A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Már teljesen besötétedett, de nekem még mindig nem volt kedvem visszamenni. Aemondot sikerült meggyőznöm, hogy maradjunk itt az este, úgyhogy tüzet gyújtottunk az összegyűjtött levelekből és faágakból.
- Ha tudtam volna, hogy maradunk, akkor fogtam volna valamit enni. - mondta, miközben egy faággal megpiszkálta a tüzet.
- Én nem vagyok éhes. - vontam meg a vállam, közben a tüzet bámultam.
Olyan jó hangulata volt ennek az egésznek. A sötétben lenni, közben tüzet gyújtani és ülni fölötte azzal a személlyel, akit nagyon szeretek.
- Hozok még gyújtani valót. - állt fel Aemond, majd elindult gyújtóst keresni.
A tekintetemmel végig figyeltem a fiú távolodó alakját, ahogy elnyeli a sötétség és a sok gaz. Egyszer csak meghallottam, hogy valaki motoszkál. Ráadásul nem is olyan messze.
- Aemond? - néztem körül ijedten, de választ nem kaptam. - Aemond, te vagy ott? - álltam fel, majd elindultam lassan a hang irányába.
De a hang forrása nem Aemond volt, hanem egy vaddisznó, ami egy másodperc alatt előkerült a nagy bozontos bokorból, és azzal a lendülettel fel is lökött.
Nagyot estem hátra, a másik pillanatban pedig azon kaptam magam, hogy az állat már rajtam van. Próbáltam minél távolabb tartani az arcomtól hatalmas agyarát, de éreztem, hogy már nem bírom sokáig, amikor egy hatalmas visítás, és a disznó már nem kapálózik tovább.
Nagy nehezen lelöktem magamról az állatot, aztán felültem, és megláttam a herceget, miközben a véres kardját szorítja a kezében. Ő azonnal ledobta a földre azt, majd letérdelt mellém, és szorosan a karjaiba zárt.
- Nagyon megijedtem! - sírtam el magam, közben bőrkabátját szorongattam.
- Én is... - simogatta a hajam. - Most már semmi baj, itt vagyok! - suttogta.
- Ne hagyj többet magamra! Legyél mindig mellettem! - fúrtam az arcom a mellkasába.
- Nem hagylak, ne aggódj! - simogatott, ami most nagyon jól esett. Közben éreztem, hogy egyre lassabban pislogok. - Megpróbálsz aludni?
- De ugye velem maradsz? - kérdeztem álmosan, amit egy nagy ásítás kísért.
- Nem hagylak magadra! - adott egy puszit a homlokomra.
Aztán szépen lassan elnyomott az álom. Ahogy simogatott, ahogy hozzá bújtam, az teljesen megnyugtatott. Hagytam magam elaludni, mert tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok.
♕︎♕︎♕︎
Másnap reggel arra keltem, hogy nagyon elfeküdtem magam. Be kell valljam, hogy nem ez volt a legjobb éjszakám, ami azt illeti. De azért valamennyit sikerült aludnom, mert nem érzem magam fáradtnak.
