The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

9. fejezet: Barátság

*Steve szemszöge*

Mikor észrevettem, hogy elvörösödött az arca, én talán még jobban zavarba jöttem, mint ő. Még szerencse, hogy elfordította a tekintetét rólam, mert egyből lebuktam volna. Ugyanis az én arcom sokkal pirosabb lett, mint az övé. Pedig eszem ágában sem volt őt zavarba hozni. Nem is tudom, hogy miért helyeseltem arra, hogy szépen tud nézni, és utána miért bámultam rá úgy. Tiszta hülye vagyok. Egyáltalán minek jöttem ide? Nagyon jól tudtam, hogy Dustin azzal az idióta klubjával van az iskolában, és hogy sötétedés előtt fog csak hazaérni. Tudtam azt is, hogy Amanda egyedül lesz, és filmet fog nézni, illetve, hogy ki fog akadni, ha megint megzavarom az estéjét. De annyira unatkoztam, és tényleg eszem ágában sem volt elmenni abba a buliba. Talán ha ő ment volna, akkor én is elmentem volna. De jelenleg most másra nem voltam kíváncsi. Senkire. Talán csak rá.
Pedig nem is nézek rá úgy, mint a többi lányra. Eszembe sem jutna úgy nézni erre az idegesítő nagyszájúra.

Lassan elszakítottam tőle a tekintetemet, és a tévére koncentráltam, ahol elkezdődött a Rémálom az Elm utcában. A film viszont nem kötött le, mert folyamatosan azt figyeltem, hogy Amanda hogyan reagál az ijesztőbb részekre. Meg sem rezzent. De persze ezt betudtam annak, hogy már látta a filmet, és tudta, hogy mi következik.

- Ez... Ez undorító. - húztam el a számat, éppen mikor ez gyomorforgatóbb jelenet játszódott.

- Ma sem kértem, hogy csatlakozz hozzám, Steve. - rám sem nézve felelt. Mosolyognom kellett, mert nagyon jól csengett a szájából, ahogy kimondta a nevemet. De basszus... Mik jutnak eszembe? Csak a barátom lehet ez a lány. Ma is csak azért jöttem át, hogy szegény ne legyen egyedül, hiszen nincsen neki egy ismerőse sem. És biztos nagyon rossz lehet neki.

- Tényleg ennyire szereted ezeket a filmeket? - tereltem el inkább a gondolataimat - Mármint, ez még nekem is elég durva.

- Lehet, hogy csak egy kislány vagy? - fordult felém, és arcán már nyoma sem volt a zavartságnak.

- Nagyon vicces. - forgattam meg a szemeimet - De most komolyan. Arra már rájöttem, hogy szereted a filmeket. De mást nem is nézel? Csak horrort?

- Egy ideje nem. - rántotta meg a vállait - Szeretek minden műfajt, de úgy gondolom, hogy most ez áll hozzám a legközelebb.

- És a vígjátékok? A romantikus filmek? - faggattam tovább. Valamiért minél többet tudni akartam róla.

- A vígjátékok még elmennek. Csak az a baj velük, hogy általában együtt járnak a romantikával.

- És az akkora baj?

- Nem vágyok a romantikára. Sem a képernyőn, sem az életben. - mondta teljes komolysággal.

- Miért? Már, ha nem tolakodó a kérdés.

- De. Nagyonis tolakodó. - nevetett fel, és kibontott egy szelet csokit - Legyen elég annyi, hogy nem akarok róla beszélni.

- Jól van. - bólintottam rá azonnal. Nem akartam elrontani a kedvét. Ugyanis sokkal jobban kedveltem ezt a vidám, és csípkelődő Amanda-t, mint a bosszús, és kissé bunkót.

- Szóval... Már tegnap meg akartam kérdezni, hogy péntek este, és most már hozzátehetem a szombat estét is... Nincs jobb dolgod, mint Dustin-nal lógni?

- Bírom őt. - mondtam őszintén - Nagyon jó kölyök. Ő is és a többiek is. Tudod, nagyon rossz időszakon mentek keresztül az elmúlt években. Volt pár meredek helyzet, ahol sokat segítettünk egymásnak. Legfőképpen ők húztak ki engem a csávából. Szóval... Azt kell, hogy mondjam, bármit megtennék értük.