A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Audrey
Két nap telt el és nem kaptam választ a levelemre. Nem hiszem, hogy nem ért volna el a holló Királyvárba. Aemond megharagudhatott volna, amiért nem szóltam neki, hogy nem megyek el? Istenem, mekkora egy rakás szerencsétlenség vagyok.
Amióta Rhaenának elmondtam, hogy mi van köztem és Aemond között, azóta még jobban közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon sok időt töltünk együtt, aminek anyám és Daemon is nagyon örül. Rhaena szinte már a lelki társam.
Így hát most is a szobámban voltunk, és az ágyamon feküdve panaszkodtam ki magam neki.
- Még mindig nem kaptam választ. - temettem a párnába a fejem.
- Ez lehetetlen, hiszen a hollónak már legalább tízszer oda kellett volna érnie két nap alatt.
- Éppen ezért aggódom. - dobtam fel a párnám a magasba, majd elkaptam, és újra feldobtam.
- Nem lehet, hogy valami állat elkapta a hollót út közben? - tette fel a kérdést, mire egy aprót kuncogtam.
- Nem hiszem. - ráztam meg a fejem. - Annak nagyon kevés az esélye.
- Az a kevés esély is esély. - vonta meg a vállát. Mondjuk igaza van.
- Ahj. - szenvedtem hangosan. - Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
- Nem vagy szerencsétlen! - rázta meg a fejét. - Holnapután már itt a lovagi torna, akkor újra láthatjátok egymást. Ha addig sem jön levél, akkor majd megkérdezed tőle, hogy miért haragszik, ha egyáltalán haragszik.
- És mégis hogy bírok ki még két napot? - vontam fel a szemöldököm.
- Gyorsan eltelik, ahogy az eddigi napok is. Hidd el! - huppant le mellém az ágyra.
- Jaj Rhaena, mi lenne velem nélküled. - ültem fel, majd szorosan megöleltem.
- Nem akarom, hogy hozzá menj Aemondhoz... - rázta meg a fejét. - Akkor elmész és nem lesz senkim. - sóhajtott.
- Sokat jövök majd haza. - lelkesítettem. - És természetesen az esküvődre is eljövök! Ki nem hagynám a legjobb barátnőm és az öcsém esküvőjét!
- Imádlak! - mondta mosolyogva.
- Én jobban! - mondtam dicsekedő hangon.
- Elnézést, hogy zavarlak, hercegnő, de látnod kéne Rhaegalt. - nyitott be sürgősen Ser Robert, mire ijedten ránéztem Rhaenára, és már indultam is.
- Mi a baj? - kérdeztem, miközben sietősen mentünk a Sárkányverem felé.
- Furán viselkedik, nem fogad el senkit azok közül, akik körül veszik. Ráadásul nem engedelmeskedik egy parancsnak sem. - mesélte Ser Robert, miközben próbált velem lépést tartani.
Már a távolból láttam, hogy csomó sárkányőr veszi körül a nyugtalan sárkányomat. Soha nem láttam még ilyennek Rhaegalt, így még gyorsabban, már szinte szaladni kezdtem.
- Nem tudjuk, hogy mi a baja, hercegnő. Senkinek nem fogad szót. - informált az egyik sárkányőr, amikor odaértem. Ránéztem Rhaegalra, majd bólintottam, és a sárkányomhoz fordultam.
- Hé, Rhaegal! - nyújtottam ki felé a kezem. - Semmi baj! - próbáltam nyugtatgatni, de ettől még nyugtalanabbnak tűnt.
- Audrey! Menj onnan! - szaladt erre apám sietve.
- Apa, ne! - mutattam neki, hogy álljon meg, mire meg is állt, és figyelni kezdte a történteket. - Nyugalom, Rhaegal! - tettem a fejére a kezem. - Mi a baj? - kérdeztem, amikor láttam, hogy a sárkány össze-vissza tekinget, mint aki keresne valakit. - Valami nyugtalanítja! Muszáj elmennem vele egy kört repülni! - kiabáltam apám felé, mire bólintott.
Egyből felpattantam Rhaegal hátára, és már repültem is az égbe. Olyan gyorsan szállt egyre feljebb, hogy menten azt hittem, leesek a hátáról. Ilyen nyugtalannak életemben nem láttam még, vajon mi lehet a baja?
Miután a felhők felé értünk, ott vitorlázni kezdett a szárnyával, ezzel hirtelen lassított az eddigi tempón. A fejét közben ide-oda kapkodta, mintha bárhonnan veszély fenyegethetne minket.
A légzése nyugtalan volt, ami eléggé aggasztott. Mégis mi lehetett az, ami így felpiszkálta? Ha másik sárkányról lenne szó, akkor se csinálna így.
Lassan kirepültük magunkat, tettünk pár kört, majd elindultunk vissza. Rhaegal már sokkal jobban érzi magát, mondhatni azt, hogy kezd megnyugodni. Nem tudom, mi váltotta ezt ki belőle, de megijesztett.
Miután leszálltunk, végig simítottam Rhaegalnak pikkelyes nyakát, majd a homlokom neki érintettem az orra hegyének. Ahogy orrlyukán kifújta a meleg levegőt, olyan volt, mintha a langyos szellő megcirógatta volna a bőröm.
Apám csodálkozva figyelte, ahogy sétálok felé, majd mikor odaértem, elismerően bólintott.
- Még mindig eszméletlen, hogy mit tudsz kihozni ebből a sárkányból. - csóválta a fejét somolyogva. - Csak te tudod megnyugtatni őt.
- Rhaegal olyan, mintha a másik felem lenne. - néztem rá a távozó állatra, akit most kísértek vissza a sárkányverembe.
- Az elejétől fogva rád hallgat csak. - mondta, mire érdeklődve néztem rá.
- Honnan tudod? - néztem rá értetlenül.
- Anyád mondta még akkor, amikor megmondtam, hogy nem mehetsz el repülni. - vonta meg a vállát. - Gyere, visszamegyünk.
- Nagyszerű érzés volt újra repülni. Még sosem töltöttem el ennyi időt repülés nélkül. - sütöttem le a szemem.
- Mától kezdve fel vagy oldva, elmehetsz repülni. - mondta, mire hitetlenül néztem rá. - De azzal az egy feltétellel, ha megígéred, hogy a betartott idő szerint érsz haza!
- Megígérem! - tettem a szívemre a jobb kezem, a balt pedig felemeltem. Ezen apám elkacagta magát. - Többet nem csalódtok bennem!
- Ezt örömmel hallom! - simogatta meg a hátam.
Aztán visszaértünk a várba. Megvártam, amíg apám látótávolságon kívülre kerül és megbizonyosodtam arról, hogy senki nem hall, odamentem Ser Roberthez, hogy kérdezzek tőle valami fontosat.
- Ser Robert, kérdezhetek valamit? - néztem szét, mert olyan érzésem volt, mintha figyelnének. Amióta a bátyám nyomoz utánam, azóta ilyen érzéseim vannak.
- Persze, hercegnő! - bólintott Ser Robert.
- Nem érkezett levél? - érdeklődtem. - Esetleg az én számomra?
- Nem, hercegnő. - rázta meg a fejét a férfi.
- Holló sem hozott?
- Semmi nem hozott levelet, hercegnő. Sem hírvivő, sem holló. - vonta meg a vállát. - Miért kérdezed? Talán vársz levelet, hercegnő?
- Igen, Ser Robert. - bólintottam. - Egy igen fontos levelet várok. - tördeltem az ujjaimat. - Kérlek, ha érkezik levél a számomra, akkor azt egyből nekem add vagy nekem szólj!
- Rendben van, hercegnő! - bólintott Ser Robert.
- Nagyon köszönöm! - hálálkodtam, miközben összetettem a két kezem.
Nagyon örülök, hogy Ser Robert lett még akkor a személyes testőröm. Bármit kérhetek tőle, azt mindig megteszi nekem, ezért nagyon hálás is vagyok neki. Nem tudom, mi lenne, ha nem őt választottam volna. Lehet mással nem jártam volna ilyen jól, mint vele.
