The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

33. fejezet: Várakozás

*Amanda szemszöge*

Elmúlt nyolc óra, én pedig a nappaliban üldögéltem egyes egyedül. Steve nem volt sehol, igaz nem beszéltük meg, hogy pontosan mire érkezik majd. De mivel vasárnap volt, másnap pedig neki is korán kellett kelnie a munka miatt, úgy gondoltam, hogy nem az éjszaka közepén állít majd be, hogy randizzunk, hanem valamikor késő délután inkább. Igaz, hogy még nem volt éjszaka, de volt egy olyan érzésem, hogy ma már nem fog megjelenni.
Pedig annyira készültem. Vacsorát csináltam, még süteményt is sütöttem. Egy darabig csak üldögéltem a nappaliban, néztem a tévét, és próbáltam nem azon rágódni, hogy Steve nem jött el. Aztán kilenc óra után átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, és magamba tömtem két nagy, krémes süteményt. Éppen a másodikat fejeztem be, mikor kinyílt a bejárati ajtó, és Dustin lépett be rajta. Egyből a nappali felé indult, és mikor meglátott, arca szomorú lett.

- Nem jött el? - kérdezte.

- Nem. - ráztam a fejemet, de próbáltam nem kimutatni előtte, hogy mennyire rosszul érintett a dolog - De nem baj.

- Manny... - ült le mellém a kanapéra.

- Tényleg nincs semmi baj, Dustin. - mosolyogtam rá, majd a süteménnyel teli tál felé mutattam - Van egy csomó süti. Mi lenne, ha megnéznéd velem a filmet, amit akartam, és befalnánk az összeset? Ha most elkezdjük, tizenegyre végzünk. A filmmel. A sütivel gyorsan végzünk.

- Annyira szeretlek. Anya már nyolckor ágyba küldött volna. - lelkesedett.

- De mindketten tudjuk, hogy éjfél előtt úgysem fekszel le. Igaz? - kacagtam fel.

- Igaz.

- Tényleg... Anyád elért Mike-éknál? - jutott eszembe - Mikor hívott, mondtam, hogy ott keressen.

- El. - forgatta a szemeit - Negyed órán keresztül csak beszélt.

- Hiányzol neki. - borzoltam meg a haját - Nekem is hiányozni fogsz.

- Szóval nem maradsz, miután anya megjön? - konyult le a szája.

- Nem hinném. - rántottam meg a vállamat - De lehet, hogy én is felhívlak majd minden este. - nevettem fel, de Dustin csak egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.

- Steve miatt nem maradsz?

- Valószínűleg jobb is, hogy nem jött el. - sóhajtottam fel, majd a tévére koncentráltam, és elindítottam a filmet.

- Én örülnék, ha ennek ellenére itt maradnál. - jegyezte meg halkan, majd egy sütiért nyúlt, és a figyelmét a tévé felé irányította.

Szívesen mondtam volna neki, hogy szeretnék maradni, de talán mindenkinek jobb lesz, ha hazegyek. Talán visszamehetek dolgozni a pizzériába, hogy legyen egy kis pénzem. A fősulit egyelőre hanyagolom, nem vágyok most a tanulásra.

A filmet már lassan fél órája néztük, de szinte semmit nem fogtam fel belőle. Végig azon kattogott az agyam, hogy mit fogok kezdeni magammal, ha hazamegyek, meg persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy Steve nem jutott eszembe.
Alig múlt fél tíz, mikor csengettek. Dustin-nal azonnal egymásra néztünk, valószínűleg mindkettőnknek ugyan az jutott az eszébe. Az, hogy Steve jött meg. De miért ilyen későn?

- Kinyissam? - kérdezte Dustin, és már indulni akart, mikor visszatarottam.

- Nem. Majd én. - keltem fel, és a bejárathoz siettem. Addigra az a bizonyos valaki már őrülten nyomta a csengőt. Mikor kinyitottam az ajtót, nagyon meglepett a látvány, ugyanis Robin állt a verandán. - Robin? Hát te?