A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mostanában egyre több olyan álmom volt, mint a múltkor. Homályosak és nem értettem, hogy az emberek mit beszélnek, mert annyira visszhangzott az egész. Legtöbbet anyámmal és Daemonnal álmodtam. Ráadásul egyre többet került elém az a mondat, hogy szemet szemért, fiút fiúért. Rosszat sejtek ez ügyben, de Aemondnak nem mertem elmondani. Mondjuk most már egy pár napja egyetlenegy álmomról sem számolok be neki. Nem merem neki elmondani, mert attól félek, hogy valami jelentősége van. Ez természetesen nyugtalanított, de próbáltam valahogy a gyász mögé rejteni, és nem kimutatni.
Ma egy kicsit már lovagolni is voltam. Már hosszú idő óta megvan a lovam, de még csak most tudtam ráülni. Mert ugyebár a terhesség alatt nem szabad lovagolni.
Megkérdeztem a nagymestert, hogy a vetélés után mikor szabad újra szexuális életet élni, és hogy mikor tudok újra teherbe esni. Szeretnék minél hamarabb újra várandós lenni, hogy bebizonyítsam a drága Otto Higthowernek, hogy nem vagyok semmirekellő fattyú, aki még gyermeket sem képes a férjének szülni. A mester válasza az volt, hogy legalább egy hetet várjunk, utána nyugodtan lehet próbálkozni.
Most így egy kicsit félek, hogy újra terhes leszek. Mivel az első terhességem nem sikerült, ezért félek, hogy a következő alkalommal is elvetélhetek. Bár most sem azért vetéltem el, mert nem vagyok alkalmas a terhességre, hiszen eddig minden rendben volt, csak hirtelen ért a stressz.
A könyvtárban ültem Aemond társaságában, miközben mindketten olvastunk. Mostanában egyre kevesebbet szólunk egymáshoz, inkább csak egymás társaságában vagyunk, és csendben ülve nézünk ki a fejünkből.
- Kérdezhetek valamit? - csukta be Aemond a könyvét, és rám emelte a tekintetét.
- Miért ne kérdezhetnél? - pillantottam rá, majd visszanéztem a könyvbe.
- Kérdezted a mestert, hogy mikor lehetsz újra várandós? - kérdezte érdeklődve. Odatettem az ujjam, ahol éppen tartottam, és rácsuktam a könyvet, hogy a fiúra tudják figyelni.
- Kérdeztem... - bólintottam. - Azt mondta, hogy legalább egy hétig várjunk, de utána lehet próbálkozni. - húztam el a számat.
- Hiányoznak az együtt töltött esték... hiányzik, amikor együtt fürödtünk és nevettünk... - mosolyodott el keservesen a szőke fiú, miközben visszagondolt ezekre a pillanatokra.
- Nekem is hiányoznak, hidd el... - sütöttem le a szemem. - Amióta Luke meghalt, azóta nagyon elhidegültünk egymástól és...
- Amit nagyon sajnálok! - szólt közbe Aemond. - Te mindig próbáltál közeledni, de én pedig nem mertem... Annyiszor szerettem volna a gyerekünk halála utána is veled lenni, de nem mertem, mert nem akartál látni az öcséd halála után.
- Ki vagyok borulva, Aemond. - vettem egy mély levegőt. - Nagyon ki vagyok borulva. Teljesen szétestem... - csóváltam a fejem.
- És mindezt miattam... - támasztotta ki a homlokát az ujjaival, miközben lehunyta a szemét.
- Mindegy, nem számít. - vontam meg a vállam, és kinyitottam a könyvet.
- Hogyne számítana? - pattant fel a székből a fiú. - Ha tudnád, mennyit okolom magam ezért! - guggolt le elém, és megfogta a kezem.
- Megmondtam, hogy attól még szeretlek, és csak ez számít! - néztem bele gyönyörű szemébe.
♕︎♕︎♕︎
Már éppen vetkőztem volna le, hogy belemásszak a jó meleg kád vízbe, amikor kopogtattak a szoba ajtaján, és belépett rajta a nagymester, egy tálcával a kezében. A tálcán egy sötétkék kancsó foglalta el a helyét, semmi több.
- Elnézést, hogy zavarlak, hercegnő, de hoztam neked valamit. - lépett beljebb a mester, és a tálcát letette az asztalra, majd felvette a kezébe a kancsót.
- Ez mégis mi? - ráncoltam össze a szemöldököm. - Én nem kértem semmit.
- Alicent királyné kérése volt, hogy hozzam be neked. - mondta, azzal beleöntötte a folyadékot a kád vizébe. Ettől egy kis fehéres árnyalatot nyert a víz. - Ez a termékenységeden fog javítani, hercegnő. Megnöveli az esélyét, hogy könnyebben teherbe ess. Ez az első terhesség előtt és a vetélés után alkalmas a legtöbb esetben.
- Nos, köszönöm... azt hiszem. - bólintottam összezavarodottan, majd a nagymester kiment.
Beletettem a lábam a kádba, de akkor megéreztem, hogy a víz nem is annyira meleg, mint én azt elképzeltem. Meleg vizet kértem, erre kapok egy majdnem jéghideget. Ennek ellenére belefeküdtem nyakig, és próbáltam kicsit kiüríteni a fejem.
Később Aemond is megjelent, aki egyből odajött hozzám, és leült a kis székre. Levetette a szemkötőjét, azt pedig letette az asztalra, majd belenyúlt a kád vízbe.
- Ez hideg. - állapította meg, miközben összeráncolt homokkal nézett rám.
- Pedig meleget kértem. Szó szerint fázok benne. - vontam meg a vállam.
- És miért ilyen a színe? - kérdezte kíváncsian.
- Édesanyád valami löttyöt küldetett be a nagymesterrel, hogy öntse bele a kádba, mert ennek segítenie kéne a termékenyítésben. Elméletileg megnöveli az esélyét, hogy előbb teherbe essek. - mozgattam a kezem jobbra-balra a vízben.
- Akkor ezt minél előbb le kell tesztelni. - jelent meg Aemond arcán egy ravasz mosoly, amit már nagyon régen nem láttam.
- Nem is tudom... - húztam el a számat.
- Te talán nem akarod? Rég voltunk már egy jót együtt... - fordította felé a fejem, hogy rá nézzek.
- De, csak... csak most veszítettük el pár napja a babánkat. - könnyesedett el a szemem. - És ez olyan, mintha pótolni akarnánk őt...
- Ha így érzed, akkor várunk még. Nem szeretnék semmit erőltetni, majd mindennek eljön az ideje. - adott egy csókot az ajkaimra.
- Köszönöm! - mosolyodtam el halványan, mire Aemond bólintott. Felkelt a székből, majd kicsatolta a felsőjét, azt levette, és ledobta a szék támlájára, utána pedig ledőlt az ágyra.
Nem sokkal később én is kikeltem a kádból, és átadtam a helyemet a félszemű fiúnak. Amíg ő fürdött, addig én a székben ülve hímeztem. Utána lefeküdtünk, de egyikünk sem volt még álmos.
Közelebb bújtam Aemondhoz, ő pedig szorosan fonta körém a karjait. Nem tudnám megmondani, hogy mikor bújtunk már így igazán össze. Hiányoznak azok a pillanatok, amikor boldogok voltunk együtt és úgy bújtunk össze. Erre most szomorúak vagyunk és összetörtek... Amikor azt mondtam, hogy kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat számomra az élet, akkor nem kifejezetten erre gondoltam. Én nem így képzeltem el az életemet Aemonddal... Azt hittem, boldog család leszünk, hogy mi leszünk a legjobb szülők, de... de ez sajnos nem adatott meg.
