A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Már két hónap eltelt Luke halála óta. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő. Ez idő alatt rengetegszer próbálkoztunk Aemonddal a babával kapcsolatban, de eddig még semmi. Már teherbe kellett volna, hogy essek ez idő alatt. Sokat jár az eszem azon, hogy mi van, ha már nem sikerül újra. Tudom, hogy nem szabad elveszíteni a reményt, de én már nagyon ennek a határán állok.
Pár napja már eléggé rosszul érzem magam. Hányingerem van, fáj a fejem, szédülök és undorodom minden ételtől. Teljesen terhességre utaló tüneteim vannak, ha most sem vagyok az, akkor ez valami hazugság.
- Nos, nagymester? - ültem fel az ágyon, miután a nagymester megvizsgált.
- Sajnálom, hercegnő, de most sem vagy várandós. - rázta meg a fejét lesütött szemekkel.
- Az nem lehet. - hitetlenkedtem. - Hiszen minden jel arra utal, hogy az lennék.
- Hidd el nekem, hercegnő. De ne veszítsd el a reményt, fiatal vagy még, bőven van időd teherbe esni. - mosolygott rám bátorítóan, mire én egy keserű mosollyal bólintottam. - Akkor én most mennék, engedelmeddel! - biccentett, majd kisétált az ajtón. Ezt követően belépett rajta Aemond.
- Na? - tárta szét a karját reménykedve. Én nem tudtam megszólalni, csak legörbített ajkakkal megráztam a fejem. Aemond odasietett hozzám, és szorosan a karjaiba zárt.
- Mi van, ha már sosem lehetek terhes? - sírtam el magam a fiú mellkasába.
- Ne mondd ezt! - simított végig a hátamon. - Ha negatívan állsz a dologhoz, akkor ne várd el, hogy jól is történjen minden. Mondd azt, hogy igenis sikerülni fog, hogy én leszek a legjobb anya a világon, jó? - vette a keze közé könnyes arcomat.
- De annyiszor próbáltuk már és eddig semmi. - szipogtam. - És félek, hogy már nem foglak tudni megáldani egy gyermekkel sem. - sütöttem le a szemem.
- Mondom, ha így állsz hozzá, akkor nem is fogsz. - nézett rám komolyan felvont szemöldökkel.
- Ezt ilyenkor nagyon irigylem tőled. Hogy tudsz te még ilyenkor is pozitívan gondolkodni? - kérdeztem egy halvány mosollyal.
- Én magam vagyok a pozitivitás, kedvesem. - mondta elégedetten, mire elnevettem magam.
- Persze. - forgattam meg a szemem.
- Hogy egy kicsit felvidítsalak, eljössz velem lovagolni? Közösen még nem is voltunk. - húzott közelebb magához a derekamnál fogva, majd egy szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra.
- Taníts meg íjjal vadászni! És ez nem kérés, hanem parancs. - mosolyogtam ravaszul, mire Aemond felvonta a szemöldökét,
- Szóval már így állunk, most már parancsolgatsz is... - csapott rá a fenekemre.
- Na, akkor megtanítasz? - kérdeztem türelmetlenül.
- Először lovagoljunk ki, majd utána megmutatok mindent. - karolta át a derekam, és az istálló felé vettük az irányt, hogy felszerelhessük a lovakat.
Élveztem, ahogy a szél belekap a hajamba, miközben szélsebesen vágtáztunk a mezőn. Amikor megálltam, beleszippantottam a friss levegőbe, miközben Aemond is beért.
- Én nyertem. - néztem rá vigyorogva.
- Ez a ló mióta ilyen gyors? - kapkodott levegő után. - Teljesen le voltam maradva.
- Csillag a világ legjobb és leggyorsabb, verhetetlen. - paskoltam meg a lovam nyakát. - Vagy a másik, hogy kijöttél a gyakorlatból. - vontam meg a vállam.
- Én sosem jövök ki a gyakorlatból. - rázta meg a fejét a szőke fiú. Aemond is megpaskolta a lova nyakát, majd elővette az íját. - Na, meg akarod próbálni?
- Persze. - bólintottam.
- Először a földről gyakorlunk, utána lóról. De azt majd csak később, ha megtanultál pontosan lőni. - szállt le fekete paripájáról, majd rám nézett. Én is leszálltam a lovamról, és elővettem az íjamat, meg egy pár nyílvesszőt is. - Bal kezedben fogod az íjat, jól megmarkolod, ide belehelyezed a nyilat. - mutatta, én pedig követtem. Aemond mögém sétált, majd a jobb karomat megfogta, és hátra húzta. - Kicsit feljebb a könyöködet, így. Most tartsd feszesen! Koncentrálj arra a fára, és ha úgy gondolod, hogy jó, akkor engedd el.
Mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Úgy koncentráltam a fa törzsének közepére, hogy még a fejem is megfájdult. Mondjuk lehet, hogy nem kéne ennyire koncentrálni. Végül úgy éreztem, hogy most már elengedhetem, így elengedtem. Találni nem talált, de egész ívesen suhant.
- Hát ez nem sikerült. - nevettem el magam.
- Elsőre nem volt rossz. Sokan meg se tudják tartani az íjat. - legyintett. Aemond beletette a saját íjába a nyilat, feszesen kihúzta az ideget, majd elengedte. Neki teljesen eltalálta a nyila a fa törzsének közepét.
- Ezt hogy csináltad? - tátottam el a számat. Fél szemmel hogyan tudott ilyen jól célozni? Én még úgy se tudok, hogy megvan mind a kettő.
- Jó vagyok, ennyi az egész. - vonta meg a vállát.
- Haha, nagyon vicces. - gúnyolódtam, miközben újra nekifutottam a dolognak.
- Várj, segítek. - lépett oda mögém, és újra megfogta a kezem. Aemond beállította nekem a megfelelő szöget, majd ellépett mögülem. - Most engedd el! - mondta, én pedig úgy tettem. A nyíl el is találta a fát.
- Sikerült, úristen, sikerült! - ugráltam, majd ledobtam mindent, ami a kezembe volt, és beleugrottam a fiú karjaiba.
- Ezt majd még egyedül is gyakorolni kell, mert ez nem megy olyan egyszerűen egyik pillanatról a másikra. - puszilta meg a halántékom. - És ha már megy, akkor földről fogunk mozgó célpontra lőni, utána pedig lóról egyhelyben álló pontra és utána onnan is mozgó pontra. - mondta végig a tanítás menetét.
- Olyan is lesz, hogy vágta közben lövünk? - kérdeztem kíváncsiskodva.
- Akár lehet olyan is majd. - bólogatott. - Szeretnél még lőni? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Akkor hajrá!
- Mármint egyedül? - vontam fel a szemöldököm meglepetten.
- Persze. - bólintott. - De ha akarod, akkor még segíthetek.
- Nem, nem kell. Megpróbálom egyedül. - mosolyogtam, majd felvettem az íjam a földről, és behelyeztem a nyilat, majd hátra húztam az ideget.
- Kicsit tartsd balra! - mondta, mire én morcosan néztem rá. - Jó, nem szóltam! Vettem! - emelte fel a kezeit.
Kedves dolog volt Aemondtól, hogy segít megtanulni lőni, és hogy van türelme hozzám. Lehet, hogy más már rég útnak bocsátott volna, mert olyan reménytelen vagyok. Jó, lehet, hogy annyira nem, de azért nem is vagyok az a fajta ember, aki gyorsan tanul.
