The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

45. fejezet: Féltékenység

*Amanda szemszöge*

Örültem, hogy Steve megértette, hogy miért nem akarok elsietni semmit. Persze másfelől furcsa is lehetett neki a dolog, hiszen amint Claudia néni hazaér, én valószínűleg egyből megyek haza. Na, nem mintha akarnék. Nagyon jó volt itt, még annak ellenére is, hogy az elmúlt pár napom elég rossz volt. De ez a mai este... Habár írtó dühös voltam Robin-ra, amiért nem jött el, de mostanra már nem bántam, hogy csak ketten maradtunk Steve-vel. Örültem annak is, hogy emlékezett arra, mikor azt mondtam neki, hogy sokkal jobban szeretek otthon bekuckózni, mint elmenni más emberek közé. Ennek a vágyamnak pedig eleget is tett, mikor elhozott magához, ahol csak ketten voltunk. És ha már vágyakról volt szó... Rettentő nehéz volt visszafognom magam, mikor olyan közel volt hozzám. Ez pedig az este folyamán elég sokszor előfordult. Sőt, nem egyszer jelentette ki, hogy meg akar csókolni. Bármennyire is akartam, a lelkem mélyén tudtam, hogy nem szabad ilyen gyorsan belemennem a dologba. Elvégre pár napja még azt mondta, hogy valaki mást szeret. Hiába mondtam, hogy felejtsük el, elég nehezen vertem ki a fejemből a dolgot. Nem akartam olyan könnyen adni magam, mint a többi lány, akikkel volt. Ha valóban érdeklem, akkor mutassa ki, hogy nem csak azt akarja tőlem, mint a többitől. A legnagyobb gondom az volt, hogy ha arra gondoltam, hogy Steve és én összejöhetnénk, egyből bevillant egy kép. Mikor az exem megcsalt. Ugyan azt a jelenetet láttam magam előtt, annyi különbséggel, hogy az ő és a gyerekkori barátnőm arca kicserélődött Steve és Nancy arcára. Szörnyű volt a gondolat, főleg, hogy mostanában már álmomban is ez kísértett. Nagyon idegesített a dolog, mert egyértelműen nagyon kedveltem Steve-et.

Miután fertőtlenítettem a sebeket az arcán, és a kezeit is újra bekötöztem, újra megkértem, hogy vigyen haza. Láttam az arcán, hogy nem szívesen tette meg, de végül beleegyezett.

- Szóval... - szólalt meg hazafelé menet, mikor már az autóban ültünk - Kösz, hogy eljöttél velem, és nem küldtél el a francba, mikor egyedül mentem érted.

- Pedig közel voltam hozzá. - nevettem el magam.

- Tudom. De akkor ezek szerint talán mégiscsak kedvelsz egy kicsit, mivel eljöttél velem.

- Talán, egy kicsit. - pillantottam rá, mire ő csak elmosolyodott - Kösz, hogy nem vittél el egy étterembe, ahol rengeteg ember nyüzsgött volna.

- Mondtam, hogy emlékszek arra, hogy mit szeretsz és mit nem.

- Igen. - bólintottam, majd kinéztem az ablakon a sötét utcára. Steve ezután nem szólalt meg addig, amíg haza nem értünk. Ott egyből kipattant a kocsiból, és átsietett az én oldalamra, de mire odaért, már kiszálltam.

- Tudod, ilyenkor meg kell várni, amíg úriember módjára kinyitom neked az ajtót. - mondta játszva a sértődöttet.

- Ki tudok szállni magam is. - forgattam meg a szemeimet, majd elindultam befelé, nyomomban Steve-vel.

- Szóval... Akkor holnap érted jövök a meccs előtt. Áll még az este, ugye? - ugrott mellém a bejárati ajtóban.

- Aha. - fordultam felé.

- És utána talán megnézhetnénk a múltkori filmet. - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Utána programom van. - néztem rá bocsánatkérő szemekkel - De szerdán már mondtam, hogy csak a meccsre tudok menni.

- Igen, de azt hittem, hogy csak miattam mondtad. Mert nem akartál velem lenni. - ráncolta össze a homlokát - Kivel van programod?

- Eddie-vel. - feleltem lazán, és Steve arckifejezéséből ítélve, tudtam, hogy most jön még csak a java.