The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

35. fejezet: Úgy, mint máskor

*Amanda szemszöge*

Másnap reggel korán keltem, hogy rendbe tudjam szedni magam, és el tudjam vinni Dustin-t és Robin-t az iskolába.
Hálás voltam az unokaöcsémnek, hogy nem hozta fel a tegnap estét, és nem zaklatott azzal sem, hogy állandóan a hogylétemről érdeklődött. Ezzel szemben Robin első kérdése az volt, hogy van-e kedvem elmondani végre, hogy mi történt az éjszaka. Hát persze, hogy nem volt.

- Öhm... - hajolt előre a két ülés közt nem sokkal azután, hogy beszállt az autóba - Lehet egy kérésem?

- Persze. - néztem rá a visszapillantóból - Mi lenne az?

- Meg tudnál állni a kórháznál? - mosolygott angyalian.

- Most? - szorult el a torkom az ijedtségtől, és erősebben ráfogtam a kormányra.

- Steve tuti, hogy ébredés után megint jelenetet fog rendezni, és minél korábban szabadulni akar majd. - forgatta a szemeit - Bemennék hozzá, ha nem gond. Csak pár perc lenne az egész.

- Jól van. - egyeztem bele végül. Elvégre csak egy gyors kitérőről lenne szó, és úgyis korán vagyunk.

- Köszi. - mosolygott rám Robin - Te esetleg... - kezdte, de azonnal közbevágtam.

- Nem. Mi majd megvárunk kint. - mondtam határozottan.

- Hát jó. - rántotta meg a vállát, majd csendben maradt azon a rövid kis távon, ami a háza és a kórház közt volt.

*Steve szemszöge*

Még épphogy csak felkelt a nap, mikor kinyitottam a szemeimet. Most is el kellett gondolkodnom, hogy hol vagyok, de aztán egyből leesett, hogy ezúttal nem a Henderson ház nappalijában feküdtem, hanem a kórhában. Beugrott a kép, hogy egész nap rosszul voltam, aztán a melóban elsötétült minden. Utána pedig itt ébredtem. De a nap további része teljes homály volt.

Baszki... Nekem tegnap este randim lett volna Amanda-val, de neki valószínűleg fogalma sincs, hogy hol vagyok. Tuti, hogy utál, amiért nem mentem el. Mégis mit gondolhat? Miért hagytam ki a randit?

Ezekkel a gondolatokkal próbáltam meg elhagyni az ágyat, de a kezemből egy cső lógott ki, így csak úgy tudtam felkelni, ha az infúziós állványt magammal húztam.

- Hova készül, Mr. Harrington? - lépett be az ajtón egy nővér.

- Szeretnék hazamenni. Kiszedné belőlem ezt az izét? - mutattam fel a kezemet.

- Feküdjön vissza! - mutatott az ágyra - Vagy hozom a tegnapi nyugtatót, és megint kap egy adagot.

- Miért nem mehetek haza? Már jól vagyok. - makacskodtam, de azért visszaültem az ágyra.

- Még elvégzünk pár vizsgálatot, aztán hazamehet. Rendben? De addig maradjon nyugton.

- Jól van. - fújtam ki dühösen a levegőt.

A nővér magamra hagyott, de nem sokkal később újra kinyílt az ajtó, csakhogy ezúttal Robin lépett be rajta.

- Mondd, hogy azért jöttél, hogy hazavigyél. - fakadtam ki, mikor becsukta maga után az ajtót.

- Neked is jó reggelt. - húzta össze a szemeit - Hogy vagy?

- Jól. Haza akarok menni, de a gonosz nővér nem enged. Majd csak a vizsgálatok után. - dünnyögtem.

- Tudom. - bólintott, majd leült az egyik székre.

- Elmondod, mi történt tegnap? - kértem, kicsit már nyugodtabb hangon.