The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

52. fejezet: A legfontosabb

*Amanda szemszöge*

Tegnap este, miután otthagytuk Eddie-t, és megígértük neki, hogy vissza fogunk menni hozzá, Steve visszavitt engem és Dustin-t a tékához, ahol hagytuk a kocsit. Megbeszéltük, hogy reggel értünk jön, és ma is egy kocsival fogunk furikázni a városban. Pontosan így is történt, hiszen már hét óra előtt csengetett az ajtón.

- Érdekes, ha csak értem jön, akkor úgy nyomja a kocsi dudáját, mint egy félőrült. De ha te is jössz, kiszáll és az ajtóig jön eléd. - morgott Dustin, miközben a cipőjét húzta. Nem válaszoltam a megjegyzésére, betudtam annak, hogy kora van és, hogy aggódik Eddie miatt. Én is aggódtam.

- Szia! - nyitottam ajtót, majd kiengedtem magam előtt a még mindig morgó Dustin-t.

- Szia! - köszönt vissza Steve, és közelebb lépett hozzám, miközben bezártam az ajtót - Mi baja?

- Szerintem csak aggódik. - néztem Dustin után, aki éppen akkor szállt be az autóba - Hallottam, hogy szinte egész éjszaka fent volt. A rádiót hallgatta.

- Tudod... Hiába vagyunk túl már annyi szarságon, ők még csak gyerekek. - húzta el a száját, és elindultunk a kocsi felé - Nekem is nehéz feldolgozni ezt az egészet, nekik meg még nehezebb lehet. És valamiért mind személyes ügyének tekinti ezeket a szörnyeket. Főleg Dustin...

- Dustin kiskora óta ilyen. - értettem egyet.

- Dustin még mindig egy kis szaros. - nevetett fel, és én is vele nevettem - Figyelj csak... - fogta meg hirtelen a kezemet, majd megállított - Te jól vagy?

- Igen. - bólintottam - A körülményekhez képest jól.

- Öhm... - fújta ki hosszan a levegőt - Mikor beindulnak a dolgok, mert bizony be fognak... Mi lenne, ha te akkor inkább... Inkább kimaradnál majd a dolgokból? - nézett rám félve.

- Miért?

- Mert nem akarom, hogy bajod essen. Valakinek mindig baja esik. És ha a matekot nézzük, akkor most olyan jön, aki nekem fontos. - hadarta, én pedig nem tudtam visszatartani a mosolygást.

- Szóval... Eddig csak olyanok haltak meg, akik nem voltak fontosak neked?

- Basszus, dehogy. - nevetett fel zavartan - Nem így értettem. Hanem úgy, hogy akik eddig meghaltak, azok nem voltak olyan fontosak a számomra, mint te. És hidd el, hogy jelen pillanatban te vagy a legfontosabb az egész bandából. - vallotta be elvörösödve és a fejét lehajtva.

- Még a gyerekeidnél is? - kérdeztem viccelődve, de nem vártam választ, ezért meglepett, mikor bólintott.

- Mondanám, hogy egy lapon vagytok, de hazudnék. - mondta, még mindig lehajtott fejjel.

- Steve... - nyúltam az arcához, mire rám emelte a tekintetét - Ugye nem gondolod, hogy otthon ülök, amíg azok az emberek, akik fontosak nekem, szörnyekkel harcolnak? Tudom, hogy nekem ez még új, de attól még nem fogok kimaradni belőle.

- Szóval... Fontos vagyok neked? - mosolyodott el.

- Steve... - fordultam el tőle - Fogalmazzunk úgy, hogy a jelenleg számomra két legfontosabb ember pillanatokon belül ott fog ülni velem abban a kocsiban. - mutattam a bordó BMW-re, majd a szemem sarkából ránéztem, és láttam, hogy mosolygott.

- Szóval, fontos vagyok neked. - mondta halkan.

- Azért ne bízd el magad. - löktem meg az oldalát a könyökömmel.

- Mi lenne, ha jönnétek már? - kiáltott ki Dustin a hátsó ülésről.

- Fogd be! - szólt rá Steve, miközben kinyitotta nekem az ajtót.