The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

65. fejezet: Bármikor

*Amanda szemszöge*

Egy pillanatig sem gondolkodtam. Amint a vízbe vetettem magam, azonnal elkezdtem lefelé úszni. Fogalmam sem volt arról, hogy hol volt a tó alja, hogy hol volt a kapu. Azt sem tudtam, hogy hogyan nézett ki. Viszont biztos voltam abban, hogy nem bírom addig levegő nélkül, amíg Steve bírta. De nem érdekelt. Mikor az a valami visszarántotta a mélybe, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy segítenem kell neki.

Ahogy haladtam lefelé, egyre jobban éreztem a nyomást, amitőo bedugult a fülem, és a korom sötétben semmit nem láttam. Legalábbis először. Ugyanis pár méter után valami pirosan izzó dolgot vettem észre odalent. Megpróbáltam belehúzni az úszásba, és minden erőmet összeszedve verekedtem le magam a kapuhoz. Más esetben eszembe sem lett volna hozzáérni ahhoz vörös, ijesztően mozgó valamihez, de most tényleg egy pillanatog sem gondolkodtam, és átpréseltem magam a kapunk. Csak arra eszméltem, hogy hirtelen eltűnt körülöttem a víz, és átfordult velem a világ. Levegőért kapkodtam. Aztán kezdett kitisztulni a kép, majd hörgő és visító hangokat hallottam. Sötét volt, csak az égen villant fel néha egy-egy vörös villám. Az égből pedig mintha hamu hullott volna.

Kitöröltem az arcomból és a szememből a vizet, majd mikor jobban körülnéztem, nem is olyan messze tőlem, észrevettem pár repülő lényt, amik egy alak fölött köröztek.

- Steve... - leheltem halkan, kifulladva, mikor rájöttem, hogy ő volt az az alak. Azonnal feltápászkodtam a földről, és ahogy a lábaim bírták, szaladni kezdtem felé. Ahogy közeledtem, kirajzolódtak előttem a lények, amik Steve húsát kezdték tépni, és a nyakánál fogva a földre rántották, és fojtogatták. Ahogy odaértem, elkaptam az egyik lényt a farkánál fogva, és elszakítva Steve-től, a földhöz vágtam. Ezt addig csináltam, amíg a lény mozdulatlanná nem dermedt.
Közben arra lettem figyelmes, hogy szép lassan a többi szörny is otthagyta Steve-et, ugyanis megjelent Nancy, Robin és Eddie is, akik szintén nekiestek a dögöknek, és mindenféle bottal ütlegelték őket.

Én térdre rogyva, a Steve nyakát szorongató valamit próbáltam leszedni róla. Csakhogy mikor elkaptam a lény farkát, felém fordult, és a vállamba mélyesztette a fogait. Hangosan felordítottam, de legalább annyit elértem, hogy elengedte Steve-et. A fiú egyből felpattant a földről, és megpróbálta leszedni a rajtam csimpaszkodó dögöt. Ezt csupán úgy sikerült elérnie, hogy kiharapott egy darabot a húsából.

Steve felsegített a földről, ezalatt az idő alatt pedig a többieknek sikerült kiírtaniuk a többi támadót is.

- Jól vagytok? - sietett oda hozzánk Robin.

- Jól. - bólogattam, majd Steve-re pillantottam, aki a kezeit a hasára szorítva, meggörnyedve állt mellettem.

- Mik voltak ezek az izék? - lépett mellénk Eddie, miközben az eget kémlelte.

- Olyanok voltak, mint egy óriásira megnőtt denevér, demogorgon fejjel. - morogta Nancy.

- Vagyis demodenevér? - találgatott Eddie.

- Valami olyasmi. - szólalt meg most először Steve. Hangjából pedig hallani lehetett, hogy fájdalmai voltak. Óvatosan nyúltam a kezéhez, amivel a hasát fogta.

- Hadd nézzem! - próbáltam elhúzni, de nem engedte.

- Jól vagyok. - mosolyodott el, de még az is nehezére esett - Inkább lépjünk le innen. Ezek a dögök a kaput őrizték, gyanítom, hogy van még belőlük pár darab.

Ahogy Steve kimondta az utolsó mondatot, abban a pillanatban újabb denevérek jelentek meg. De ezúttal nem támadtak, csupán leszálltak a kapu köré, hogy megakadályozzanak minket az átkelésben.