkozott , miutàn jó alaposan végig nézett rajtam. Majd jött papa. Ő is jól megölelgetett , majd mosolyogva nézett engem.
-Jól megnőttél Viràgszàlam! Tiszta anyàd vagy!-àlapitotta meg papa a becenevemen szólítva. A Viràgszàl szó hallatàn kicsit el is érzékenyültem. De rég hallottam màr ezt a szàjàból.
Boldogan kísértem be őket az ajtón.
-Megjöttek!-kiàltottam el magamat, mintha vagy 4-5-en laknànk a hàzban. Anya rögtön az ajtóban termett , és mosolyogva köszöntötte a szüleit.

Anya mondta hogy egy kicsit még vàrjunk , így, addig körbe vezettem mamàékat a hàzban.  Àmuldozva nézték a helyiségeket.

Anya gondosan megteritve vàrt minket az asztalnàl, igy helyet foglaltunk.
-Gyönyörű ez a hàz Lisa!-mondta mama anyànak a lànykori nevén szólítva.
-Köszönöm , egy régi baràtom ajànlotta fel hogy vegyem meg, így  nekem olcsóbban adta el.
-Nagyon szép!-àlapitotta meg papa is, majd beleivott poharàba.
-Na és milyen az új àllàsod?-kivàncsiskodott mama.
-Jó. A főnököm nagyon rendes , és a kollégàimmal is jól kijövők. A fizetés is elég jó.-monta anya mosolyogva.
-Ez remek.-bólintott.
Anyànak nagyon finomra sikeredett a főztje, és ezzel úgy làttam mindenki egyetértett. Hirtelen mama felém fordult.
-Na és Vicykém , milyen az új sulid?-érdeklődött.
-Nagyon szeretek oda jàrni.-mosolyodtam el-Művésszakos gimnàziumba jàrok.-tettem hozzà, majd egy újabb falatott raktam a szàmba.
-Tényleg?-lepödött meg-És milyen művészetet tanulsz?
-Tànc.
-Ez nagyszerű! Mindig is nagyon szerettél tàncolni.
-Igen.

Tovàbb beszélgettünk.  Főként arról volt szó hogy milyen itt lakni , és hogy mi újsàg van mamàéknàl...
Míg újból ràm nem terelődött a szó.
-Vicy, mi lett a baràtoddal? Hogy is hívják...?-gondolkozott el papa.
-Noah?-kérdeztem vissza.
-Igen ő. -bólintott.
-Szakítottunk.-vontam vàllat. Màr rég nem volt téma.
-Miért?-kivàncsiskodott most màr mama is.
-Mert elköltöztem, és nem tudtuk volna a pàrkapcsolatott tartani.-ismételtem meg magamat màr vagy 50-szer.
-Én amúgy sem bírtam az a gyereket. Nem volt hozzàd való!-jelentette ki papa.
-Apa!-szólt rà  anya , majd csúnyàn vizslatta tovàbb.
-Igen, lehet.-csúszott ki a szàmon egy halk kacagàs, ahogy ezt a szituációt néztem.
-Na làtod!-kezdett el ellenkezni papa anyàval.