A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Aznap este korán lefeküdtem. Ennek az átka pedig az volt, hogy felkeltem az éjszaka közepén. Csukott szemmel tapogattam a mellettem fekvő alvó fiút, de nem találtam senkit. Kinyitottam a szemem, hát nem is feküdt mellettem. Meg mertem volna esküdni rá, hogy mikor lefeküdtem, még mellettem volt.
Kikeltem az ágyból, magamra kaptam a háló köntösömet, majd széthúztam a függönyt, és kinéztem az ablakon. Pont láttam, ahogy Vhagar elrepül. Valószínűleg Aemond is vele van akkor. Vajon hová repülhetett el az éjszaka közepén? Ez csak úgy derül ki, ha megvárom.
Most már amúgy sem tudok visszaaludni, úgyhogy sétálok egyet az esti levegőn. Lehet, hogy rossz kedvem lesz holnap emiatt, de ha nem tudok aludni, akkor nem tudok.
Hűvös volt, a szél is elég rendesen járt, de én kint sétálgattam egy szál semmiben az udvaron. Vártam, hátha Aemond valamikor megérkezik, de még semmi nyoma sincs, hogy bármikor is megjelenne. Ha miatta fázok meg, akkor még le is csapom.
Egy óra után megtörtént a csoda. A herceg végre megérkezett hatalmas sárkányán. Már csak arra kell várnom, hogy végre erre jöjjön, és kifaggassam, hogy hova járkál az éjszaka közepén, amikor mellettem lenne a helye.
- Audrey. - lepődött meg Aemond, amikor meglátott. - Te miért nem vagy ágyban?
- Ezt én is kérdezhetném tőled... - tettem karba a kezem. - Hol voltál?
- Sétáltam egyet. - vonta meg a vállát.
- Sárkányháton? - vontam fel a szemöldököm.
- Jó, repülni voltam. - ismerte be. - Abban mi rossz van? - tárta szét a karját.
- Egy szóval sem mondtam, hogy rossz, csak megkérdeztem. - vontam meg a vállam.
- Nem tudtam aludni és gondoltam, hogy egy kis repülés majd jót tesz. - magyarázkodott.
- Nem kell magyarázkodni! Nem vádoltalak meg semmivel. - ráztam meg a fejem. - Csak furáltam. - tettem hozzá.
- Gyere, menjünk be! Megfázol! - adott a halántékomra egy puszit, majd megfogta a kezem, és húzni kezdett befelé.
- Várj! - álltam meg, mire Aemond érdeklődve nézett rám. - Kérdezhetek valamit?
- Persze. - lépett hozzám közelebb.
- Észrevettem, hogy szemkötőben alszol... mindig abban alszol, vagy miattam nem veszed le? - kérdeztem félénken, mert nem tudtam, hogy fel merjem-e tenni neki ezt a kérdést.
- Nem alszom abban. - rázta meg a fejét. - Csak megvárom, míg elalszol és utána veszem le.
- És miért? - kérdeztem. - Előttem nem kell szégyellned.
- Akkor sem akarom, hogy lásd!
- Mégis miért? Attól félsz, hogy máshogy fogok tekinteni rád? Hogy nem fogok merni rád nézni? - tártam szét a karom.
- Audrey, fejezd be! - szólt rám idegesen.
- A feleséged vagyok, Aemond! Nincs mit titkolnod előttem! - nyúltam lassan az arca felé, mire elkapta a kezem.
Olyan erősen szorította a csuklóm, hogy menten azt hittem, eltöri. És a szeme... Úgy villogott a szeme a dühtől, hogy rendesen megijedtem tőle. Abban a percben még féltem is tőle, mert éreztem, hogy remegek, mint a nyárfalevél. Ezt Aemond észrevehette, mert abban a pillanatban elengedett, én pedig egyből megdörzsöltem a csuklómat, amit megszorított.
- Ne haragudj! - nyúlt felém, mire én egy lépést hátráltam, majd visszaszaladtam a várba.
Kapkodtam a levegőért, mert úgy éreztem, hogy majd' meg fulladok. A szívem hevesen dobogott, mint aki ki akarna ugrani a helyéről. A víz patakokban folyt rólam, miközben szaladtam vissza a szobám felé. Féltem. Nagyon megijesztett.
Azután nem tudtam elaludni. Nem is mentem vissza a közös szobába, hanem a volt szobámba mentem. Próbáltam lehunyni a szemem, de annyira kipattant a szememből az álom, hogy képtelen voltam utána aludni.
Nem felejtem el azt a tekintetet... Ahogy az a hideg tekintete villogott a dühtől... Sosem láttam még ilyennek őt, bár még nem is volt rá alkalmam. Szó szerint beleégett az agyamba ez a jelenet.
♕︎♕︎♕︎
Reggelre már úgy néztem ki, mint egy élőhalott. Hatalmas táskák voltak a szemem alatt és piros volt a szemem a sírástól. Igen, sikerült elsírnom magam tegnap este. Esküszöm nem merek megjelenni mások előtt, mert attól félek, hogy elijesztem őket. De nem zárkózhatok be a szobámba, én ilyet nem tehetek.
Remegő lábakkal csuktam be magam mögött az ajtót, és amikor megfordultam, Aegont láttam magam előtt. Nem is állt annyira távol tőlem. Sőt, meglehetősen közel volt hozzám.
- Aegon, jó reggelt! - próbáltam elrejteni meglepettségemet.
- Jó reggelt, kedves Audrey! - mosolyodott el perverzen.
- Mit szeretnél? - tettem a hátam mögé a kezem.
- Én ugyan semmit, csak megláttalak kijönni a volt szobádból - emelte ki a volt szót. -, és gondoltam, köszönök neked. - indultunk el egyszerre a folyosón.
- Értem. - feleltem semlegesen. Most erre mi mást mondhatnék?
- Hadd kérdezzem meg, hogyhogy a volt szobádból jöttél ki? - tette fel a kérdést. Annyira tudtam, hogy ezt fogja kérdezni.
- Szerintem tudod rá a választ. - néztem rá. - Mindketten tudjuk, hogy a hálószobát általában alvásra használjuk.
- Ha nem másra. - tette hozzá.
- Hogyne. - bólintottam, miközben megforgattam a szemem. Mi máson járna Aegon esze, ha nem a kefélésen.
- És amúgy te és Aemond már... tudod... - kacsintott rám.
- Szerintem nem tartozik rád. - mosolyogtam rá, majd ott hagytam. Kicsit sincs kedvem ahhoz, hogy ő most a magánéletemben kutakodjon.
Aemond
Hogy lehettem ekkora barom tegnap? Mégis hogy fogom tudni meggyőzni Audrey-t arról, hogy bocsásson meg nekem? Istenem, miért kellett ilyen indulatosnak lennem egy hülye kérdés miatt... Most ezzel sikerült megijesztenem őt.
Nem fogom elfelejteni azokat a szemeket, ahogy félelemmel csillogtak rám. Az egész testében remegett, miközben szorítottam vékonyka csuklóját. Nem akartam megijeszteni, csak elvesztettem a fejemet. Ennek pedig az lett a következménye, hogy most ráijesztettem. Remélem, megbocsát nekem.
Bár azon se lepődnék meg, ha nem bocsátana meg nekem, mert látszott rajta, hogy mennyire meglepődött és megijedt a hirtelen cselekedetemen. Úgy látszik, nálam ez ilyen szokás marad, mindenkit elüldözök magamtól, aki közel kerül hozzám.
És miért? A hülye szemem miatt... Amióta elvesztettem a szemem és Vhagar az enyém lett, azóta mindenki azt hiszi, rossz vagyok és ezért félnek tőlem. Minden egyes ember őrült gyilkosnak állít. A félszemű gyilkos. Remélem, az a fattyú egyszer megfizet azért, amit tett velem...
