The Baby-Sitters Club [Steve Harrington Fanfiction] - A KÖVETKEZŐ ÉVADRA VÁRVA

62. fejezet: Ha vége lesz

*Amanda szemszöge*

Már elmúlt éjfél is, mire mindenki jól lakott a szendvicsekkel, amiket csináltam. A nappaliban ültünk, ahol Dustin a hátizsákjában kutatott, Robin már alig pislogott az álmosságtól, Steve pedig engem bámult. Rá sem néztem, de éreztem a tekintetét.

- Oké. - szólaltam meg végül - Jó lenne, ha mindenki aludna egy keveset. Holnap reggel korán kelünk, elmegyünk boltba, aztán a többiekkel együtt ránézünk Eddie-re.

- Hozok pár takarót. - kelt fel Steve a helyéről.

- Segítek! - siettem utána azonnal.

Az emeletre mentünk, ahol egy olyan szobába vezetett be, ahol eddig még nem jártam. Egy nagy fanciaágy volt középen, az egész úgy nézett ki, mint amiben még sosem aludtak.

- A szüleim szobája. - jegyezte meg halkan Steve, miközben a szekrényhez lépett. Kihúzott egy fiókot, és pár takarót vett ki belőle.

- Ó! - csak ennyi jött ki a számon. Tudtam, hogy alig látja a szüleit, és biztos voltam benne, hogy nagyon hiányoznak neki. - Biztos, hiányoznak.

- Soha nem töltöttek otthon túl sok időt. Már megszoktam, hogy egyedül vagyok. - rántotta meg a vállát, amitől nekem elszorult a torkom.

- Nem vagy egyedül. - mosolyogtam rá, amit ő egyből viszonzott.

- Tudod... - lépkedett közelebb hozzám, majd az ágyra pillantott - Aludhatsz itt, ha szeretnél.

- Nem arról volt szó, hogy együtt maradunk éjszakára? - húztam fel kérdőn a szemöldökömet.

- Én itt maradhatok veled, ha akarod. - rántotta meg a vállát lazán.

- Ügyes próbálkozás. - nevettem fel, majd kivettem a kezéből a takarókat, és visszamentem a földszintre.

Dustin éppen a rádióját szerelte, miközben Robin tátott szájjal feküdt az egyik kanapén. Mosolyogva ráterítettem egy takarót, majd leültem Dustin mellé. Ezalatt Steve is visszaért.

- Mit csinálsz? - kérdeztem halkan az unokaöcsémet.

- Kicserélem az elemeket, nehogy gond legyen. Nem lenne jó, ha éles helyzetben krepálna be. - magyarázta, rám sem nézve.

- Ez igaz. - bólintottam, majd az ölébe raktam egy takarót - Anyád megint nem ért el minket ma. - mondtam kifújva a levegőt, de már inkább nem idegeskedtem a dolgon.

- Mondtam neki, hogy majd én hívom, mert a vonalak még most sem az igaziak. - kacsintott rám.

- Pihenj, oké? Napközben szükség lesz arra az okos agyadra. - simítottam meg a fejét, majd lenyomtam neki egy puszit. Dustin édesen rám mosolygott, majd miután végzett a szereléssel, ő is elfeküdt. Gondosan betakartam, és még egy puszit adtam neki, mielőtt felkeltem volna mellőle.
Steve-re néztem, aki az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kézzel figyelt.

- Mi az? - suttogtam, mikor mellé léptem.

- Elveszed a rangomat. - kuncogott fel halkan.

- A rangodat? - pillantottam rá kérdőn.

- Eddig én voltam a legjobb bébiszitter. - fordult felém - De te simán leköröztél.

- Nyugi. Nem veszem el a gyerekeidet. - böktem meg a mellkasát.

- Neked is aludnod kellene. Nem gondolod? - vetette fel az ötletet.

- Valakinek őrködnie kellene. - tekertem meg a fejemet - És mivel te tegnap éjjel helyettem is vállaltad, most én jövök.