A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Aemond
Az éjszaka semmit nem aludtam. A székben ültem a kandalló előtt, és figyeltem a tűz ropogását. Még akkor is ott ültem, amikor a tűz már rég kialudt. Olyankor meggyújtottam egy gyertyát, hogy ne legyen korom sötét a szobában, de Audrey-t se keltsem fel, aki békésen aludt. Végre elaludt, így nem szerettem volna felkelteni. Szegény napok óta nem alszik, mert rosszakat álmodik és nyugtalan ezek miatt. Értékelem, hogy aggódik értem, de akkor sem fog tudni lebeszélni arról, amit már eldöntöttem. Elmegyek, és szembe nézek Daemonnal. Eleget szenvedtünk már a tettei miatt, Sárkánykő tettei miatt, szóval itt az idő, hogy ő, Rhaenyrával együtt megfizessen mindenért. Nem engedem, hogy továbbra is bántsák Audrey-t! Miattuk nem alszik éjszakákon át, miattuk nyugtalanok a napjai és ezt nem tűröm tovább, eleget szenvedett már. Ha véget vetek ma ennek, azzal véget vetek a rossz álmoknak is.
- Máris felébredtél? - hallottam meg Audrey álmos hangját, amire egyből felkaptam a fejem.
- Nem is aludtam. - sóhajtottam egy nagyot, majd kényelmesebb pozícióba helyezkedtem a székben.
- Miért? - ült fel a lány az ágyon, és megdörzsölte szemeit.
- Gondolkodtam. Egész éjjel kattogott az agyam, szóval... - támasztottam ki a homlokom az ujjaimmal.
- Még mindig el akarsz menni? - kérdezte reménytelenül.
- Audrey... Nagyon jól tudod, mi a válaszom. - néztem rá komolyan, mire ő kipattant az ágyból, és elém sietett.
- Mit kéne tennem, hogy lebeszéljelek? Mi hatna rád? - szorította meg a kezemet, mire én halványan elmosolyodtam.
- Értékelem az aggódásodat, de nem fogsz tudni semmit sem tenni, hogy megakadályozz. - érintettem össze a homlokom az övével.
- Mikor mész? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Nemsokára szerintem. - álltam fel a székből, majd egy szoros ölelésre húztam a lányt.
- Már ilyen korán? Nem is reggelizel? - nézett fel rám meglepetten.
- Jó, akkor majd reggeli után. - simítottam végig puha arcán.
Megfordult az is a fejemben, hogy talán nem térek már vissza. Ma lehet, hogy itt hagyom Audrey-t és mindenki mást, mert megeshet ez a baleset. Daemon nem egy egyszerű ellenfél, és biztos meglesz a gondom vele, de Audrey-ért, Helaenáért - a gyerekeiért is - és anyámért érdemes harcolni. Ha nekik nem esik bajuk, akkor vagyok én is nyugodt. De az az egy biztos, hogy nekem van a világon a legjobb feleségem.
Reggeli után Audrey-val tértem vissza a szobába, hogy elkészülhessek. Láttam, ahogy a lány minden mozdulatom figyeli, mint aki sosem éri be a látvánnyal. Biztos neki is megfordult már a fejében a legeslegrosszabb, de nem mindig csak az történhet meg. Még akkor sem, ha kevés is az esély a jóra.
- Indulok, jó? - öleltem át a derekát.
- Nem jó. - rázta meg a fejét, mire egy nagyot sóhajtottam.
- Audrey...
- De akkor ne egyedül menj! - szólt közbe gyorsan. - Vigyél magaddal valakit! Vidd el Ser Cristont vagy Ser Robertet, kérlek! Kérlek, az én kedvemért! - könyörgött, miközben a hangja megcsuklott.
- Ser Robert a te testőröd. Ser Criston pedig anyámmal van most elfoglalva. - simogattam meg a hátát.
- Ser Robert biztos elmegy veled, vidd el őt! Nem számít, hogy az én testőröm! - rázta meg a fejét, mire én sóhajtva bólintottam.
- Rendben. Akkor velem jön, de csak miattad! - csókoltam meg a homlokán, majd az ajkára is adtam egyet. - Én pedig arra kérlek, hogy maradj itt, jó?
- Jó. - bólintott, miközben észrevettem egy könnycseppet legördülni az arcán, amit lecsókoltam róla. - Nagyon szeretlek!
- Én is nagyon szeretlek, sose felejtsd el! - adtam neki még egy utolsó csókot, majd utána hosszasan megöleltük egymást. Végül majd' meg szakadt a szívem érte, de kiléptem az ajtón.
- Ser Robert, a hercegnő kérése, hogy gyere velem! - mondtam a lovagnak, aki bólintott. - Sárkányháton megyünk.
- De nekem nincs sárkányom, hercegem. - rázta meg a fejét.
- Felülsz mögém. - intettem neki, mire ő követni kezdett.
Mielőtt felszálltunk volna Vhagar hátára, előtte megszagoltattam Ser Robertet vele. Az öreglány nem szereti, ha ismeretlenek a közelébe mennek, azért nem is bántotta, mert én itt voltam.
- És hova repülünk? - kérdezte Ser Robert.
- Harrenhalba. Daemon nagybácsikámmal van egy kis elintézni valóm, ha minden igaz. - másztam fel Vhagar hátára, majd a lovagot is felsegítettem mögém.
Amikor oda értünk, már kiszúrtam a vörösen virító Caraxest az égből. Daemon valóban eljött. Audrey álma valóban nem csak egy sima álom volt. Amikor leszálltunk, a két sárkány egymásra morgott, és megvillantották éles fogaikat.
- Azt hallottam, minket keresel. - sétáltam a bácsikám elé.
- Csak téged. - felelte Daemon. - Kitől hallottad, hogy itt találsz meg?
- Az én hölgyemtől. Az én Audrey-m sokat lát, és egyre többet. Ostoba voltál, hogy egyedül jöttél. - húztam egy gúnyos mosolyra a számat.
- Ha nem így tettem volna, te itt sem lennél. - rázta meg a fejét.
- De egyedül vagy, és én itt vagyok. Túl sokáig éltél, bácsikám. - csóváltam a fejem.
- Ebben egyetértünk. - bólintott Daemon.
Az idősebb herceg intett Caraxesnek, hogy hajtsa le a nyakát, majd nehézkesen felmászott rá. Én addig gyorsan Ser Roberthez fordultam, levettem a szemkötőmet, kivettem a zafírt a szemem helyéről, és a lovag kezébe nyomtam, miután visszatettem a szemkötőmet.
- Ezt add oda Audrey-nak, kérlek! Nagyon vigyázz rá, mert lehet ma már csak egyedül térsz vissza Királyvárba. - paskoltam vállon a lovagot, mire ő bólintott.
- Az életem árán is megvédem őt! - húzta ki magát a lovag. Hálásan néztem rá, majd én is felmásztam Vhagar hátára. Gondosan megfeszítettem a derékszíjat a nyereggel összekötő láncokat is.
Caraxes ismét sziszegett, lángokkal töltve meg a levegőt, amire az én sárkányom egy üvöltéssel felelt. Végül a két sárkány a levegőbe szökkent. Daemon gyorsan emelkedett Caraxesszel, acélhegyű korbácsával ösztökélte hátasát, amíg el nem tűntek a felhők között. Vhagar, aki sokkal idősebb és nagyobb volt, lassabban repült, és egyre szélesedő köröket írt le, amíg ki nem értünk az Istenszem-tó fölé.
Későre kezdett már járni így ősszel. A nap már lenyugodni készült, és a tó vize csendes volt, felszíne vert rézként csillogott. A sárkány egyre feljebb emelkedett, kereste Caraxest.
A támadás hirtelen érkezett, akár egy villám csapás. Caraxes éles, mérföldekre elhallatszó sikollyal csapott le Vhagarra a vak oldalamról, a napkorong irányából, így nem számítottam rá.
Bárhogy is alakulnak ma a dolgok, az biztos, hogy mindenért hálás vagyok. Hálás vagyok az anyámnak, hálás vagyok Audrey-nak, ők mindig velem voltak és bármikor számíthattam rájuk. De főleg Audrey-nak, aki mindig megbocsátott nekem, még azt is, hogy elkövettem azt a hibát, hogy megöltem az öccsét. Senkinek nincs ilyen felesége, mint nekem, és erre vagyok a legbüszkébb.
