A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

106.rész

Kulcsszó

Ledermedve álltam az előtt a fiú előtt, aki megmutatta nekem, milyen egy igazi kapcsolat, milyen mikor két ember vonzódik egymáshoz, milyen mikor minden percben csak a másikra tudsz gondolni és, milyen az, mikor valaki már csak azzal, hogy rád néz is megtud mosolyogtatni. Viszont azt is megmutatta, milyen az mikor csalódnod kell egy számodra nagyon fontos emberben, aki képes letaszítani téged a mélybe egyetlen szavával vagy tettével, teljesen összetörve.

-Mondj valamit.-kérlelt teljesen kétségbeesetten-Ha úgy van küldj el a francba, bánom is én, csak mondj valamit. Megérdemlem, hogy tudjam a választ.-könyörgött elveszetten.

-Én...én most, én nem...nem is tudom, hogy hogy.-beszéltem össze vissza. Mark kitárulkozása teljesen összezavart, és annyira lesokkolt, hogy nem tudtam normálisan forgatni a nyelvemet.

Válasszak? Hogy akarom-e őt vagy sem? Ez egy olyan egyszerű kérdés lett volna, ha a szívemre hallgattam volna. De itt nem csak a szív döntött, az agyam pedig nem tudta mi is lenne a jó válasz.

Hátrálni kezdtem hát, hogy a legegyszerűbb utat válasszam a problémámra. Méghozzá a menekülést. Elakartam futni. Jó messzire innen. Egy másik univerzumba.

-Én most ezt...igy nem, nem tudom.-habogtam össze vissza, miközben gyorsan hátat fordítottam és meg-megbicsakló térdekkel elindultam hazafelé. Nem tettem meg két lépést se, mikor Mark utánam szólt.

-Nem hagyhatsz itt! Nem mehetsz csak így el. Tartozol nekem ezzel a válasszal.-szolt utánam megtörten.

-Nem megy.-feleltem elcsukló hangon továbbra is lassan lépkedve előre.

-Nem zárhatjuk le így! Az Istenért hát én szeretlek!-kiáltotta utánam indulatosan, mire a lábam a betonba gyökerezett és még pislogni is elfelejtettem.

Szeretlek.

Mondta ki azt a szót, amit soha az életben nem gondoltam volna, hogy ekkora érzelmi hatással lesz rám.
Ráadásul soha nem hittem volna, hogy ennek a szónak ekkora súlya lesz rám nézve. Olyan hétköznapi szó volt ez, mégis hatalmas erővel bírt.

Szeret.

A könnybe lábadt a szemem, ahogy megfordultam, és ott állt pár méterre előttem.

-Azóta reménytelenül beléd estem, mióta először megláttalak és elsütötted az első vicced. Szeretlek, amióta csak rájöttem, hogy boldog vagyok melletted, hogy beragyogod a gyönyörű mosolyoddal a mindennapjaimat, meg az intelligenciáddal, a vadságoddal és a érzéseiddel, amit bár félsz kimutatni, tudom, hogy ott vannak.-regélte mélyen a szemembe nézve, mire eltört nálam a mécses. A könnyeim vízesésként záporozni kezdett és nem tudtam máshová nézni csakis azokba a gyönyörű mogyoró barna szemekbe, amik már az első perctől fogva elvarázsoltak.

Mark megtett felém egy apró bizonytalan lépést, mire nem bírtam tovább. Oda szaladva hozzá a karjaiba omoltam és az izmos mellkasába fúrva az arcom zokogni kezdtem. Annyira feszült volt mostanában az életem, hogy egyszerűen csak kirobbant belőlem. Kieresztettem az eddig felhalmozódott fájó érzéseimet, és csak hagytam, hogy körül lengjen Mark megnyugtatóan ismerős, kellemes illata, ahogy a kezével a hajamat simogatta. Szavak nélkül is támogatott engem. Nem volt szükségem beszédre ahhoz, hogy megnyugtasson.

Percek múltán teljesen lesirt sminkkel kibújtam Mark védelmező mellkasából és a fiú szemébe néztem, miközben ő az egyik kezével a derekamat tartotta, a másikkal az arcomhoz nyúlt, és végig simítva piros bőrömön a hüvelykujjával lesöpört pár kósza könnycseppet az arcomról. Csukott szemmel hagytam, hogy ujja végig szántson rajtam. Mindenhol megbizseregtetve engem, ahol csak hozzám ért.