A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

65.rész

Újra a Malone házban

Egyenesen Noahoz indultam. Mivel nem lakott olyan messze a kórháztól, így gyalog vágtam neki a hozzájuk vezető útnak. A csípős téli hideg miatt eléggé fáztam így gyors léptekkel haladtam utcáról utcára.

Magabiztosan hagytam magam után a házakat, ugyanis akár csukott szemmel is eltaláltam volna a Malone család házához. Amióta csak ismertem Noaht, rengetegszer jártunk át hozzájuk a bandával videojátékozni vagy csak egyszerűen beszélgetni, hülyülni. Azok után pedig hogy én és Noah összejöttünk szinte minden nap felmentem hozzájuk.

Kb 20 perc séta után megérkeztem a ház elé. Már sötétedett idekint, így mikor felpillantottam a sárga falú házra élesen rajzolódott ki a ház ablakán kiáramló fény. Ez már jót jelentett. Legalább valaki biztosan itthon volt.

Odaléptem az ajtó elé, és hosszan megnyomtam a csengőt, ahogy mindig tettem régen, jelezve Noahnak hogy én jöttem.

Pár perc várakozás után, végre kinyílt az ajtó, és ott volt ő. Egy egyszerű hosszú kék pólót viselt, egy fekete márkás melegítőnadrággal. A haja mint mindig tökéletesen állt, olyan volt mint régen. Kivéve hogy az arcán most nem a pimasz mosolya ült (amit én úgy szerettem), hanem fáradt és nyúzott arckifejezéssel bámult vissza rám.

-Vicy?-kerekedtek ki a szemei meglepődve. Hát igen mindenkinek meglepetést okoztam ma, a megjelenésemmel.-Mi járatban vagy erre?-kérdezte továbbra is meglepődve, mire hirtelen keserű mosolyra húzta a száját-Deni miatt jöttél, igaz?-lesütöttem a szemem és nem szóltam semmit.

-Azért jöttem hogy beszéljek veled.-mondtam végül, mire bólintott és intett hogy menjek be. Jóleső érzés fogott el, amint beléptem a házba. Egyrészt mert jól esett a meleg, a kinti mínuszok után, másrészt pedig jó emlékekkel töltött el a környezet.
Levettem a csizmám és a kabátom, majd követve Noaht a nappalin keresztül a konyhába mentünk, ahol a fiú megtorpant és érdeklődve felém fordult.

-Kérsz valamit inni vagy enni?

-Nem, köszi.-csóváltam meg a fejem, visszautasítva az ajánlatát. Noah erre ledobta magát a konyhában egy székre. Mire én is így tettem, és helyet foglaltam vele szemben.
Kínos csöndben üldögéltünk a konyhában. Amit kissé furcsálltam, ugyanis mindig a szobájában tartózkodtunk, akár mikor náluk voltam. De nem tettem szóvá, inkább mással próbáltam beszélgetést indítani-A szüleid?

-Dolgoznak.-vont vállat Noah-Ma mind a ketten éjszakások, szóval csak reggel jönnek haza.

-Értem.-reagáltam le elég bénán. Míg végül összeszedtem minden bátorságom és neki kezdtem-Na és hogy vagy?

-Tényleg tudni szeretnéd?!-nevetett fel szárazon, mire csak bólintottam.

-Persze, hogy tudni szeretném.

-Szarul Vicy. Nagyon szarul.-szorította idegesen össze az öklét.

-Noah mi történt tegnap? Mi volt ez a mai?-kérdeztem rá lágyan, próbálva azt sugallni hogy nekem nyugodtan elmondhatja, nem fogom felhánytorgatni neki.
Rám nézett, és miután biztatóan bólintottam egyet, sóhajtott egy hatalmasat, majd belekezdett.

-Tegnap valamit mondott Deni, amivel én nem értettem egyet, és felkaptam a vizet. Veszekedni kezdtünk elég durván, majd már odáig fajult a dolog, hogy mikor valahogyan szóba jöttél Deni bevallotta hogy szeretett téged, és hogy aznap mikor elmentél megcsókolt. Én pedig teljesen...teljesen bekattantam.-mesélte, miközben egyre erélyesebben kezdett el beszélni-Dühömben neki akartam menni, de ott voltak Erickék és megakadályozták.-mondta, majd újra egy hatalmasat sóhajtott. Látszott rajta hogy nem szívesen gondolt ismét vissza-Aztán egész éjszaka nem aludtam valami jól, így reggel korán keltem, és mivel nem tudtam már itthon magammal mit kezdeni, hamarabb elindultam suliba, és mikor megláttam Denit odafelé menet... Újra elfogott a harag és neki mentem. Tiszta erőből ütöttem! Érted Vicy? Kurvára nem kíméltem! Annyira elborult az agyam, hogy bántottam egy barátomat! Deni meg csak hozzám sem ért! Nem védekezett, nem ütött vissza! Csak tűrte.-állt fel mérgesen, majd belerúgott egyet a székbe. Szemrebbenés nélkül tűrtem a kirohanását. Egészen addig amíg a jobb öklével a falba nem ütött egyet, és beviharzott a szobájába.

Egy nagy levegőt véve felálltam én is helyemről és a szobája felé indultam. Nem féltem tőle. Máskor is volt már hasonló esetem Noahval, de sosem féltem. Noah nehezen tudta az érzéseit irányítani, főleg ha dühös volt. Ugyanis akkor tombolt. De tudtam hogy engem sosem bántana. Még akkor is ha Denivel megtette.

Ismertem annyira, hogy tudtam mit kell tennem, ahhoz hogy lenyugtassam.

A szobájába érve egyből megértettem miért nem hívott be. A szoba olyan volt, mintha hurrikán söpört volna végig rajta. A polcról a könyvek le voltak sodorva, és a földön hevertek össze-vissza. Az egyik szekrényéből a ruhák ki voltak dobálva a szoba minden szegletére. Beljebb lépve pedig a sarokban észrevettem felcsillanni üvegszilánkokat, ami valószínűleg egy pohár lehetett a falnak dobva.

Noah az ágyán ült, és a tenyerébe temette az arcát. Aggódva néztem rá, amint kiszúrtam a jobb kezén lefolyó vércseppeket, amit a fallal való találkozása okozott.

Lassan odasétáltam hozzá és leültem mellé. Néztem ahogy eltakarja az arcát.

-Hé!-szóltam hozzá lágyan. De meg sem mozdult, így a kezemet az alkarjára csúsztatva a hüvelykujjammal lassan simogatni kezdtem a puha bőrét-Az időt nem tudod visszapörgetni. Ami történt...az megtörtént. Hibáztál. De az ilyen előfordul. Mégis úgy gondolom hogy ezért senki sem fog téged elítélni. Sőt biztosan tudom, hogy Deni ugyanúgy saját magát okolta a történtekért, és egyáltalán nem haragszik rád.-próbáltam megnyugtatni, mire végre elvette kezeit az arca elől és rám vezette tekintetét.

-Lehet, hogy ő is saját magát okolta, mint én, de nem ő verte meg a barátját.-mondta keserűen, majd lesütötte a szemét.

-Miért borultál ki ennyire?

-Mert...-nézett mélyen a szemembe -nem volt joga ezt tenni! Együtt voltunk! Ő mégis megcsókolt téged a hátam mögött.-húzta újra fel magát, mire gyorsan a keze után kapva finoman megszorítottam azt. Noah egyből észhez tért, és lenyugodott.

-Nézd! Deni kitudja mióta többet érzett irántam mint barátság. De nem szólt egy szót sem. Mindkettőnkhöz jó barát volt. Akkor amikor átjött hozzám, mi már nem voltunk együtt, és igen megcsókolt. Noah, kijárt Deninek az a csók! Ezért én viszonoztam neki. Szóval ebben én is benne voltam. Ugyanúgy én is hibás voltam. De úgy voltam vele megérdemli Deni, úgyis 2-3 havonta hazalátogatok akkor már mit számít! Ezért is szakítottunk Noah! Emlékez vissza. Ezért is adtam meg neki azt a csókot. Főleg hogy nekem nem jelentett semmit.-mondtam el neki őszintén hogy mit gondoltam. Noaht látszólag eléggé ledöbbentette a mondanivalóm, ugyanis percekig maga elé meredve nézte a nagy semmit. Én pedig görcsösen vártam, hogy mondjon valamit. Ugyanis nekem már nem volt mit mondanom számára.

-Akkor Deni nem haragszik rám?-kérdezte végül, mire halványan elmosolyodtam.

-Nem. De beszélned kell vele!

-Igen, tudom.-sóhajtott fel, majd újra csönd ült közénk. Ahogy körbe pillantottam a szobában elgondolkoztam valamin. Úgy voltam vele, hogy nem akarom többet firtatni már ezt a Denis témát, így hát úgy döntöttem megosztom vele mi jutott eszembe.

-Rég volt már mikor utoljára itt jártam a szobádban.-pillantottam újra körbe-Semmit sem változott.-jegyeztem meg a fiúra nézve, akinek megcsillant valami a szemében.

-Mennyi mindent csináltunk mi itt ketten.-gondolkozott el-Szerettem azokat az időket. Amikor még együtt voltunk.-fordult oda hozzám mélyen a szemembe nézve.

-Valóban szép emlék.-mosolyodtam el, mire Noah lenézett a számra.

-Az.-hajolt egyre közelebb egyre csak csökkentve a köztünk lévő távolságot. Egészen addig hajolt, míg már csak egy centi választott el minket egymástól.

-Noah-suttogtam már szinte a szájára-Ezt nem szabadna...

-Mióta érdekelt engem bármikor is, hogy mit szabad és mit nem.-suttogta, majd amint kimondta az utolsó szavakat bezárta a köztünk lévő távolságot, és az ajkaimra tapadt.

-----------------------------

Na helló! Itt is van a héten már a 3.rész.🤷‍♀️😁😁
Mostantól kezdve az események kicsit fel fognak gyorsulni, és szerintem izgik lesznek számotokra.

Élvezzétek ki még az őszi szünet utolsó perceit!

Puszi Natalie

Ui. Köszi a 8.9k!❤️