The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

54. fejezet: Vecna átka

*Steve szemszöge*

Miután elindultunk a lakókocsiparkból, a suli pszichológusához vezetett az utunk. Mivel nem volt tanítás, így házhoz kellett mennünk. Max azt mondta, hogy megpróbálja belőle kiszedni, hogy Chrissy mondott-e neki valamit a látomásokról, vagy bármi furcsa dologról. Az utca túloldaláról figyeltük, ahogy a nő beengedi a házába, szóval legalább ennyiben nyert ügyünk volt, hogy nem zavarta el egyből.
Dustin idegesen motyogott valamit a fülembe, ahogy előrehajolt a két ülés közt. Unottan néztem rá, majd a tenyeremet az arcába nyomva, hátratoltam a helyére. A szemem végül Amanda-n akadt meg, aki töretlenül, szinte pislogás nélkül figyelte a házat, ahol Max nemrég eltűnt az ajtó mögött. Tudtam, hogy haragszik rám a korábbi dologért, és őszintém bevallva jó nagy idióta voltam, amiért előtte ölelgettem Nancy-t, meg azt sem kellett volna tudatnon vele, hogy ott akartam őket hagyni, hogy Nancy ne egyedül futkozzon a városban. De nem azért volt, mert még mindig szeretem, csak nem akarom, hogy bárkinek is baja essen. Nem gondolom, hogy bárkinek is jót tenne, ha ebben az évben is elveszítenénk valakit.

- Amanda... - kezdtem halkan, és észrevettem, hogy Dustis is befogta a száját, és arra kezdett figyelni, hogy mit fogok mondani az unokanővérének. Kezdett idegesíteni a kis szaros a folytonos védelmezéssel.

- Hmmm? - kérdezte a lány, de még továbbra is a házat figyelte. Próbált úgy tenni, mintha nagyon koncentrálna.

- Minden oké? - kérdeztem az elmúlt napokban már legalább századszorra.

- Persze. - bólintott lazán.

- Tudom, hogy ez az egész még furcsa, meg sok is, de nem hagyjuk, hogy bárkinek is baja legyen. - ígértem, habár tisztában voltam vele, hogy nem azért viselkedik furcsán, mert fél.

- Oké. - bólintott újra.

- Figyelj... - nyúltam a keze után, de ő elhúzta előlem. Úgy tett, mintha a haját akarta volna megigazítani, és mintha nem vette volna észre, hogy meg akartam fogni a kezét. - Tudom, hogy mi a baj. De nem szeretném, ha félreértenéd a dolgokat. Oké?

- Pfff... - puffogott Dustin a hátsó ülésen, mire kapott tőlem egy gyilkos pillantást.

- Itt vagyok, ebben a kocsiban. - fordultam újra Amanda felé, és reméltem, hogy értette, miért mondom ezt. - És azért vagyok itt, mert te itt vagy. - tettem hozzá, mire végre rám pillantott.

- Szóval, ha nem lennék itt, mert mondjuk tegnap reggel nem tartok Dustin-nal, és így nem tudnék az egészről, akkor most a másik kocsiban ülnél? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Nem. - feleltem gondolkodás nélkül - Ha nem lennél itt, akkor is itt lennék, mert egyik kölyök sem vezetheti a kocsimat.

- Jesszus, Harrington... - nyögött fel Dustin - Ne ronts még jobban a helyzeteden.

- Oké, ez hülyén hangzott. - ismertem el - A lényeg az, hogy te is láthatod, hogy azért ülök itt, mert te itt vagy.

- Steve... - sóhajtott mélyen - Ez is elég hülyén hangozott. Tudod... Mintha választanod kellene kettőnk közt.

- Amanda, kérlek! - tekertem a fejem - Te is tudod, hogy hogyan értettem. Ugye?

- Te tudod? - rántotta meg a vállát, aztán újra a ház felé nézett - Jön Max!

A lány futva közeledett a kocsi felé, majd mikor beugrott a hátsó ülésre, elkiáltotta magát.

- Menj! Rajta, indulj már!

- Jó! - indítottam el az autót, és gyors sebességgel hajtottam ki az utcából - Hova megyünk? Megtudtál valamit?

- A suliba megyünk. - adta ki a parancsot Max zihálva.