A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Alicent királyné hívatott egy festőt, hogy készítsen egy festményt Aemondról és rólam. Ez szerintem remek ötlet volt tőle, nekem nagyon tetszett. Aemond viszont már nem annyira lelkesedett a dologért. Ő azt mondta, hogy dög unalom az egész, és hogy biztos nem fog órákon keresztül egyhelyben állni és egyfajta arcot vágni.
- Nem egy kezdő emberről van szó, szerelmem. Hamar meglesz, meglátod. - adtam egy puszit az arcára, hogy hihetőbb legyen a meggyőzésem. - Meg nem szeretnél egy közös képet kettőnkről?
- Dehogynem szeretnék. - fogta a keze közé az arcom, majd homlokon csókolt.
- Akkor gyere! - mosolyogtam rá.
A könyvtárba mentünk be, hogy ott fesse meg a festő a képet. Ott jók a fényviszonyok és a háttér is megfelelő lesz hozzá. Mielőtt még belekezdtünk volna a festésbe, előtte jól megigazgattam Aemond ruháját, majd a sajátomat is, és már kezdhettük is.
- Álló képet szeretnétek vagy esetleg úgy legyen, hogy a hercegnő ül, te, hercegem pedig kicsit mögötte vagy mellette állsz? - sorolta fel az ötleteket a festő.
- Szerintem Audrey üljön, én pedig mellette állok, mert nem szeretném, ha a nejem sokáig állna. - nézett rám Aemond, mire megforgattam a szemem.
- Ha a hercegnő is így szeretné, akkor rendben. - nézett rám a férfi.
- Akkor leülök. - sóhajtottam, majd leültem a székbe. Aemond odaállt mellém, majd az egyik kezével átkarolva rátette a kezét a vállamra, míg a másikkal megfogta a kezem. A másik kezem, ami szabad volt, azt a hasamra tettem.
- Ez így tökéletes! Maradjatok így! - mondta a festő, majd a vászon mögé sietett.
Be kell vallani, hogy Aemondnak igaza volt. Egy idő után valóban kezdett unalmas és kényelmetlen lenni ez az egész. Már rendesen elültem magam és mindenem zsibbadt.
- Nemsokára megvagyunk. - nézett ki a vászon mögül több idő után a férfi. - Csak addig kell még itt ülnötök, amíg nem végzek a felvázolással, meg amíg elkezdem a színeket, hogy később tudjam folytatni, ha esetleg el kívánkoztok már menni.
- Hát én már eléggé kezdek éhes lenni. - nevettem fel kínosan.
- Tényleg nem sok idő már. Csak pár percet kell kibírni. - bólogatott a festő.
Abból a pár percből végül egy óra lett. Komolyan mondom, hogy az egész testemet nem éreztem már, ráadásul még mindig nem voltunk teljesen kész. Azt mondta, hogy csak felvázol minket, meg a színeket elkezdi, hogy tudja, mit milyenre kell festeni. Mégis úgy érzem, mintha az egész festést megcsinálná.
- Rendben, egyelőre készen vagyunk. - mondta, mire én akkorát sóhajtottam, hogy szerintem az Sárkánykőig is elhallatszott.
- Azt hittem, már sosem leszünk kész. - sóhajtott Aemond is, mire én gyilkos pillantásokkal jutalmaztam érte.
- Viselkedj! - szóltam rá, mire ő megforgatta a szemét.
- Még messze sem vagyunk kész, de a többit már így is be tudom fejezni. - mosolygott ránk a festő, mire mi bólintottunk, majd Aemond segített felállni a székből, és kimentünk.
- Be kell valljam, hogy igazad volt. - csóváltam a fejem sóhajtva.
- Én mondtam, hogy dög unalom az egész. - vonta meg a vállát a fiú, majd lehajtva a fejét, somolyogni kezdett.
- Ne somolyogj! - csaptam vállon, mire rám kapta a fejét.
- Nyugalom, asszony! - simogatta meg a vállát, mire én felvont szemöldökkel néztem rá.
- Asszony? - kérdeztem vissza, mire elnevette magát. - Pff.
- Mi az, hogy pff? - vonta fel a szemöldökét. - Gyere inkább enni, addig is csöndben vagy.
- Tessék? - háborodtam fel, miközben a szemöldököm egyre jobban az égnek szaladt az újabb és újabb meglepődésektől.
Aemond az a személy, aki bármikor képes mosolyt csalni az arcomra. A legnehezebb pillanatokban is mindig velem van és támogat, főleg akkor, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Ha az ember szerelmes, akkor tulajdonképpen azt nem is tudja megmondani, hogy miért szeretett bele, csakhogy mindennél fontosabb a számára és, hogy mindent szeret benne. Ezért nem is érdekel, hogy Aemondnak hiányzik egy szeme, mert ő úgy tökéletes, ahogy van. Semmi nem állhat közénk, mert olyan erős köztünk a szerelem, hogy azt lehetetlen elválasztani.
- Annyira örülök, hogy belementetek a festésbe. - tette össze a kezét hálásan Alicent.
- Nekem nagyon megtetszett az ötlet, és jó volna Aemonddal egy közös kép. - néztem rá a fiúra mosolyogva, mire ő bólintott.
- Fiam, neked hogy tetszik? - kérdezte Aemondot is Alicent.
- Jó ötletnek tartom én is, csak kicsit unalmas volt már órákat ott állni. - forgatta meg a szemét Aemond.
- Helaenának és nekem is van közös képünk. - jelent meg Aegon, Helaenával az oldalán.
- Igen, csak te akkor félig részeg voltál. - ült le Helaena az asztalhoz.
- Kedvesem, ilyeneket nem kell tudniuk. - foglalt felesége mellett helyet Aegon.
- Én így is, úgy is tudtam, mert ott voltam. - nevetett Aemond, miközben megvonta a vállát.
- Akkor Audrey-nak nem kell tudnia. - legyintett a legidősebb fiú.
- Most már mindegy. - nevettem.
- Hol van már az étel? - türelmetlenkedett Aegon.
- Hozzák már, fiam, nyugalom! - nyugtatta meg Alicent a fiát.
Utána meg is jelentek a szolgálók az étellel. Mint mindig, most is teli volt az asztal finomabbnál finomabb ételekkel. Rengeteg volt most is a választék, így terhes hassal pedig még nehezebb volt eldönteni, hogy mégis mit egyek.
Ebéd után egy kicsit lepihentem. Nekem a pihenés az nem az ágyban fekvést jelenti, hanem a hímezést. Vagyis a legtöbb esetben. Aemond elment egyet lovagolni, csak ezentúl az én lovammal, hogy ő is mozogjon egy kicsit, ha már én nem lovagolhatok most rajta.
Délután volt már, amikor Aemond visszaért a lovaglásból. Viszont addigra készen lett a festmény is. Még én sem láttam, mert mindenféleképpen vele akartam megnézni először.
- Jó, hogy megjöttél! - üdvözöltem a szobánkban egy csókkal.
- Baj van? - kérdezte sürgősen.
- Dehogyis. - ráztam meg a fejem. - Mutatni szeretnék valamit, gyere! - fogtam meg a kezét, majd odavezettem az anyaggal letakart vászon elé.
- Csak nem elkészült a kép? - vonta fel a szemöldökét meglepetten.
- De. - tapsikoltam. - Még én sem láttam, meg akartalak várni vele. - fordítottam felé a fejem, mire Aemond hálásan nézett rám.
- Levesszük egyszerre? - kérdezte csillogó szemekkel, mire én bólintottam.
Egyszerre megfogtuk a sötétzöld anyagot, majd együtt lerántottuk róla. Amikor megláttam a csodálatos mesterművet, a szívem rögtön meglágyult és a szemem megtelt könnyekkel. Hozzá bújtam a fiúhoz, aki gyengéden ölelt magához, közben együtt gyönyörködtünk a képen.
