A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
- Miért nem mondtad el?! - emeltem fel a hangom, miután becsaptam a szobaajtót.
- Audrey, ne kiabálj! - csitítgatott Aemond.
- De kiabálok! Az sem érdekel, ha Sárkánykőig elhallatszik, akkor legalább anyám is meghallja! - mutattam az ablak felé, miközben úgy ordibáltam, hogy a torkom majd' elrepedt.
- Nem mondhattam el! - kezdte a szőke fiú is megemelni a hangját.
- És te mióta hallgatsz anyádra? - tártam szét a karom felháborodva. Nagyon ideges voltam, képes lettem volna most egy sárkányt is megfujtani.
- Nem hallgatok anyámra! - rázta meg a fejét.
- Áh dehogy! Csak ő azt mondta, szólj nekem, de közben ne mondjam el senkinek! Aztán azt is mondta, hogy titkold el előlem, hogy Aegont megkoronázzák, te pedig eltitkoltad! - soroltam fel az ujjaimon.
- Ő nem csak az anyám, Audrey! A királyné is! - vágta az arcomba a szomorú igazságot. Ez sajnos igaz, az anyja a királyné is...
- Azt hiszed, nem tudom?! - vontam fel a szemöldököm.
- Nagyon úgy csinálsz, mintha nem tudnád! - mondta, mire megforgattam a szemem.
- Nekem ebből elegem van, elmegyek! - jelentettem ki, majd készülni kezdtem otthagyni Aemondot, mire ő a kezem után kapott.
- Nem mész sehova! Itt maradsz! - szorította erősen a kezem. - Ha kell, bezárlak ide, de innen nem mész sehova, az biztos! Megértetted? - mutogatott rám fenyegetően a mutatóujjával. A fiú elengedte a kezem, majd kiment a szobából, becsapva maga után az ajtót.
Bekönnyesedett szemmel dörzsöltem meg a szorítása helyét a csuklómon, majd odasiettem az ablakhoz, ahol láttam Aemondot elsietni az udvaron. Leültem az ágyra, nekidöntöttem a hátam a háttámlának, és a kezembe temetve az arcom, zokogásba kezdtem.
Nem is tudom, meddig ülhettem a szobában egyedül, miközben magamba voltam fordulva. Csend volt a szobában, ami rettenetesen zavaró volt. Ezt Aemond törte meg. Nyugodt volt, semmi jele nem volt az előbbi veszekedésünknek.
- Ma délután megkoronázzák Aegont a Sárkányveremben. - állt meg előttem, majd hátra tette a kezeit. - Azért jöttem szólni, hogy nemsokára készülj el! - mondta, majd készülni kezdett kimenni, amikor megszólítottam.
- Aemond...
- Mondd, kedvesem. - fordult vissza velem szembe.
- Ne haragudj, hogy kiabáltam... - sütöttem le a szememet.
- Nem haragszom. Jogod van felháborodottnak lenni. - húzta el a száját, majd elsétált az ajtótól, és leült a székbe. - Én vagyok a hibás, hogy nem szóltam róla.
- Ne mindig magadat okold! - ráztam meg a fejem.
- De, mert most is én voltam a hibás. - vonta meg a vállát. - Mellette pedig, hogy nagyon forró fejű vagyok és ahogy te elkezdtél kiabálni, én úgy vesztettem el a nyugalmam.
- Most már hanyagoljuk ezt a témát, jó? - ültem bele az ölébe, és átkaroltam a nyakát.
- Nekem jó. - fonta a derekam köré a karjait. - Olyan gyönyörű vagy! - mondta teljes csodálattal, mire én elpirultam.
- Ezt csak azért mondod, mert a feleséged vagyok... - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
- Nem igaz. - adott egy csókot az ajkaimra, majd az államra, végül pedig végig csókolta az egész nyakam.
- Aemond... - hunytam be a szemem. - Kezdenem kéne készülődni.
- Jó kifogás. - hagyta abba, majd belenézett a szemembe. - Segítek, hogy mit vegyél fel. - jelentette ki határozottan.
- Inkább ne, mert akkor a várból nem lépek ki, nemhogy még a városba menjek. - nevettem fel, majd kiszálltam a fiú öléből.
- Most miért? - tárta szét a karját, és ő is felállt a székből.
- Akkor mondd meg, hogy mit vegyek fel és én majd eldöntöm, hogy jó-e, rendben? - nyitottam ki a szekrény ajtót, aztán kilestem mögüle, hogy lássam a herceget.
- Legyen mondjuk... ez. - mutatott rá az egyik darabra.
- Ezt pont utálom. - nevettem el magam.
Hosszú ideig tartott, mire Aemond olyan ruhát választott, ami nekem is tetszett. Végül a világoszöld színű mellett döntöttünk, ami átmenetes volt. Kicsit sötétebb zöld árnyalatról indult alulról, fölfelé pedig világosodott. A vállam kilátszott belőle, ami a félszemű fiúnak meglehetősen tetszett. Valószínű ezért is választotta.
Aemond oldalán sétáltam fel a Sárkányverem lépcsőjén. Bűntudatot éreztem emiatt. Itt vagyok, és részt veszek abban, hogy Aegont megkoronázzák, miközben anyám a király haláláról se tud. Ha eljut hozzá a hír, és az is, hogy én is itt voltam, de közben nem szóltam neki, biztos meg lesz a véleménye rólam.
Felsétáltunk a színpad szerűségre, ahol már csak vártunk, hogy a pap előkészüljön, és hogy beözönljenek a város lakói. Miután ez megvolt, a Segítő előre sétált, majd megszólalt.
- Királyvár népe, rendkívül szomorú nap a mai... A mi szeretett királyunk, Békés Viserys meghalt... - közölte a néppel, akik egyből sugdolózni kezdtek egymás között. - Ugyanakkor ez egy rendkívül örömteli nap is! Mert mielőtt távozott tőlünk a lelke, elsuttogta végső kívánságát azt, hogy az első szülött fia, Aegon kövesse őt a trónon! - erre újra sugdolózni kezdtek, majd elkezdtek tapsolni.
Vörös és arany köpenyesek jöttek be felváltva, akik utat törtek a nagy tömegben. Miután elfoglalták helyüket, megszólalt a trombitaszó is. A lovagok előhúzták kardjaikat, majd felemelték, így olyan volt, mintha tetőt emeltek volna fel a megérkező Aegon feje fölé. Miközben Aegon végig sétált, úgy vették le a kardjaikat a magasból.
- Az, hogy itt lehettek, nagy szerencse és kiváltság, mert szemtanúi lehettek annak, hogy új nap virrad a városunkra, új nap virrad a Birodalmunkra, egy új király vezet minket! - kiabálta Otto, a Segítő.
Mikor Aegon ideért, feljött a lépcsőn. Az anyja odasétált elé, majd a keze közé fogta a fia arcát, és homlokon csókolta. A Segítő biccentett egyet a fiúnak, aki letérdelt.
- A harcos ajándékozza meg bátorsággal! - mondta a pap, majd a hüvelykujját végig húzta Aegon homlokán. - A Kovács öntsön erőt kardjába és pajzsába. - újból végig húzta az ujját. - Az Atya óvja őt, ha úgy hozza a szükség! A Vénasszony emelje fel fénylő lámpását, és vezesse el őt a bölcsesség felé! - minden mondata után végig húzta az ujját Aegon homlokán. A pap elvette a Hódító koronáját, majd Ser Cristonnak adta.
- A Hódító koronája nemzedékről nemzedékre száll! - kiáltotta, majd a magasba felemelte azt. Közelebb lépett Aegonhoz, és ráhelyezte a fejére. Láttam, ahogy Aemond figyelte a jelenetet, és szinte tudtam, hogy mire gondol. - A Hét legyen a tanúja, hogy Aegon Targaryen a Vastrón törvényes örököse!
A pap felsegítette Aegont, majd meghajolt előtte. Ezt követte Ser Criston, majd Alicent királyné, Helaena és Aemond, aki nem hajolt meg bátyja előtt, csak biccentett. Aegon végül rám nézett, de én egy darabig csak álltam, végül beadtam a derekam és csak egy aprót bólintottam. Aegon a Segítő felé fordult, aki szintén meghajolt.
