The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

51. fejezet: Nyugtató

*Amanda szemszöge*

Steve mellett ültem az anyósülésen és a Szerelmesek tava felé tartottunk. Dustin, Robin és Max hátul ültek, folyamatosan egymás szavába vágva próbáltak rájönni, hogy mi történhetett tegnap éjjel Eddie-vel. Steve többször is felém pillantott. Habár nem néztem rá, éreztem, hogy figyelt. De nem tudtam most másra koncentrálni, csak arra, hogy ép ésszelegpróbáljam felfogni azt, amiket Steve nemrég elmesélt. Másik világ, szörnyek, halál. Először nem akartam elhinni, de aztán bármennyire is kételkedtem benne, láttam rajta, hogy nem hazudik.

- Jól vagy? - hallottam meg Steve halk hangját. Úgy beszélt, hogy a hátul ülők ne hallják. Habár ők akkora társalgásban voltak, hogy valószínűleg amúgy sem vették volna észre, hogy mi beszélgetünk.

- Jól, csak... - ráztam a fejemet - Ez egy kicsit sok így egyszerre.

- Tudom. - bólintott - Nekem is az volt. Sok és ijesztő. A kis szarosok eleinte jobban bírták, mint én.

- Hogy tudnak ezzel együtt élni? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Fogalmam sincs. - vallotta be Steve - De sokkal okosabbak és erősebbek, mint azt bárki is gondolná. És ahogy összetartanak... Most már érted, hogyan értettem azt, hogy párszor megmentettük egymást. Persze, amit mondtam, az is igaz volt. Megmentettek attól, hogy ne legyek az az oltári nagy seggfej, aki voltam. De tény, hogy a szörnyek hoztak össze minket.

- Értem. - préseltem ki egyetlen szót a számon.

- Nem lesz semmi gond, oké? - tenyerét a lábamra fektette.

- Oké.

- Vigyázok rád. - ígérte.

- Tudom. - húztam mosolyra a számat - Az ütőddel.

- Igen. - nevetett fel, majd előre bökött az állával - Itt is vagyunk.

Steve leparkolt egy kis ház mellett. Mindannyian kiszálltunk, és halk léptekkel indultunk meg befelé. Üres volt, de volt pár nyom, ami azt mutatta, hogy nemrég járt itt valaki.

- Van odakint egy csónakház. - pillantottam ki az oldalsó ablakon, ahonnan rálátást lehetett nyerni a kis épületre és a tóra.

Mindannyian kisiettünk a melléképületbe, de az is üres volt.

- Mit csinálsz? - kérdezte Dustin Steve-et, aki egy evezővel a kezében bökdöste egy csónak belsejét.

- Ellenőrzöm. - válaszolt Steve.

- Akkor vedd le a ponyvát.

- Valaki volt itt. - szólalt meg Robin, és az üres ételdobozokra mutatott.

- Nyugi! - mondta gúnyosan Dustin - Steve majd megvéd az evezővel.

- Annyira nem vicces! - mordult rá Steve - Itt a legtöbbünk már legalább százszor a halál küszöbén volt, szóval nem hinném, hogy.... - befejezni azonban nem tudta, mert szinte a semmiből előugrott egy alak, és Steve-et a falhoz lökve, a nyakának szorított egy törött üveget. Eddie volt az.

Mindenki egyszerre kiáltott fel, de Eddie nem engedte, hogy Steve megmozduljon. Az éles üveg a nyakának feszült.

- Eddie! - ordított rá Dustin, mire a fiú végre ránk pillantott. A tekintete zavaros volt. Rettegett valamitől. - Eddie! Én vagyok, Dustin. Ő meg Steve. Engedd el, oké? Nem akarunk bántani. Segíteni jöttünk. Az anyám életére esküszöm. Ugye srácok? - nézett ránk, mire mind bólintottunk - Ő Robin. Ismered a suliból, a zenekarban játszik. Ő pedig Max, a barátom, aki soha nem akar D&D-zni. És itt van Manny is. - mutatott végül rám Dustin, mire Eddie felém nézett.