A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miután beszéltem Helaenával, egész nap arra vártam, hogy kettesben lehessek Aemonddal, és elmondhassam neki, amit álmodtam az éjjel. A szobában fel-alá járkálva dörzsöltem a tenyerem, miközben vártam, hogy betoppanjon a félszemű fiú.
- Itt vagyok. - nyitott be a szobába. - Fontos dologról lehet szó, ha ennyire sürgettél. - lépett beljebb.
- Ülj le, kérlek! - böktem a kezemmel a szék felé, amire Aemond leült, keresztbe tette a lábát, és rám nézett.
- Baj van? - vonta fel a szemöldökét aggódva.
- Nem tudom... - folytattam tovább a járkálást. - Nem mertem neked elmondani, de megint álmodtam az éjjel... - hagytam fel az oda-vissza sétálgatással, és a fiúra néztem.
- Igen? És eddig miért nem merted? Miről van szó? - tette fel sorra a kérdéseket, én pedig nem tudtam, melyikre válaszoljak először.
- Attól tartok, hogy amiket mostanában álmodok az a valóság. - nyögtem ki végül, mire Aemond összeráncolta a homlokát. - És attól tartok, hogy bajod lehet belőle...
- Mondd el, miről van szó! - pattant fel a székből, és elém lépett. - Mit álmodtál?
- Daemonnal álmodtam... - néztem el a fiúról valami másik pontra, miközben megpróbáltam felidézni az álmot. - Egy férfival beszélt, nemes lehetett. Szóba hozott téged, azt mondta... - hallgattam el hirtelen.
- Azt mondta...? - kereste Aemond a tekintetem, de én lesütöttem a szemem. - Audrey, mit mondott?
- És ha tényleg igaz, amit beszél? Én sosem bocsátom meg magamnak, ha bajod esik! - ráztam meg a fejem. - Jaj, bárcsak bele se kezdtem volna... - temettem az arcom a tenyerembe.
- Megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. - vette el a kezem az arcomtól.
- Azt mondta, hogy két nap múlva elrepül Harrenhalba és ott fog várni. Azt is mondta, hogy egyedül lesz. - néztem bele gyémántként csillogó kék szemébe, amiben megjelent az eltöprengés. Végül egy halvány mosoly jelent meg az arcán. - Aemond...
- Azt mondta, két nap múlva? - kérdezett vissza, mire bólintottam. - Köszönöm, hogy elmondtad! - adott egy csókot ajkaimra, majd sietve az ajtó felé indult.
- Aemond! - szóltam utána, mire a fiú azonnal megállt. - Ugye nem mész el? - léptem oda elé, és a kezem közé fogtam az arcát.
- Miért ne mennék? - vonta fel a szemöldökét. - Akkor derül ki, hogy igaz, ha elmegyek és megnézem. - fogta meg a kezemet, majd a szájához emelte, és egy apró csókot lehelt rá. - Ne aggódj előre, addig még van két nap.
- Nem szeretném, ha elmennél! Ismerem Daemont, ő pedig nem fog elengedni harc nélkül. - ráztam meg a fejem.
- Ha ott lesz. - vonta meg a vállát. - Nem lesz gond! - simított végig a karomon, majd kilépett az ajtón.
Ott álltam több percen keresztül, és a rosszabbnál rosszabb dolgokra gondoltam, ami megtörténhet két nap múlva. Már bánom, hogy elmondtam Aemondnak, most el fog menni oda, én pedig nem fogom tudni lebeszélni róla. Az a baj vele, hogy ha ő valamit a fejébe vesz, akkor arról senki nem beszéli le. Még én sem...
Az egész napom nyugtalan volt ez miatt. Képtelen voltam odafigyelni, és ha kétszer nem kérdeztem vissza, amikor beszéltek hozzám, akkor egyszer sem. Ez nagyon sok mindenkinek feltűnt, ezért rengetegen megkérdezték, hogy mi a bajom, hogy tudnak-e segíteni. Lehet, hogy közben semmi köze a valósághoz, lehet csak Helaena és én gondolom így, de ha tényleg, akkor nem tudok mihez kezdeni. Aemonddal kéne mennem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy Daemon tényleg ott lesz-e, és ha igen, akkor lehet tudnék vele beszélni, hogy engedje el ezt az egészet. De nem hiszem, hogy Aemond engedné, hogy vele menjek, de akkor is kiharcolom magamnak.
- Azért vagy nyugtalan, amit ma mondtál nekem? - dőlt hátra Aemond az ágyban.
- Miért, milyen legyek? Talán ugrálnom kéne örömömben? - vontam fel a szemöldököm fésülködés közben, miközben a félszemű fiúra néztem a tükörből.
- Feleslegesen stresszeled rá magad. Főleg így előre. - ült fel, majd levetette a szemkötőjét, és lerakta az éjjeliszekrényre. Kibontotta a haját, majd beletúrt, szőke tincsei pedig, mint a folyékony ezüst, ahogy keresztezték az ujjait.
- Veled mehetnék? - kérdeztem, azzal megfordultam a széken, hogy szembe lehessek a fiúval.
- Mi? Dehogy jöhetsz! Minek jönnél? - ráncolta össze a szemöldökét értetlenül.
- Én is sokkal nyugodtabb lennék. - erőlködtem.
- Audrey, nem! Ezzel lezártam a témát! Ne hozd fel többet, kérlek! - kelt fel az ágyról, majd idesétált elém, és felrántott a székről. Aemond meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejem.
- Igazságtalan vagy! Én itt halálra aggódom magam, te pedig teszel rá! - néztem rá morcosan.
- Akkor engedd meg, hogy kiengeszteljelek valamivel. - harapott bele a fülembe, mire én a mellkasánál eltoltam magamtól.
- Meg is van, hogy mivel... - csillant fel a szemem, miközben egy apró mosoly jelent meg a szám sarkában. - Ülj le oda! - néztem rá a fésülködő asztal előtt álló székre.
- Mit tervezel? - jelent meg Aemond arcán egy kis ijedség.
- Csak bízd rám. - ültettem le a székre, majd elvettem az asztalról a fésűmet.
- Ugye nem azt akarod csinálni, amire én gondolok? - vonta fel az egyik szemöldökét a fiú.
- És mi van, ha igen? - mosolyodtam el gyerekesen. - Ne aggódj, nem fogok semmi olyat csinálni. - suttogtam bele a fülébe, és a kezem végig húztam a fiú két vállán.
A fésűvel kifésültem Aemond szőke haját, majd oldalról felvettem három tincset, amit elkezdtem szépen befonni. Néha-néha meghúztam szegénynek a haját, de muszáj volt, ha azt akartam, hogy ne jöjjön szét. Miután végeztem az egyik oldallal, elkezdtem a másikat is befonni. Miután azt is befontam, összefogtam a kettőt, és összefontam a maradék hajával. Szerintem nem lett rossz, de a fiú nem igazán volt elragadtatva. Ő maga az ötletnek nem örült, nemhogy a végeredménynek.
- Na, hogy tetszik? - tapsikoltam. Aemond megforgatta a fejét, hogy jobban szemügyre vegye új hajviseletét, majd rám nézett a tükörből.
- De sokkal tartozol nekem. - csóválta a fejét, mire én vállon csaptam.
- Örülj, hogy csináltam neked valami jó frizurát és nem állandóan egy loboncban lóg. - feleltem, a sértődöttet játszva.
- Jó, igazad van. - emelte fel a kezét védekezően.
- Szeretlek! Nagyon szeretlek! - öleltem át hátulról, az állam a vállára helyeztem, miközben kettőnket néztem a tükörből.
- Én is nagyon szeretlek! - döntötte neki a fejét az enyémnek.
