The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

66. fejezet: Az igaz szerelem félreérthetetlen jelei

*Amanda szemszöge*

Az erdőben botladozva sétáltunk a Wheeler ház irányába. Steve kicsit lemaradt tőlem, de mivel Eddie botorkált leghátul, így nem kellett minden percben hátranéznem, hogy megvan-e még. Helyette Nancy hátát bámultam, aki vezette a menetet.

- Tudod... - szólított meg halkan Robin, aki mellettem sétált - Nagyon bátor dolog volt tőled, hogy utána jöttél.

- Ti is jöttetek. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Ja. De te gondolkodás nélkül vízbe ugrottál. Úgy, hogy fogalmad sem volt, mi vár majd idelent. Én totál beparáztam.

- Megijedtem. - pillantottam hátra Steve-re, aki most Eddie-vel beszélgetett - Nagyon megijedtem, hogy meghalhat.

- Tudom. - kuncogott fel.

- Szerinted... - próbáltam úgy feltenni a kérdést, hogy ne legyen túl nyílvánvaló a féltékenység, amit minden egyes pillanatban érzek - Öhm... Nancy nem bír engem, ugye?

- Miért gondolod ezt? - nevetett fel.

- Nem is tudom. - húztam el a számat - Olyan furcsán méreget mindig. Főleg, mikor Steve közelében vagyok.

- Nem ismerem olyan régóta én sem Nancy-t. De szerintem csak feszült emiatt a dolog miatt. Nem kell aggódnod, oké? - ért a karomhoz kedvesen - Tudom, hogy még mindig aggaszt, hogy esetleg éreznek egymás iránt. De hidd el, hogy nincs így. Biztosan mondhatom, hogy Steve nem szereti már.

- Az jó. - lélegeztem fel, majd félve néztem Robin-ra - Mert... Én azt hiszem, hogy szeretem őt.

- Tényleg? Te jó ég! - visított fel, mire egyből csitítani kezdtem - Mármint, persze... Tisztában voltam vele, hogy egymásba vagytok zúgva. De úgy örülök, hogy végre beismered.

- Halkabban, oké? - néztem azonnal a többiekre, és mikor Steve szemébe néztem, arcomat egyből elöntötte a pír. Még szerencse, hogy sötét volt.

*Steve szemszöge*

Miután elindultunk Nancy-ék háza felé, egy ideig bírtam a tempót, majd lassítanom kellett a lépteimen. Amanda, habár aggódó pillantásokat küldött felém, gyorsabb léptekkel haladt, így eléggé lemaradtam tőle. Pedig mióta bekötözte a hasamat, azon kattogott az agyam, hogy hogyan mondjam meg neki, hogy szeretem. Megmondjam egyáltalán? Vagy nem ez a megfelelő hely és idő? Mi lesz, ha még jobban elszabadul a pokol? Ha esetleg rosszul sül el a dolog, és soha nem fogja megtudni, hogy mit érzek iránta.

- Mikor szeded össze magad végre? - hallottam meg a hátam mögött a hangot. Szemeimet megforgatva pillantottam Munson-ra.

- Mi van?

- A hölgyek egyből utánad ugrottak. Nagyon bírnak téged. Ugye tudod?

- Gondolom. - rántottam meg a vállamat.

- Deeee... Van köztük egy, aki szerintem kicsit többet érez irántad. Ezt is tudod? - mikor kérdőn néztem rá, folytatta - Mandy egy pillanatig sem habozott. Pedig fogalma sem volt, hogy mi várja idelent. Egyből ugrott, amint te eltűntél.

- Tényleg? - néztem a lányra, aki most Robin-nal beszélgetett.

- Igen. Ugye látod, hogy hogyan néz rád?

- Mire célzol?

- Arra, pajtás... Hogy ezek bizony az igaz szerelem félreérthetetlen jelei. - veregette meg a vállamat, miközben én újra Amanda-ra néztem. A szívem egyből a torkomba ugrott.