A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Este azon voltam, hogy minden percét kihasználjam Aemonddal, mert holnap korán reggel indul. Így Aemond amíg a kádban fürdött, én ott térdeltem mellette, mert én a hasamtól már nem nagyon férek el vele együtt egy kádban.
- Szeretem, amikor te mosdatsz! - hunyta be Aemond a szemét. - Olyan gyengéd az érintésed...
- Bárcsak én is veled együtt fürödhetnék, hercegem! - mosolyogtam rá, amit ő viszonzott is.
- Bármikor fürödhetsz még velem, de a gyermek az nem mindenkinek adatik meg. - mondta, mire én teljesen egyet értettem vele.
- Mondd csak, te mióta lettél ilyen bölcs? - vontam fel a szemöldököm nevetve.
- Ezt meg se hallottam. - nevetett fel ő is.
Egy darabig csendben ültünk, és csak egymás szemébe néztünk. Közelebb hajoltam a fiúhoz, aki szintén közelebb hajolt hozzám, aztán már csak pár milliméter választotta el ajkainkat egymástól. Végül a rés bezárult, bennem pedig fellobbantak a lángok.
Még a mai napig nem tudom elhinni, hogy a csókja mit tud kihozni belőlem. Érzem, hogy mikor szenvedélyes, éhes, boldog, dühös vagy szomorú a csókja és ez benne a legjobb.
- Szeretlek! - suttogta ajkaim közé, mire én beleharaptam Aemond alsó ajkába.
- Én is szeretlek! - érintettem össze a homlokunkat. Miután elváltunk egymástól, elmosolyodtam, majd ránéztem a szemkötőjére. - Azt levehetem?
- Neked szabad, hisz mondtam már. - mondta, én pedig lassan levettem róla azt.
- Jobban szeretem, ha az egész arcod látom! - pusziltam meg az arcát, majd az ujjam végig húztam a hegen.
- Tényleg nem zavar? - vonta fel a szemöldökét.
- Azért zaklatlak állandóan, hogy vedd le, mert zavar. Végül is teljesen összefügg. - vontam meg a vállam, mire Aemond elnevette magát.
- Csak tudod, nekem nehéz elhinni, hogy valakit nem zavar azok után, hogy mások hogyan néznek rám. - sütötte le a szemét, mire én két kezem közé fogtam az arcát.
- Én megmondtam, engem nem érdekel, hogy most egy kő van a szemed helyén, attól még ugyanaz az ember vagy. - néztem rá komolyan, ő pedig nagyot sóhajtott.
- Miért érzem azt, hogy igazad van? - kérdezte sóhajtva.
- Mert igazam is van. - mondtam elégedett hanggal, mire ő nevetve megcsóválta a fejét. - Na gyere, kelj ki a kádból, mert még hozzád is akarok bújni!
Miután Aemondot sikerült kiráncigálnom a kádból, felöltözött, és együtt összebújtunk a meleg takaró alatt. A fiú mindig több melegséget tudott nekem adni, mint egy takaró, mert ő a szívével is melengetett, nem csak a testével.
Néha elgondolkodom azon, hogy én Aemond felesége vagyok. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy pont hozzá megyek feleségül és majd az ő gyerekét hordom a szívem alatt. Barátok voltunk. Olyan barátok voltunk, akik mindig kiálltak egymásért. Még a testvéreim ellen is képes voltam fordulni, hogy megvédjem, amikor piszkálták, erre most itt fekszem vele egy ágyban, ráadásul összebújva. Nem hittem volna, hogy ez a hosszas barátság képes szerelemmé alakulni. Vajon az élet mennyi meglepetést tartogat még a számomra, amit nem gondolok majd?
♕︎♕︎♕︎
Felkeltem arra, ahogy Aemond motoszkál a szobában. Valószínűleg most készülődik, hogy elutazhasson. Jaj Istenem, lélegezni nem tudok nélküle, erre Aegon elküldi három napra.
- Máris elmész? - motyogtam álmosan, majd felültem az ágyon, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek! - kért bocsánatot, miközben felhúzta a kabátját. - Igen, nemsokára indulok.
- Segítek összepakolni. - keltem ki az ágyból.
- Nem kell, köszönöm, már megcsináltam. - simított végig a karomon.
- Nem akarom, hogy elmenj! - öleltem meg szorosan, miközben úgy éreztem, hogy soha nem akarom már elengedni.
- Annyit mondasz, hogy Vhagar és már itt is vagyok. - tette rá az állát a fejem tetejére.
- Vhagar. - mondtam, mire elnevette magát.
- Ez így nem ér, hiszen még el se mentem. - nevetett, majd megpuszilta a fejem.
- Ki akarlak kísérni! - határoztam el magam, miközben felnéztem gyönyörű kék szemébe, ami még a sötétben is csillogott.
- De még sötét van kint, nem baj? - vonta fel a szemöldökét.
- Engem az nem zavar. - ráztam meg a fejem.
- Akkor gyere, de húzd fel legalább a köntösödet, hűvös van. - mondta, én pedig azonnal úgy tettem, ahogy kérte. - Kérlek, utána feküdj még vissza aludni, korán van még nagyon.
- Jól van. - bólintottam, majd Aemond karjába karolva elindultunk.
Hosszasan öleltem magamhoz a parton, ahol Vhagar már nagyon várta, hogy indulhassanak. Miután elengedtem, adtam neki egy szenvedélyes csókot, majd egészen addig fogtam a kezét, amíg elértük egymást. Aztán Aemond felmászott sárkánya hátára, és indult is.
Könnyes szemmel figyeltem a távolodó sárkányt, miközben szorosan magam köré fontam a köntösömet, hogy ne fázzak. Tudom, hogy nem örökre megy el, de körülbelül olyannak érzem. Olyan üresek lesznek a napjaim nélküle.
Végül úgy tettem, ahogy Aemond kérte, visszafeküdtem az ágyba, de már képtelen voltam aludni. Csak forgolódtam, miközben szenvedtem. Úgyhogy kikeltem az ágyból, és gyújtottam gyertyát a szobában, hogy azért világos legyen, majd leültem a székbe hímezni.
Észre se vettem, hogy már felkelt a nap, annyira elütöttem az időt. Jobbnak láttam, ha most már átöltözök a hálóruhából hétköznapi ruhába. Úgyhogy felvettem egy krém színű ruhát, aminek csipkés volt az ujja és a nyakánál is.
- Aemond elment már? - kérdezte tőlem Helaena, akivel összetalálkoztam a folyosón.
- Igen. - sütöttem le a szemem.
- Ne aggódj, csak három napra ment el. - biztatott, miközben megsimogatta a hátam.
- Éppen ez az, három napra. - szörnyülködtem, tekintetem az égnek emelve.
- Aegon több napra is elküldhette volna. - mondta, mire rákaptam a tekintetem.
- Ne is mondd, ez a három nap is éppen elég. - csóváltam a fejem.
- Gyorsan eltelik majd. - mondta. Ebben a pillanatban, mintha Aemondot hallottam volna.
- Ő is ezt mondta. - kuncogtam.
- Látod, pedig össze se beszéltünk. - vonta meg a vállát. - Gyere, menjünk reggelizni. - karolt belém a lány, majd elkezdett húzni az ebédlő felé.
- Gyertek, drágáim! - tárta ki karjait Alicent. A nő arcán fáradságot és szomorúságot véltem felfedezni, valószínű őt is eléggé megviselik a dolgok. - Aemond ezek szerint akkor már elment.
- Igen. - foglaltam helyet az asztalnál, majd mély levegőt vettem, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Hamar eltelik ám az a három nap, hidd el. - mosolygott rám támogatóan.
- Ha már mindenki ezt mondja, akkor biztos így lesz. - nevettem fel, majd beleittam a kupámba.
Mindenki azt mondja, hogy az a három nap hamar eltelik. Persze, csak azért, mert mondani könnyű. Közben azt sem tudom, hogy mi lehet drága férjemmel. Vajon oda ért már? Ha igen, jól telt az útja? Hogyan figadhatták? Remélem, rangjához képest fogadták, ahogy egy herceget kell.
