A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Rengeteg dolog megváltozott a történtek után. Aemond sem volt már olyan, mint régen. Nem volt olyan közvetlen, mint eddig, sőt, inkább egyre hidegebb volt. Úgy éreztem, hogy hiába mondtam el neki, hogy szeretem annak ellenére is, hogy mit tett, de érzem, hogy kezdünk eltávolodni egymástól.
Ráadásul napról napra egyre rosszabb álmok gyötörnek esténként. Minden éjjel verejtékben úszva riadok fel, és sírva fekszek vissza. Valamikor vissza tudok aludni, valamikor utána egyáltalán nem. Ezeken az estéken mindig Aemond nyugtatott meg. Volt, amikor újból és újból azt álmodtam, hogy a szemem előtt gyilkolja meg Luke-ot, és olyankor, amikor felriadok, a fiú hiába próbál megnyugtatni, kitépem magam a karjaiból. Aemond ilyenkor nagyon rosszul érzi magát, hogy ezzel engem is tönkretett, de már nem tudja visszafordítani.
A folyosón sétáltam egyedül, miközben a történteken gondolkodtam, amikor meghallottam az egyik szobából zajt kiszűrődni. Tulajdonképpen a könyvtárból, ahol résnyire nyitva volt az ajtó. Közelebb sétáltam, hogy belássak, és akkor láttam meg Aemondot, aki éppen valakivel veszekedett.
- Undorodom tőled, érted? - emelte fel a hangját a szőke fiú. - De közben nevetségessé is teszed magad. - nevetett.
- Miért fogod állandóan a pártját? Még arra sem képes, hogy örököst szüljön neked. - vetette a szemére egy férfi hang, amit egyből meg is ismertem. Otto Hightower...
- Még egy ilyen, és kivágom a nyelved! - fenyegette, az ujjával mutogatva rá. - Most mondtam el százezerszer, hogy én okoztam azt, hogy beindult a szülés! Felzaklattam, ami fájásokat okozott nála. Még a nagymester is megmondta, hogy nem szabad felzaklatni, mert beindíthatja a szülést, de te még ezt sem tudod felfogni... csak arra törekszel, hogy találj valami okot, amivel megbánthatod. - csóválta a fejét Aemond, mire a nagyapja közelebb lépett hozzá, így már őt is láttam.
- Jobban jártál volna, ha Alys lett volna a feleséged. - veregette vállon a Segítő az unokáját.
- Vedd el te, ha ennyire ragaszkodsz ahhoz a lányhoz. És utoljára mondom el, nekem nem kell senki más Audrey-n kívül... Remélem, ezt már sikerült felfognod. - bólintott Aemond.
- Hogy beszélsz velem? - vonta fel a szemöldökét Otto. - Mit szólna az anyád, ha ezt most hallaná?
- Az én pártomon állna, mert igazam van. - mondta elégedett hangon a fiú. - És ha most megbocsátasz... - fordult meg, és az ajtó felé vette az irányt, mire én hátrébb léptem, hogy nehogy meglásson. - Audrey. - lepődött meg a fiú, amikor meglátott az ajtóban.
- Miattam igazán nem kellett volna ezt tenned. - ráztam meg a fejem.
- Mennyit hallottál? - hajtotta le a fejét, miközben nagyot sóhajtott.
- Pont eleget... És ha szól anyádnak? - vontam fel a szemöldököm.
- Szóljon. - vonta meg a vállát. - Azt hiszed, érdekel?
- Ugye nem említetted neki, amit tegnap akartam tenni, ha nem szólsz közbe? - nyeltem egy nagyot, mire a fiú megrázta a fejét.
- Nem. Az csak rád és rám tartozik. - fogta meg a kezeimet, majd egy lágy csókot nyomott a homlokom tetejére. - Meg sem érdemlem a bocsánatodat. - hunyta be a szemét, és összeérintette a homlokát az enyémmel.
- Téged már nem tudnálak elveszíteni. Csak te maradtál nekem, aki fontos. - vettem egy mély levegőt.
- Hogy tehettek ilyet? - kérdezte egy nő. A kép homályos volt, a hang pedig mintha visszhangzott volna. Nem tudtam, ki volt az, nem tudtam kivenni belőle.
- Ez már háború. Eddig vártunk, de ezt már biztos nem hagyjuk annyiban. - rázta meg a fejét a férfi. - Szemet szemért, fiút fiúért... - a férfi hangja ismerősen csengett, ami sokkal kivehetőbb volt, mint a nőé. Daemon beszélt és a hangja teli volt gyűlölettel. - Bosszút állunk Lucerysért. - csapott rá az asztalra.
Újra felriadtam. Megint álmodtam, de ez ezentúl más volt, mint a többi. Az eddigi álmaim tiszták voltak és kivehetőek, de most... Megint úsztam a verejtékben, a hajam pedig a homlokomhoz és az arcomhoz tapadt a izzadság miatt. Aemond most is itt volt, hogy megnyugtasson, de még a karjai között is remegtem, mint a nyárfalevél. A fiú felkelt mellőlem, és az asztalhoz lépett, ahonnan felvett egy kannát, majd a pohárba öntötte annak tartalmát.
- Nem akarom meginni! - toltam el magamtól Aemond kezét, amivel felém nyújtotta a poharat.
- Megnyugszol tőle, idd meg! - ült vissza mellém, majd kisimított egy tincset az arcomból, és újra felém nyújtotta a poharat.
- Borzalmas íze van, vidd el előlem! - ráztam meg a fejem, és befogtam a számat, hogy véletlenül se tudja lenyomni a torkomon.
- Légy szíves idd meg, Audrey! - próbálta elvenni a kezem a szám elől.
- Hagyjál! - fordítottam el az arcom. - Nem akarom, nem érted?
- Miért nem akarsz semmit, ami jó volna? - vonta fel a szemöldökét. - Kitől örökölted ezt a hülye szokásodat? - csóválta a fejét.
- Anyámtól. - válaszoltam rá, mire Aemond megforgatta a szemét.
- Ki gondolta volna. - sóhajtott. - Na, idd meg! Ne akard, hogy leerőltessem a torkodon, mert akkor azt sem bocsátod meg nekem. A nagymester is megmondta, hogy jót fog tenni. Kérlek, idd meg! - erőlködött, mire én kivertem a kezéből a folyadékot.
- Nem akarok semmit! - kiabáltam. - Miért olyan nehéz ezt mindenkinek felfognia? - fogtam a fejem.
- Te semmit nem akarsz, jöhetek én elő neked bármivel. - csóválta a fejét. Én felkeltem az ágyról, magamra kaptam a köntösömet, és kiviharoztam az ajtón. - Hová mész? - kiabált Aemond utánam.
- Hagyj békén! Egyedül akarok lenni! - kiabáltam vissza, miközben sietősre vettem a lépteimet, hogy a fiú ne érjen utol.
- Audrey, gyere vissza! - szaladt utánam Aemond, mire én is szaladni kezdtem, csak ő gyorsabb volt nálam, így elkapott.
- Eressz! Engedj el! - kiabáltam, ahogy a csövön kifért.
- Felvered az egész várat, maradj csöndbe! - fogta be a szám.
- Mi folyik itt? - lépett ki a szobájából Alicent. - Audrey, Aemond, mit csináltok itt ilyenkor?
- Mi ez a hangzavar? - jött ki Helaena is, majd mikor meglátta Aemondot, a szája elé kapta a kezét, ugyanis a fiún nem volt rajta a szemkötője. Aemond egyből elfordította a fejét, és összeszorította a szemét. Nekem pedig az jutott az eszembe, hogy a lány nem látta még az öccsét szemkötő nélkül a baleset óta.
- Audrey rosszat álmodott, de már megyünk is vissza. - felelte a fiú, majd belém karolva visszaindultunk a szobánk felé.
Aemondot már nem akartam megkérdezni a dologról, mert láttam rajta, hogy így is rosszul esett neki a nővére reakciója. Éreztem, hogy ezért nem haragszik a lányra, mert tudta, hogy Helaenát bármilyen dolog meg tudja lepni és traumát tud neki okozni.
