A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Daeron herceg ma haza utazik Óvárosba. Négy napot töltött nálunk, itt Királyvárban. Jól érezte magát, de nem tudja, hogy mikor jön el újra. Azt viszont már most megmondta nekem, hogy mire visszajön, addigra legyen meg a gyermek, de már legyek terhes a következővel. Mintha az olyan egyszerű volna, de viszont jót nevettünk ezen.
Az események továbbra is pörögtek Királyvár és Sárkánykő között. Választ még mindig nem kaptunk anyámtól, Rhaenyrától. Amíg nincs vérontás, addig jók vagyunk. Csak ne csináljunk semmi olyasmit, ami háborút kezdeményezhet. Bár már kezdeményeztünk azzal, hogy Aegont megkoronáztuk. De addig, amíg ténylegesen ki nem tör, addig csak szövetségeseket kell gyűjtenünk, hogy ha majd bekövetkezik, akkor legyen, aki támogasson minket.
Amikor Aemond elvesztette a szemét, akkor nagy viszály alakult ki a két család között. Emiatt hat évig nélkülöznünk kellett a társaságukat. Aztán visszajöttünk a trónigény tisztázása és a mi törvényes születésünk lerendezésében. Akkor egy kicsit sikerült megbékélnünk egymással, még az Aemonddal való házasságba is beleegyeztek Viserys király kérésére. Viszont a két család közötti kapcsolat elég ingatag volt, ezért bármilyen kis cselekedet is képes lett volna egy hatalmas háború kibocsátására. És ez, hogy megkoronáztuk Aegont, ez nem kis cselekedet volt... Meg is lett az eredménye. Azon imádkozunk állandóan, hogy valahogy megoldjuk ezt az egészet, és újra béke legyen Sárkánykő és Királyvár között.
Így ma, Helaena és én megint elmegyünk a templomba, hogy imádkozzunk az Istenekhez. Amióta ez a helyzet, azóta sokkal sűrűbben járunk a templomba. Csak volna már végre valami eredménye, vagy esetleg egy kis jel, ami megsegítene.
- Néha úgy érzem, hogy hiába imádkozunk. - sóhajtottam egy hatalmasat, miközben a lányra néztem.
- Pedig nem. - rázta meg a fejét, majd letette az ölébe a hímzést, és rám nézett. - De nem várhatod el azt, hogy egyik pillanatról a másikra megtörténjen a csoda.
- Talán nem is, de valami kis jelet mutathatna már. - vontam meg a vállam.
- Ezt nekünk kell megoldani, nem az Isteneknek. - mondta, majd újra felvette a kezébe a hímzést, és folytatta.
Igazat beszél. Ezt mi nekünk, embereknek kell megoldani. Az Istenek sose fogják megoldani helyettünk a problémákat, csak megsegíteni tudnak bennünket.
- Az Istenek mindig akkor vannak velünk, amikor a legnagyobb szükségünk lesz majd rá. Azért is imádkozunk. - szólalt meg Helaena egy kisebb csend után.
- Akkor miért van az, hogy egy csomó ember meghal a csatában? Olyankor hol vannak? - ráncoltam össze a szemöldököm értetlenül.
- Jaj Audrey, egyszer mindenkinek meg kell halnia. Valaki csatában, valaki öreg korára, valaki...
- Egy csomó fiatal fiú halt meg a csatában, azok előtt még ott volt az élet. - szóltam közbe.
- Ők vállalkoztak arra, hogy harcolni fognak és életüket adják a hazáért, és közben tudták, hogy meghalhatnak, mégis vállalták. - mondta, de én erre már nem tudtam mit mondani. Igaza volt.
A hintó lassan megállt a templom előtt, Helaena és én pedig kiszálltunk. A szoknyáinkat kicsit megemelve lépkedtünk fel a lépcsőn, majd én a templom kapujában megálltam. Sóhajtottam egy aprót, majd beléptem én is a lány után. Belemártottam az ujjam a tálba, amiben a szentelt víz volt, majd keresztet vetettem. Aztán letérdeltünk az oltár előtt, és ott is keresztet vetettünk, majd összekulcsolva a kezemet, imádkozni kezdtem.
Visszaérve a várba, hirtelen úgy éreztem, hogy leszakad a hasam, szó szerint. Az volt a szerencse, hogy Ser Robert ott volt, így bele tudtam kapaszkodni. A hasam aljába olyan éles fájdalom nyilalt, hogy azt hittem, beindult a szülés.
- Óvatosan, hercegnő! Nehezedj rám nyugodtan! - dobta át a karomat a vállán a lovag.
- Szólok Aemondnak. - szaladt be Helaena a várba.
A fájdalom éles volt. Ahhoz tudtam volna hasonlítani, amikor valakit hasba szúrnak egy éles késsel. Nem tudtam megmozdulni, ha léptem egyet, akkor még erősebb volt a fájdalom.
Aztán Aemondot pillantottam meg Helaenával és Alicenttel kirohanni az ajtón. A fiú egyből ott termett mellettem, és átvett Ser Roberttől. Felvett a karjaiba, majd besietett velem a várba. Mögöttünk a királyné és Helaena lépkedtek sietve.
- Ne rohanj, kérlek! - szorítottam össze a fogam a fájdalomtól.
- Bocsánat! - lassított egy kicsit a tempón Aemond. - Mi történt? - kérdezte aggodalmasan.
- Kiszálltam a kocsiból és belém nyilalt a fájdalom. - meséltem, amikor beértünk a szobába, ahova Aemond lerakott az ágyra.
- Szólok a mesternek. - mondta Helaena, és már indult is volna, csak Alicent közbeszólt.
- Már szóltam. - mondta a királyné, majd odaállt az ágyam mellé. - Hol fáj?
- Itt. - simogattam meg azt a részt, ahol az éles fájdalmat éreztem. - Itt alul.
- Remélem, nem a szülés indult be. - tette a szája elé a kezét Alicent, mire a fia rákapta a tekintetét.
- Itt vagyok, királyném, hivatott? - jelent meg a szoba ajtajában a nagymester.
- Audrey éles fájdalmat érez a hasa aljában. - mondta a királyné, majd átsétált az ágy túlsó oldalára, hogy odaengedje a mestert.
- Itt fáj? - kérdezte tőlem a mester, amikor megtapogatta a hasam.
- Igen. - bólogattam.
- Ugye nem a szülés indult be, mester? - kérdezte Alicent.
- Nem, megnyugodhattok. Mindjárt hozok egy kis gyógyteát, amitől elmúlik a fájdalom. - mondta a mester.
- Annyira megijedtem. - szorítottam meg Aemond kezét.
- Én is, hidd el... - sóhajtott megkönnyebbülten a fiú. - De legalább nincs baja a babának. - simogatta meg a pocakom.
- És ez a fontos. - mosolyogtam rá Aemondra.
- Jobban érzed magad, Audrey? - érdeklődött Alicent.
- Még érzem a fájdalmat, de már enyhült. - bólintottam. Aztán újra megjelent a nagymester egy csésze teával, amit a kezembe is nyomott. - Köszönöm!
- Ettől el kell múlnia, hercegnő. - mondta. - Viszont a fájdalom nem tudom, mitől jelentkezett. - rázta meg a fejét a mester.
- Szerinted máskor is lehetnek fájdalmai? - kérdezte Alicent.
- Lehetséges, de nem biztos. Az is lehet, hogy egyszeri alkalom volt. - tette össze maga előtt a kezeit a nagymester.
- Köszönöm! - hálálkodtam a mesternek.
- Bármikor szükségetek van rám, én itt vagyok. Engedelmetekkel! - hajolt meg, majd kiment a szobából.
- Pihenj, Audrey, és idd meg a teád! - mosolygott rám Alicent, majd ő is kiment, így már csak Aemond és Helaena voltak bent velem.
Nagyon megijedtem. Tényleg azt hittem, hogy meg fogok szülni úgy, hogy még egyáltalán nincs itt az ideje. Remélem, hogy többször nem fogok ilyet érezni és tényleg csak egyszeri alkalom volt.
Most ugye vége van a téli szünetnek, így nem tudom, hogy mikor fogok tudni részeket írni. Nagyon sok a tanulni valóm, így nem biztos, hogy minden nap lesz rész, mint eddig. Igyekszem minél többet elérhető lenni, de ezt a jegyeim és a tanulni valók száma fogja korlátozni. Addig is köszönöm, hogy olvassátok és megértéseteket köszönöm! Pusziii!😘❤️
