The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

19. fejezet: Mad Max

*Steve szemszöge*

Hat órakor vége lett a műszakunknak, én pedig nem a kocsimhoz mentem, hanem a szomszédos játékterem felé vettem az irányt. Dustin ugyanis reggel közölte, hogy ma ott fogom megtalálni, mert elmarad a szokásos pénteki játékuk. Vagyis ezért ért ma rá Munson is, hogy Amanda-n lógjon.

A játékteremben rengetegen voltak, de egyből megtaláltam a szarosok bandáját, ugyanis Dustin túlordította az egész helységet. Átvágtam a tömegen, és már majdnem odaértem hozzájuk, mikor ráláttam a teljes társaságra. Egy pillanatra megtorpantam, ugyanis ott volt velük Amanda és persze Eddie Munson is, aki rá volt tapadva a lányra. Messziről láttam, hogy milyen jól szórakoznak. Talán túlságosan is jól, ugyanis Amanda arcáról le sem lehetett vakarni a mosolyt, mikor pedig Munson mondott neki valamit, hangosan felkacagott. Engem pedig rohadtul idegesített, hogy ennyire jól érzik magunkat.

Közelebb lépkedtem hozzájuk, és Dustin volt az első, aki észrevett.

- Na végre, itt vagy! - kiáltott fel, mire minden szempár rám szegeződött. Én fél szemmel Amanda-ra néztem, ő pedig mosolygott. Ugyan úgy, ahogy mindig mosolyogni szokott, mikor éppen nem idegesítem fel valamivel.

- Mehetünk? - irányítottam a tekintetemet Dustin-ra.

- Most még nem! - ujjongott a fiú, és eszelős tekintettel bámult a léghokira, amit éppen Mike ellen játszott. Ahogy láttam, vezetésre állt. - Még le kell gyűrnöm Mike-ot.

- Azt mondtad, ha végzek, vigyelek haza. - forgattam a szemeimet.

- Nem akarsz beszállni? - vetette fel az ötletet hirtrlen Amanda.

- Nem nagyon. - húztam el a számat.

- Gyerünk már! - nyaggatott tovább - Játssz velem, Steve! Kérlek!

- Jól van. - egyeztem bele végül, mikor hatalmas, könyörgő szemekkel nézett rám.

- Na, ezt már szeretem! - húzódott még nagyobb mosolyra a szája, aminek már én sem tudtam ellenállni, és én is elmosolyodtam.

Miután Dustin legyőzte Mike-ot, Amanda és én következtünk. A lánynak egész jól ment a léghokizás, és a végére nagyon szoros lett az állás. Ő végig nagyon élvezte, és be kellett vallanom magamnak, hogy én is. De legfőképpen azért, mert öröm volt nézni Amanda-t, ahogy játszik. Ha nagyon akartam volna, sikerül legyőznöm, de meg sem fordult a fejemben, hogy hagyom veszíteni. Éppen ezért, az utolsó pontnál "véletlenül" sikerült hibáznom. Ő pedig olyan boldog lett, hogy nyert. Jó volt nézni, azt leszámítva, hogy a hozzá legközelebb álló Munson-t megölelte örömében. A számat elhúzva inkább az ellenkező irányba néztem, ahol egyből kiszúrtam egy ismerős, vörös hajkoronát.
Szó nélkül hagytam ott a többieket, és odasétáltam hozzá. Nem mondtam neki semmit, csak megtámaszkodtam a gép szélén, amivel játszott. Egy pillanatra nézett csak rám, majd még jobban összeráncolta a homlokát, pedig már alapból morcosan nézett. Fejhallgató volt rajta, amiből még úgy is hallottam az ordító zenét, hogy a helységben is szólt a rádió.

- Mi van? - morgott rám, majd lehúzta a nyakába a fejhallgatót, mikor a gép kiírta a Game Over szavakat.

- Nahát... - néztem a képernyőre - Azt hittem, hogy Mad Max sosem veszít.

- Hagyj békén, Steve. - mondta, majd megpróbált teljesen figyelmen kívül hagyni.

- Miért vagy itt egyedül? - vettem komolyabbra a szót.

- Mert egyedül akarok lenni, és örülnék, ha ennek a vágyamnak te is eleget tennél. - nézett rám gúnyosan.

- Miért nem vagy a barátaiddal? - böktem a többiek felé.