The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

42. fejezet: Elmaradt randi

*Amanda szemszöge*

Izgatott voltam, mert habár nem mondtuk ki, mindketten tudtuk, hogy ez az elmaradt randi pótlása lesz. Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy igent mondtam a vacsorára, de biztos vagyok benne, hogy megbántam volna, ha ellenkezőleg döntök.
Idegesen járattam a lábamat, és mélyeket sóhajtva nézegettem az elsuhanó tájat. Aztán hirtelen megéreztem Steve kezét a rángatózó combomon, ami az érintése hatására mozdulatlanná dermedt. Kérdőn néztem rá, mire csak elmosolyodott.

- Ne tapogass! - morogtam, visszatartva a mosolyomat, majd megfogtam a kezét, és lehámoztam a lábamról.

- Nem kell idegesnek lenned. - mondta kedvesen.

- Az, hogy hangosan kihangsúlyozod, hogy ideges vagyok, nem segít a dolgon. - forgattam meg a szemeimet, majd gyanakodva néztem rá, mikor nem a belváros felé vette az irányt - Hova megyünk?

- Tudom, hogy jobban szereted az olyan randikat, amikor nincs más a közeledben. - mosolygott rám.

- Ez nem volt válasz a kérdésemre. Másfelől pedig ez nem randi. - javítottam ki - Szóval? Hova megyünk?

- Kettesben leszünk. Tudod, emlékszek mindenre, amit mondtál. Jobban szereted a bekuckózós estéket.

- Ja... - jegyeztem meg kissé gúnyosan - Én is emlékszek minden egyes szavadra. - villantottam rá egy színlelt mosolyt, majd az elkomorult arcából tudtam, hogy értette a célzást. Ne gondolja, hogy pár szép szótól és egy-két bánatos pillantástól elfelejtem a Nancy-s dolgot.

- Hozzám megyünk. - mondta végül - Ott csak ketten leszünk, és majd rendelünk kaját.

- Ahhoz képest, hogy te is csak nemrég tudtad meg, hogy kettesben leszünk, egész kidolgozott terved van az estére. - húztam fel a szemöldökömet.

- Csak azt akarom, hogy jól érezd magad. Attól, hogy pasi vagyok, még tudok figyelmes lenni. - hangja kicsit megbántottnak hatott, amitől rosszul éreztem magam.

- Ne haragudj! - sóhajtottam - Nem akartam bunkó lenni, csak... Nehéz megbíznom bárkiben is. Főleg a pasikban.

- Semmi baj. - mondta halkan, mikor befordultunk az ismerős utcába - Én sajnálom ezt az egészet. Nem akartam, hogy rosszul érezd magad. Soha nem akartalak megbántani.

- Jól van. - bólintottam - Felejtsük el azt az estét, oké? - javasoltam, habár nem voltam biztos benne, hogy valóban el tudom-e felejteni.

Steve megkönnyebbülve sóhajtott fel, majd leparkolt a házuk előtt. Igaz, hogy nemrég voltam itt, de most is ugyan úgy lenyűgözött a hatalmas ház. Viszont az tetszett a legjobban, hogy bármennyire is gazdag lehetett a családja, rajta mégsem látszott, hogy ezt kihasználná. Elvégre egy videótékában dolgozik a hét minden napján, és ha múltkor nem kell hazahoznom, akkor nem is tudtam volna, hogy milyen körülmények közt él. Egyáltalán nem volt elszállva magától. Mosolyogva néztem a hátát, miközben előttem lépkedett a bejárat felé.

- Menj csak a nappaliba. - mutatott maga elé, mikor beengedett a házba - Hozok valamit inni.

- Oké. - bólintottam, majd beljebb mentem, és a kanapén foglaltam helyet. Nem sokkal később Steve is megjelent, két kólával a kezében. - Kösz.

- Mit szeretnél vacsorázni? - ült le mellém, és teljes testtel felém fordult.

- Tudod... - emlékeztem vissza a vasárnap estére - Vacsorát csináltam neked. Még sütit is sütöttem. - mosolyodtam el, mire ő szomorúan elhúzta a száját.

- Úgy sajnálom. - sóhajtott.

- Semmi baj. Inkább az én hibám az egész. Ha nem védesz meg, akkor nincs ez az egész. - nyúltam az arcához lassan, és végighúztam az ujjamat az egyik seb mentén.

- Bármivel szemben megvédenélek. - suttogta, mire mosolyra húztam a számat - Mi az? - kérdezte.

- Ugyan ezt mondtad, mikor bementem hozzád a kórházba.

- Hát, mert így is van. - bólintott, majd közelebb hajolt hozzám - Azt is mondtam, hogy gyönyörű vagy, ugye?

- Igen. - feleltem elpirulva.

- Meg azt, hogy szeretnélek megcsókolni. - emelte fel a kezét, és az arcomra simította a tenyerét. Még közelebb hajolt, majd mikor megnyalta a száját és az enyémre pillantott, beijedtem.

- Meg azt is, hogy mást szeretsz. - böktem oda neki, de elmosolyodtam - Megmutatod, hogy mi van a hűtődbe? - pattantam fel, mire ő furcsállva nézett rám.

- Miért?

- Mi lenne, ha csinálnánk együtt valami vacsorát? - vetettem fel az ötletet.

- Nem igazán tudok főzni.

- De én igen. Te pedig segíthetsz nekem.

- Nem rendelünk inkább? - morgott - Spórolunk egy csomó időt, és közben tudunk beszélgetni.

- Főzés közben is tudunk. - nevettem fel, majd a keze után nyúltam, és felhúztam a kanapéról - Gyere már, és ne duzzogj!

- Jól van! - morogta, majd mikor elindultam a konyha felé, és el akartam engedni a kezét, rászorított az ujjaimra.

- Engedj el! - húztam össze a szemeimet.

- Nem. - rázta meg a fejét, és maga után húzott a konyhába. Ott a hűtő elé vezetett, és kinyitotta. - Nem sok minden van.

- Megoldjuk. - csusszantam ki a kezei közül, és én is benéztem a hűtőbe - Nézzük... - kivettem pár dolgot, amikről úgy gondoltam, hogy hasznát vehetjük - Oké. Sajtos makaróni lesz. Szereted? - becsuktam a hűtőajtót, majd hátrafordultam, de abban a pillanatban beleütköztem Steve mellkasába. Próbáltam hátrálni, de a hűtő elzárta az utamat, és Steve olyan közel állt hozzám, hogy mozdulni sem tudtam tőle. Ha nem lett volna a kezemben a vaj, a tej és a sajt, akkor pont összeért volna a mellkasunk.

- Szeretem. - suttogta az arcomba.

- Öhm... - olyan erőteljes, és számára talán váratlan lépést tettem előre, hogy majdnem dobott egy hátas. Így volt alkalmam kiszabadulni a szorításából, és az asztalhoz lépve, lepakoltam a kezemben tartott dolgokat. - Tésztára és lisztre lesz szükségem. Van itthon?

- Van. - mosolyodott el, de közben a fejét tekerte. Az egyik szekrényhez ment, ahonnan elővette a kért dolgokat.

- Oké. - bólintottam - Tudom, hogy semmi kedved ehhez, de mivel nem tudom, hogy mit hol találok...

- Szívesen segítek. - támaszkodott mellém - Amit csak akarsz.

- Akkor... - mosolyogtam rá angyalian - Tennél fel vizet a tésztának?

- Persze. - bólintott, majd egyből meg is tette, amit kértem tőle. Nem tudom, hogy mennyire élvezte ezt a dolgot, de nem látszódott rajta, hogy bánná.
Közben kértem tőle egy másik edényt, amiben elkezdtem felolvasztani a vajat.

Nem sokkal később a tészta már főtt, és a massza is félig készen volt, már csak Steve küzdött a sajtreszeléssel. A számba harapva figyeltem, ahogy nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy ne reszelje le az ujját is.

- Nagyon jól csinálod. - nevettem fel, mire kaján vigyort villantott - Csak figyelj oda, nehogy... - még végig sem mondtam a mondtatot, ő máris elkapta a kezét a reszelőtől - Elvágd az ujjadat. - fejeztem be a mondatot, majd odasiettem hozzá, és a kezénél fogva a csaphoz húztam. Miután engedtem rá egy kis hideg vizet, megtörölgettem az ujját. - Nem olyan vészes. - néztem fel rá - De tehetünk rá sebtapaszt, ha szeretnéd.

- Én... - nyelt egy nagyot, majd a másik kezével végigsimított a felkaromon - Én egészen mást szeretnék most. - nyögte ki elfúlt hangon, és a számra pillantott. Az arcom égni kezdett, és hirtelen úgy éreztem, hogy jó pár fokkal melegebb lett a házban.