A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Napról napra egyre jobban éreztem a terhesség jelenlétét magamon. Egyre többet voltam rosszul és most már hánytam is. A mester azt mondta, hogy pihenjek és maradjak egy kicsit az ágyban. Ezekben a napokban nem voltam egyedül, mindig volt valaki a társaságomban. Hol Aemond, hol Helaena, még Aegon is.
Nem mindig tartottam be a mester parancsait. Ahelyett, hogy pihentem volna - az első két napban pihentem is - inkább talpon voltam. Nem maradhatok ágyban a terhesség végig csak azért, mert rossz a közérzetem.
A másik dolog, hogy állandóan ettem. Mindig kívántam valamit. Volt, hogy én magam mentem le a konyhára valami ételért. A hangulat ingadozást se felejtsük el. Egy nap egyszerre, ha ötször volt jókedvem, háromszor voltam ideges és négyszer sírtam el magam a semmin.
- Hozol nekem valami gyümölcsöt? - kérdeztem boci szemekkel Aemondtól.
- Mit hozzak? - kérdezett vissza, mint aki rosszul hall. - Most ettél meg egy tányér rizst két csirkecombbal.
- De én kívánom a gyümölcsöt. - pislogtam neki egy párat, amire beadta a derekát.
- Milyet kérsz? - sóhajtott, majd rátette a kezét a növekedő pocakomra.
- Mindegy milyet, csak édes legyen. Szóval nekem savanyút ne hozzál! - mutogattam rá a mutatóujjammal.
- Mindjárt jövök. - vett egy mély levegőt, majd kiment a szobából.
Szegény Aemond ezekben a napokban olyanná vált, mint egy alkalmazott. Nem szerettem volna állandóan ugráltatni, de csak ő tudja igazán, hogy mit szeretek.
- Parancsolj, hercegnő! - tette le elém a tálcát.
- Imádlak! - nyomtam egy puszit az arcára. - Kérsz? - kérdeztem teli szájjal.
- Egyél csak! - bólintott mosolyogva, miközben csillogó szemmel figyelte minden mozdulatom.
Olyan csodálattal képes nézni engem, mintha valami Istennő lennék. Nem tudom, mit lát bennem ennyire, hogy így szeret, de annyira jó érzés. Pedig ő is tudja, hogy igaz, ami igaz, mégis úgy szeret, amilyen vagyok.
- Jó, most már eleget ettél. - vette el előlem a tálcát.
- Ne már! - nyúltam utána.
- Nekem most más terveim vannak... - csókolt meg szenvedélyesen, mire bennem fellobbantak a lángok.
- Nem árt ez a babának? - húzódtam el tőle egy pillanatra.
- Nem fog... - rázta meg a fejét, majd újból megcsókolt.
♕︎♕︎♕︎
Arra ébredtem, hogy Aemond cirógatja az arcomat, majd az ujját végig húzza az orromon. Kinyitottam a szemeimet, mire a fiú elmosolyodott.
- Ennyire tetszik az orrom? - kérdeztem álmos hangon, közben felvontam a szemöldököm.
- Neked még az is tökéletes! - adott egy puszit az orrom hegyére.
Mind a ketten felöltöztünk, majd együtt elindultunk vacsorázni. Amikor beértünk az étkezőbe, egyből feltűnt, hogy a Segítő rosszallóan csóválja a fejét. Miért idegesíti ennyire, hogy szeretem az unokáját? Ja, tudom. Mert fattyú vagyok...
- Hol voltatok ilyen sokáig? - kérdezte Alicent, amikor leültünk az asztalhoz.
- Pihentünk. - mondta Aemond, majd megfogta a kezem.
- El tudom képzelni... - motyogta Aegon lehajtott fejjel.
- Fogd be! - szólt rá a bátyjára Aemond, mire Aegon szájról lehervadt a mosoly.
- És hogy érzed magad, Audrey? - kérdezte érdeklődve Alicent, miközben az asztalon könyökölve összefonta az ujjait.
- Egész jól. - tettem a pocakomra a kezem. Igaz még nem volt olyan nagy a hasam, de már kezdett látszódni. Meg szerettem simogatni.
Aemond is nagyon szerette a pocakom simogatni. Ő lesz a világ legjobb apukája, ha már most így szereti ezt a babát. Már azt is megmondta, hogy fiú lesz. Viszont, ha lány lesz, az sem fogja zavarni, csak egészséges legyen. Én teljesen egyet értek ezzel.
Az este együtt fürödtem a félszemű hercegemmel. Az ölében ültem, miközben az arcát simogattam, és a szemét csodáltam. Engem nem érdekel, hogy mi van a szemkötő alatt, nem értem, miért titkolja előttem.
- Gondolkodtam... - fogta meg a kezem, és elvette az arcától, majd egy csókot lehelt rá.
- Micsodán? - vontam fel a szemöldököm érdeklődve.
- Amit mondtál... - mondta, de én még mindig nem értettem, miről beszél.
- Világosíts fel, kérlek! - nevettem fel kínosan.
- A szememről... Valóban nem kéne titkolnom előtted, hiszen nem ezt érdemled. Ha szeretnéd, akkor megmutatom...
- Figyelj... - szóltam közbe. - Nem szeretném rád erőltetni, ha te nem akarod. Rosszul érezném magam, ha csak azért csinálod, mert szóba hoztam.
- Soha senkinek nem mutattam még meg. Egyedül csak az anyám látta. - sütötte le a szemét.
- Ha meg akarod mutatni, akkor mutasd meg nyugodtan! Tudd, hogy nem fog semmi se változni ettől. Ugyanúgy foglak szeretni, mint eddig! - szorítottam meg a kezét.
Aztán Aemond levette a szemkötőjét. Feltárult előttem az eddig féltve őrzött titka. Meglepődtem. Meglepődtem, hiszen nem tudtam, mire számítsak. Viszont semmi félelmeteset nem találtam az arcán. A szeme helyén egy csodaszép kék kő csillogott. Egy zafír.
Nem értem, hogy eddig miért gondolta Aemond azt, hogy fintorogni fogok, ha egyszer meglátom, mi lett a szeme helyén. Ha semmi nem lenne ott, akkor valóban ijesztő volna, de így én nem látok benne semmi rosszat.
Persze én könnyen beszélek, hiszen nem élem át azt, amit ő. Aemond helyzetében biztos más lehet, mert ő azt gondolja, hogyha az emberek meglátnák, akkor jobban félnének és undorodnának tőle, mint eddig. Nagyon jól tudom, hogy mit gondolnak róla a városlakók. Félnek tőle és a kis előadásokon úgy csúfolják a nevét, hogy Aemond "Félszemű" Targaryen, az őrült gyilkos, aki képes lenne megölni a bátyját, hogy ő legyen az, aki a király halála után a trónra kerül.
Nem szólaltam meg, csak a kezem közé vettem a fiú arcát, majd a kő fölé, a hegre adtam egy hosszú csókot. Közben behunytam a szemem, amitől kigördült egy könnycsepp a szememből.
- Köszönöm, hogy megmutattad! - érintettem a homlokom az övéhez. - Nagyra értékelem!
- Én köszönöm, hogy nem fintorodtál el, amikor megláttad! - tűrt el egy tincset az arcomból.
- Kérhetek tőled egy utolsó szívességet? - kérdeztem, mire Aemond némán bólintott. - Most megmutattad nekem a szemed, azt szeretném, ha nem takarnád el többet előlem! Se fürdésnél, se akkor, amikor lefekszünk aludni.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte.
- Ha neked nem kellemetlen, hogy látom, akkor engem nem zavarna, ha nem hordanád. - simogattam meg az arcát.
- Legyen akkor. - adott egy puszit ajkaimra, majd a derekamnál fogva közelebb húzott magához.
Valóban nagyra értékelem a cselekedetét. Tudom, hogy most már megbízik bennem annyira, hogy meg merte mutatni. Hálás vagyok neki ezért!
