A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

91.rész

Baklövés

A napok csak teltek én pedig otthon ültem, és magamba fordulva néztem ki a fejemből.

Az első két napom többnyire sírással telt, és a történeken bánkódtam.
Utána viszont, mintha elfogytak volna a könnyeim, nem voltam képes többet sírni. Ennek helyére jött a mély szomorúság és magány érzése, ami talán rosszabb volt, mintha egész nap bőgtem volna. Nem volt semmihez sem kedvem, eluralkodott rajtam egyfajta mély üresség, amit semmihez se tudtam volna viszonyítani.

Anya megengedte hogy ne kelljen mennem hétfőn suliba, hisz nem bírtam volna látni Mark arcát, és egy egész napot eltölteni a suliban. Így felhívta az orvosom, és betegségre utalva megkérte, hogy írjon nekem kikérőt két napra. Az orvos szerencsére jófej volt és hitt anyának, még ha hazudott is arról hogy csúnyán megfáztam. Hisz végülis beteg voltam én, csak inkább lelkileg.
Éreztem ahogy eluralkodik rajtam a depresszió, ami már betegségnek számít, nem?

De végül a két napból egész hét lett. Nem voltam hajlandó elmenni suliba, anya pedig annyira megsajnált, hogy meg is engedte nekem.
Szóval napokig nem beszéltem senkivel anyán és Camyn kívül, aki minden egyes délután átjött, hogy készségesen megmutassa mit vettek ma suliba, hogy másnap bepótolhassam. Még az újonnan tanult koreográfiákat is felvette nekem videóra, hogy meg tudjam őket tanulni. De jelen állásban még táncolni se volt kedvem. Ez volt a legborzasztóbb az egészben.

A telefonomat is elrejtettem, nem voltam hajlandó belenézni, mert féltem, hogy az ott kapott üzenetek teljesen felkavarnának. Erre semmi szükségem nem volt. Ezt Camy is tudta, ugyanis minden témát került, ami Markhoz és a fiúkhoz kapcsolódott. Tehát nem tudtam, hogy mennyit tudnak a többiek a történtekről, vagy hogy Mark hogy van. Összeölelkezve járkálnak-e a folyosón Oliviaval, most hogy kiváltam a képből? Nem tudtam semmiről, és ez így volt rendjén.

Szóval az volt a napjaim fénypontja, mikor Camy átjött hozzánk és elvonta a figyelmemet a kusza gondolataimról.

Épp szombat volt, mikor Camy ismét nálunk volt. A szobámban loptuk a napot és egy hülye kártyajátékkal játszottunk, mikor anya benyitott.

-Elintéztem, keddig nem kell menned, de ennyi volt. Nincs több nap haladék!-közölte anyai szigorúan, majd már ki is ment.

-Még nem jössz suliba?-kérdezte meglepetten Camy, a hangjában mintha érezni lehetett volna egy kis neheztelést.

-Igen, mondtam anyának, hogy kérjen a dokitól még igazolást. Eléggé kiborult rám, de végül megengedte. Ezért nézett az előbb olyan morcosan.-mosolyodtam el-Te jössz.-szoltam rá, mivel nem rakott lapot.

-Nem lóghatsz el még egy fél hetet!-dobta le a lapokat elém Camy.

-Úgy beszélsz mint az anyám.-nevettem fel rajta.

-De ha egyszer igaza van! Mégis meddig akarsz búskomoran itthon üldögélni? Megértem, hogy fáj ami történt, de nem bújhatsz el örökre előre. Engem is megcsalt Will, mégis mentem utána suliba. - háborodott fel, ami nem kicsit meglepett.

-Te aztán könnyen beszélsz.-szúrtam oda undokul-Te nem egy osztályba jársz Willel, és nem közös a baráti társaságotok!-közöltem mérgesen-Nekem még ő a táncpartnerem is! Oda kell mennem hozzá közel, és hozzá kell érnem.

-Tudom, de mégis meddig akarsz itthon lenni? Amíg le nem érettségizik? Vicy nem  csinálhatod ezt tovább, te nem ilyen vagy. Pont te vagy az aki mindennel bátran szembeszáll. Hova lett ez belőled? Mark megcsalt. Ő baja! Mutasd meg neki, hogy bánhatja, hogy ezt tette veled, mert egy jó csaj vagy. Ezzel csak azt mutatod mennyire megalázott.