The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

1. fejezet: Élesben megy

Korán keltem. Igazából aludni is alig tudtam az új ágyamban, amit tegnap délután vehettem birtokba. Hiányzott a saját ágyam, a saját szobám, és minden, amit otthon hagytam, a szüleimnek köszönhetően.
Mivel úgy döntöttem, hogy nem megyek egyetemre, a jó édes drága anyám és apám azt találták ki, hogy költözzek egy kis időre az Isten háta mögötti helyre, Hawkins-ba. Pont kapóra jött nekik, ugynis így a nénikém el tudott utazni a továbbképzésre, ahová a munkahelyéről küldték. Tegnap este indult a gépe, nem sokkal azután, hogy én megérkeztem a városba, így szinte alig tudtunk beszélni. De persze Claudia néni erre felkészült előre, és arra még pont volt ideje, hogy a kezembe nyomjon egy több oldalas listát, amiker majd oda kell figyelnem. Legtöbb persze Dustin-ról, az unokaöcsémről, és az ő furcsa szokásairól, éa elvárásairól szólt. Épphogy csak beleolvastam a listába, és egyből tudtam, hogy rettentő nehéz lesz minden pontot betartani. Nem is nehéz, inkább lehetetlen.

• Reggelente fél órával indulás előtt felkelteni Dusty-t.
• Dusty reggelije semmiképpen sem lehet cukrozott gabonapehely, és egyéb nyalánkságok.
•Az egészséges étel mellé mindig kerüljön zöldség és/vagy gyümölcs is.
• Ellenőrizni indulás előtt Dusty biciklijét.

És így tovább... Azon sem lepődtem volna meg, ha ellenőriznem kellett volna Dustin ürülékének állagát. De szerencsére hasonló nem volt a listán.

Erőt véve magamon, felkeltem az ágyból, és egy szál pizsamában a konyha felé indultam, hogy megcsináljam Dustin-nak azt a bizonyos egészséges reggelit.
A helységbe érve azonban meglepődve vettem észre, hogy az unokaöcsém már nagyonis ébren volt, és éppen az asztalnál ülve, két pofára tömött valami színes, tejbe áztatott bogyót.

- Jó reggelt! - köszönt, mikor meglátott.

- Neked is. - dörzsöltem meg a szemeimet - Miért vagy fent ilyen korán?

- Dolgom van suli előtt. - rántotta meg lazán a vállait, én pedig csak pislogni tudtam.

Évek óta nem láttam Dustin-t, és azóta teljesen megváltozott. Legalábbis amit ez alatt a kis idő alatt láttam belőle.
Tegnap este, mielőtt elmentünk volna aludni, elég sokáig beszélgettünk arról, hogy mi történt velünk az elmúlt időszakban. Elmeséltem neki, hogy miért nem tanultam tovább, hogy mit szeretek csinálni a szabadidőmben, és örömmel hallottam, hogy ő is ugyan azokat a filmeket szereti nézni, amiket én. Habár sokat beszéltünk, Dustin kissé titokzatos volt, mikor a barátairól kérdeztem. Persze mesélt róluk, de inkább csak a megszokott dolgokat, hogy miket játszanak, merre szoktak együtt biciklizni. Mesélt a fiúkról, akikkel egész pici kora óta jóban vannak, aztán két lányról is, akiket csak nemrég ismert meg. De a legbüszkébb arra volt, hogy vannak idősebb barátai is, akik közül ketten állítólag a helyi videótékában dolgoznak. Ez pont kapóra jött nekem, ugyanis megígértettem vele, hogy muszáj lesz neki kedvezményesen hoznia pár kazettát, amiket estenként, vagy éppen unalmas perceimben rongyosra nézhetek. Ugyanis a szüleim szinte megtiltották, hogy orthonról elhozzak bármilyen szalagot is. Hiába imádtam a filmeket, nem érdekelte őket, és azzal a dumával álltak elő, hogy nekem lesz itt jobb dolgom is, minthogy filmeket bámuljak. De szerencsére Dustin beleegyezett a dologba azzal a feltétellel, hogy az anyjától kapott listáról pár dolgot figylemen kívül hagyok majd. Éppen ezért nem szóltam neki azért, hogy reggelire miért nem valami egészségeset eszik a cukorbomba helyett.

- És mégis mi dolgod van suli előtt? - nevettem fel, és csatlakoztam hozzá, színes gabonapelyhet kanalazva.

- Találkozok a haverokkal, van egy kis elintézetlen ügyünk.

- Azt hiszem, nem akarom tudni. - hagytam rá a dolgot, ugyanis tudtam, hogy nem fog többet mondani - Várj csak! - jutott eszembe a lista egyik pontja.

• Hétfőn, szerdán és pénteken, az iskola utáni elfoglaltság után elmenni Dusty-ért.

- Mi van? - pillantott rám Dustin a sapkája alól.

- A lista szerint ma érted kell mennem suli után. Nem kellene akkor elvinnem is téged?

- Nem. - felelte határozottan.

- Miért? Mivel mész? Biciklivel? Akkor hogyan menjek érted? Ó, és ugye tudod, hogy ellenőriznem kell a biciklidet indulás előtt? - figyelmeztettem.

- Jaj, Manny! - nézett rám lemondóan. Kiskora óta Manny-nek szólított, ugyanis nem tudta kimondani azt, hogy Amanda. Így Dustin fogta a becenevemet, ahogy a család szólított, és a Mandy-ből megalkotta magának a Manny-t. Régebben kicsit zavart, hogy fiú néven szólít, de azóta rájöttem, hogy neki így könnyebb a beszédproblémái miatt, és már egy cseppet sem zavart. De persze rajta kívül senkinek sem engedem meg, hogy így hívjon.

- Tudod, Dustin... - húztam el a számat - Nem igazán tudlak követni. Anyád listája, és a te szavaid eléggé ütik egymást, nem gondolod? És kérlek világosíts fel, mert kell még egy kis idő, mire belerázódok a bébiszitterkedésbe. Szóval... Mivel mész iskolába?

- Kocsival. - húzta ki magát - Az egyik barátom bevisz, aztán iskola után haza is hoz.

- Ki ez a barát? - húztam össze a szemöldöket - És anyád tud róla, hogy kocsival furikáznak?

- Anya sok mindenről nem tud. - jegyezte meg mintegy mellékesen.

- Dustin... - szóltam rá - Jól van! Ha nem én kerülök bajba, akkor nem is érdekel, hogy mit csinálsz sulin kívül. De ugye tudod, hogy este mire kell hazaérned?

- Tudom. - forgatta meg a szemeit, miközben én felidéztem magamban az egyik pontot Claudia néni listájáról.

• Minden este hét órakor telefonos ellenőrzés, amin Dusty-nak és Mandy-nek is jelen kell lennie.

- Komolyan fel fog hívni minden nap? - pillantottam kérdőn az unokaöcsémre.

- Szerinted? - nevetett fel.

- Igen. - bólintottam egyből, és vele nevettem. Igen, Dustin is tisztában volt vele, hogy az anyja mennyire pontos lesz minden egyes hívásnál, és mennyire komolyan fogja venni az ellenőrzést. Nem úgy, ahogy mi a listát. Hiszen ez még csak az első napunk reggel élesben, és máris megszegtünk jópár szabályt.

Miután megettük a reggelit, és elmosogattam a tálakat, Dustin a táskájába tuszkolva pár füzetet, a bejárati ajtó felé indult.

- Máris mész? - pillantottam az órára. Még volt fél óra a tanításig.

- Mindjárt itt lesznek értem. - vetette hátra a válla felett.

- Tényleg? - húztam fel a szemöldökömet. Egyre kíváncsibb voltam, hogy hova készül ennyire Dustin, és mégis ki ez a barát, aki képes minden nap elvinni őt a suliba, aztán utána haza is hozni.

A kíváncsiságom hajott, ezért fogtam magam, és úgy, ahogy voltam, egy szál pizsamában, követtem Dustin-t.
Mikor kilépett az ajtón, éppen akkor parkolt le a ház előtt egy bordó BMW. Pontosabban éppen akkor csikorogtak a szerencsétlen autó kerekei az úton, ahogy a tulajdonosa rátaposott a fékre.

- Megmondanád neki, hogy óvatosabban közlekedjen, mikor te is bent ülsz? - kiáltottam Dustin után, aki már régen félúton járt a kocsi és a ház között. Persze nem szólt semmit, csupán hátra sem nézve, felemelte a kezét, és intett egyet. Csak megtekertem a fejem, és nem is foglalkoztam tovább az autóval és a tulajdonosával. Pedig láttam, hogy áthajolva az anyósülésen, a ház felé kémlelt egy alak, de azon kívül esélyem sem lett volna többet látni belőle, hiszen a szemüvegem nélkül nem láttam a távolba. De köszönöm, inkább vakoskodok, és majd máskor szemügyre veszem Dustin barátait, de a szemüvegem marad a szobában, a táskám legmélyebb bugyrában. Inkább, minthogy felvegyem, és úgy nézzek ki benne, mint egy idióta.