The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

58. fejezet: Felügyelet

*Amanda szemszöge*

Miután összeszedtük magunkat, legfőképp persze Max-et, azonnal elhagytuk a temetőt, és az első utunk hozzánk vezetett. Mivel senkit nem hagytunk ezután egyedül, felügyelet nélkül, így mindenki bevonult a házba. A nappaliban azonnal helyet foglalt mindenki, és mikor végignéztem Steve-en és a három gyereken, mintha egy rommá vert hadsereget láttam volna magam előtt. Hoztam nekik egy kis innivalót, meg pár csomag nasit, amire egyből lecsaptak.

- Nincs itthon semmi kaja, csak ezek. - mutattam a már megbontott zacskókra, és a csokiszeletekre.

- Tökéletes. - bólintott Lucas, majd egy csokit Max kezébe nyomott. A lány persze nem akarta elfogadni, de Lucas addig nem tágított, míg bele nem harapott.

- Dustin! - szóltam az unokaöcsémre, aki két pofára tömte magába a chipset - Mindjárt hét óra. Anyád hívni fog, szóval találj ki valamit, hogy miért nem ért el eddig és miért nem kerestük.

Nem mondott semmit, csak bólintott egyet, mire én hátat fordítottam nekik, és a szobám felé vettem az irányt. Épphogy betettem a lábamat a helységbe, és becsukni készültem magam mögött az ajtót, mikor valaki alkapta a kilincset.

- Mégis mit művelsz? - kérdezte Steve, mikor felé fordultam.

- Tessék? - nevettem fel értetlenkedve.

- Mit csinálsz itt? - nyíltak tágra a szemei.

- Bejöttem a szobámba, Steve. - mutattam körbe, aztán elléptem az ajtótól, és beljebb mentem.

- Nem maradhat senki egyedül. - lépkedett utánam, és már zavarbaejtően közel állt hozzám.

- Szerintem nem lesz gond pár perc alatt. - fordultam újra felé, és ezzel össze is ütköztem vele - Nem gondolod, hogy kicsit túlzásba viszed? - kuncogtam fel, majd hátrébb nyomtam magamtól a vállainál fogva.

- Nem hinném. - lépett újra elém, és most olyan közel volt hozzám, hogy szinte összeért a mellkasunk.

- Hát jó... - rántottam meg a vállamat, majd a pulóverem aljához nyúltam, és kibújtam belőle. Alatta csak egy vékony kis trikó volt a melltartó felett. Steve arca egyből megfeszült, és a szemeimről a testemre vezette a tekintetét.

- Mit csinálsz? - kérdezte elfúlt hangon.

- Átöltözök, nagyokos. - nevettem fel, majd a nadrágomhoz nyúltam, de ő elkapta a kezemet, és megrázta a fejét - Mi van? Ha nem vagy hajlandó magamra hagyni egy percre sem, akkor kénytelen leszek előtted átöltözni.

- Mióta lettél te ilyen bátor? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, és még mindig nem engedte el a kezemet. Valójában erre magam sem tudtam a választ. De úgy voltam vele, hogy inkább én hozom őt zavarba, minthogy ő engem.

- Ha nem mész ki, akkor legalább fordulj el, oké? - rántottam vissza a csuklómat, majd a szekrényhez léptem, és előkerestem pár kényelmes ruhát, ami jó lesz a mai napra. Mikor újra Steve-re néztem, már háttal állt nekem, és a polcokon lévő dolgokat vizsgálgatta. Csak elmosolyodtam rajta, majd lekapkodtam magamról a ruhákat. Gyorsan átcseréltem a fehérneműt, és éppen a nadrágot húztam magamra, mikor újra felé pillantottam.

- Hé! - kiáltottam fel, és a hátához vágtam a nemrég levetett pulcsimat - Ne leskelődj!

- Nem is leskelődtem. - nevetett fel.

- Persze. Akkor miért bámulod azt a kis tükröt a polcon?

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.