A rosszcsaj élete /BEFEJEZETT/

105.rész

A végső kérdés

Amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a bulit. Nem szóltam senkinek a távozásomról, még Ashnek se. Csak úgy nyom nélkül leléptem, észrevétlenül. Minél messzebb akartam lenni a zűrzavartól, hogy végre egy kicsit tudják gondolkozni.

Mindez olyan jól sikerült, hogy egész éjszaka nem bírtam aludni, csakis Mark járt a fejemben és a csókja. A csókja, ami annyira hiányzott. Ami annyira összezavart, hogy lassan azt hittem, hogy felrobban a fejem. Nem bírtam már ezt az egész zűrzavart, ami bennem tombolt. Elakartam most már engedni a dolgokat.

Szinte kiváltságnak éreztem, hogy végre suliba mehessek. Bár nem akartam látni Markot, mégis úgy éreztem az iskola eltudná egy kicsit vonni a figyelmemet a dolgokról.

Az egészhez persze hozzá járult, hogy egész nap kerültem a fiút. Mikor reggel meglátott láttam a tekintetében mennyire szeretett volna odajönni hozzám, de én mindent megtettem, hogy ezt gyorsan kiverje a fejéből. Undorodva meredtem rá, miközben szépen lassan elsétáltam.

A tervem valamilyen szinten beigazolódott, ugyanis sikerült a tanulásnak elvonnia egy kicsit a figyelmemet az életemben folyó káoszról, viszont iszonyat magányosan éreztem magam egész álló nap. Most hosszú idő óta először. Hisz bár az órákra járás elterelte a figyelmem, a szünetekkel nem számoltam, amikor is magányosan üldögéltem és a telefonomat nyomkodtam. Nem beszéltem senkivel. De kivel is tudtam volna? Nem voltam hajlandó egy légtérbe kerülni Markkal, a barátaim nem álltak már velem szóba, ráadásul Asht is ignoráltam. Akár hányszor a telefonomra pillantottam és megláttam felvillanni a pasim üzeneteit vagy hívását bűntudat kezdett el mardosni. A buli óta nem beszéltem vele. Csúnya módon otthagytam egyedül, hagyva, hogy maga találja ki, hogy én már leléptem. Azóta pedig folyamatosan próbálta felvenni velem a kapcsolatot, de én egyiket se néztem meg. Nem voltam rá képes. Hisz megcsaltam! Hogy követhettem el ugyanazt a hibát, mint amit velem tettek, úgy hogy még élveztem is? Képmutató voltam. Undorodtam magamtól. Egy szörnyeteg.

Vasárnap szerencsére Asht annyira nem érdekeltem, hogy elugorjon hozzám megnézni, viszont nagyon jól tudtam, hogy ma eljön értem. Minden nap itt várt rám suli után, mivel lett volna ez másképp ma? Már épp azon gondolkoztam, hogyan kommandozzak ki észrevétlenül az iskolából úgy, hogy ne vegyen észre. Viszont a szerencse rám kacsintott, és ma elmaradt az utolsó órám. Így aztán könnyedén elslisszolhattam anélkül, hogy összekelljen találkoznom Ashel. Kedveltem a fiút, és egyszerűen nem tudtam volna a történtek után most a szemébe nézni.

Egy valamivel viszont nem számoltam.

-Vicy!-kiáltott utánam egy hang, ahogy hosszú idő után újra nekivágtam a haza vezető séta útvonalamnak. Mióta Ashel összejöttem, és előtte Markkal, teljesen ellettem kényeztetve. Kocsival jártam állandóan suliba, így még kellemes is volt egy kicsit most egyedül sétálni a jó levegőn. De persze ezt is elkellett rontani a mögöttem ballagó Marknak.

Mit akar már megint? Hol az autója? Miért nem azzal megy haza? Vagy egyáltalán miért lakunk mi egyfelé?

-Hagyj békén Mark. Most nincs kedvem hozzád.-indultam tovább hátra se nézve a fiúra. Csak a cipője koppanásából érzékeltem, hogy mögöttem halad.

-Mostanában sosincs.-állapította meg keserűen.

-Nem gondolkoztál még el azon, hogy ez jelenthet valamit. Mondjuk hogy feladhatnád már?!-fordultam meg gúnyosan kiejtve a szavakat, miközben farkas szemet néztem a fiúval.
Nehezen tudtam elmenni amellett, milyen jól áll rajta ez a fekete hosszú szövet kabát.

-Ezért vagyok most itt.-torpant meg határozottan- Mond el mi van veled? Miért vagy ilyen? Mert hogy velem bunkó vagy az oké? De a barátaiddal? Teljesen megváltoztál.-közölte, mire teljesen megállt bennem az ütő. Fájóan érintett, hogy már nem ő volt az első, aki ezt kivetette rám.

-Miért hánytorgatja fel nekem ezt mindenki! Igen változtam. Na és?-ordítottam rá az utca közepén.

-Ez nem jó irány. Mindenkit eltaszítasz magadtól.-rázta a fejét szomorúan Mark.

-Nem jó irány? Képzeld Mark én ilyen vagyok. Nem tudsz te semmit ahhoz, hogy ilyeneket mondj rólam.-förmedtem rá.

-Ismerlek. És ez nem te vagy

-Ismersz?-visítottam fel hisztérikusan- Mindenki ezt mondja, de hatalmasat tévedtek. Mikor is találkoztunk először? Féléve? Azelőtt egyáltalán azt se tudtátok, hogy kivagyok. És elárulok egy titkot. Ilyen. Ez vagyok én. Egyáltalán nem változtam meg, sokkal inkább visszaváltoztam. Csak naivan megpróbáltam az ideköltözésemkor valami jobbat kihozni magamból, jó kislány lenni, aki belefér az aranyos kis kertvárosi életbe és kiváló diák. De rákellett jönnöm, hogy ez nem nekem való. Ez az igazi énem. Láthattad a barátaim milyenek. Olyan életet éltem velük.

-Nekem úgy tűnt nagyon is otthonosan mozogtál a jó kislány szerepedben. Boldog voltál. Most boldog vagy? - talált bele a lelkembe teljesen Mark, mire hirtelen köpni nyelni nem tudtam.

-Persze.-hazudtam a lehető leghatározottabban.

-Nem. Tudom, hogy hazudsz. Látom rajtad ahogy védekezően összébb húzod a szemed, mikor nem mondasz igazat.-látott át rajtam, ami nem tetszett. Hogy tűnt fel neki? Hogy ismert ki ilyen gyorsan? Még anyám se tudta sokszor észre venni, ha hazudtam neki.

-Mit számít ez?-vágtam oda neki undokul.

-Nekem igenis számít.-csattant fel mérgesen, amire egy kissé én is megszeppentem, de hamar elkapott a düh.

-Ne álltassuk már egymást, Mark. Felejtsd végre el engem. Fogd fel hogy mi ketten végeztünk.-próbáltam elhinteni az álláspontomat, amihez ragaszkodtam. Mi ketten nem lehettünk együtt...nem.

-De én nem akarom. És tudom, hogy te se. Tudod jól, hogy nem csaltalak meg. Olivia tőrbe csalt. Kitervelte az egészet. Felcsalt az emeletre és mikorra odaértél pont akkor magához húzott, de nem történt semmi. Még csak meg se csókoltam. Csak pont úgy tűnt, mikor te odaértél. Szét akart minket választani.- győzködött arról amiről mindig is, de én nem akartam ezt hallani. Túl fájdalmas volt az emlék ahhoz, hogy beszéljek róla.

-Nem akarok erről többet beszélni.-dörrentem rá indulatosan.

-Pont ez a baj. Folyton elmenekülsz a problémák elől ahelyett, hogy szembe néznél velük.-vágta a fejemhez bosszúsan.

-Láttam amit láttam ezen nincs mit tovább tárgyalni.-fordítottam el a fejemet ugyanis nem akartam látni Mark meggyötört arcát.

-Lehet, de te is jól tudod a szíved mélyén hogy ez nem igaz. Én soha nem tudtalak volna téged...

-Elég!-szakítottam félbe hirtelen.

El kell mennem innen. Most!

Gyorsan hátra fordultam, majd már meg is kezdtem utam hazafelé, de Mark nem engedett el ilyen könnyen. A karom után nyúlva visszafordított maga felé.

-Azt mondtad hagyjak fel a zaklatásoddal, és igazad van. Befejeztem. Nem akarok örökké a nyomodban járni és abban reménykedni, hogy jó kedvedben vagy és hajlandó vagy rám nézni, vagy akár szoba elegyedni velem. Elfáradtam. Nem űzhetlek örökké téged, ha te már nem akarsz engem. Más dolog az, hogy csalódtál bennem, de az is más ha már...ha már nem is érzel irántam semmit. Ezért most még utoljára megpróbálom. Ha most azt mondod, hogy az a csók nem jelentett neked semmit, és hogy már nem érzel irántam semmit akkor elmegyek, békén hagylak és nem foglak többet ilyenekkel zaklatni. Te tudnom kell, a te szádból akarom hallani a választ. Van még esélyem nálad vagy örökké elkell hogy felejtselek?

--------------
Helloka!
Ez most egy kicsit rövidebb rész lett, mint szokott, de ez most így sikerült.

Mindenképpen hallgassátok meg a zenét, amit be tettem a részhez. Ez teljesen tükrözi most Vicy szívfájdalmat.

Mit gondoltok erről a kis vitáról?
Mi lesz Vicy válasza? 

Jó szünetet kívánok mindenkinek!
Puszi Natalie

Ui. Köszönöm a 41,8k megtekintést!❤️