Epilógus

421 23 2
                                    

Aemond tragikus halála és Audrey öngyilkossága az egész Királyvárat megviselte

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Aemond tragikus halála és Audrey öngyilkossága az egész Királyvárat megviselte. Alicent teljesen beleroskadt a fia halálba, és az, hogy Audrey még követte is Aemondot, azt pedig képtelen volt felfogni. Az asszony mindig is tudta, hogy a lány mennyire szerette a fiát, de azt sosem gondolta volna, hogy meghalni is képes lett volna miatta.
Aemondnak és Audrey-nak sosem jött össze egy közös gyermek, így semmi nem maradt meg a fiatal párról. Egyedül csak az az egy festmény, ami még akkor készült, amikor Audrey Aemond gyermekét hordta a szíve alatt, de az is már fél éve, hogy készült. Alicent napokon keresztül nézte ezt a képet, miközben a gyászba temetkezett. Audrey-t szinte úgy szerette, mint a saját lányát, amióta a fia felesége lett. Ezért most úgy érezte, mintha két gyerekét veszítette volna el egyszerre.

A hír Sárkánykőre is eljutott Rhaenyrához, aki szintén összeroppant Audrey halálát hallva. Előtte tudta meg, hogy hitvese, Daemon is belehalt az Aemonddal való harcban - amiben egyébként Vhagar és Caraxes is elpusztult -, azt is nehezen dolgozta fel, erre rá pár napra megkapta a hírt, hogy Audrey is eltávozott az élők sorából.
Jace nem hitt a szemének, amikor ő is elolvasta a levelet. Rettenetesen bántotta a dolog, mert tudta, hogy Audrey bármennyire próbált vele kibékülni, őt nagyon hajtotta a vágy, hogy leleplezze húgát az Aemonddal titokban tartott románcáról, hogy közben arról teljesen megfeledkezett mennyi időt pazarolt el, amit mind Audrey-val tölthetett volna.

Rá egy hónapra Alicentet még egy sorscsapás követte. Helaenát az egyik éjszaka során meggyilkolták, ahogy előtte a fiait is. Azt Alicent már végképp nem tudta feldolgozni. Aegon rengeteg időt töltött anyja vigasztalásával, miközben feleségét gyászolta. Aegon azt mondta, hogy bárcsak ne lett volna olyan amilyen. Szeretnie kellett volna Helaenát, nem állandóan csak sérelmeket okozni neki. Ezeket mára már nagyon bánta.
Viszont az bántotta a leginkább, hogy hagyta, hogy mindez megtörténjen. Tudta, hogy Rhaenyrát már rég meg kellett volna ölnie, és akkor most nem történt volna meg ez. Mert Aegon azt sejtette, hogy felesége és fiai meggyilkolásában a nővére keze van. A bosszút is már kitervelte, most már csak arra várt, hogy meglegyen a megfelelő pillanat, hogy lecsaphasson.

Viszont az ezt követő harcban Aegon lesérült, amikor már azt hitte, hogy megnyerték a csatát. Ugyanis összetalálkozott Daemon és Laena úrnő lányával, Baela Targaryennel. Sárkányháton csaptak össze egymással, a baleset pedig zuhanás közben történt. Aegon kivetette magát a nyeregből, amikor a sárkányok hat méter magasan voltak, és amikor földet ért, eltörte mindkét lábát. Így foglalta el II. Aegon király a Targaryen-ház ősi székhelyét, de rettenetes árat kellett fizetnie ezért. Sunfyre soha többé nem repülhetett. Ott maradt az udvarban, ahol lezuhant, Holdtáncos tetemével táplálkozott (Baela Targaryen sárkányával), majd később a helyőrségben lemészárolt birkákkal.

A királynőt nem szívlelő Eustace arról számolt be, hogy Rhaenyra felnevetett, amikor megpillantotta az aranyló Sunfyre szánalmas roncsait.
Viszont a királynőt szerető Gomba más történetet mesélt, az ő elbeszélésében Rhaenyra azt tudakolja: "Hogyan történhetett mindez?" Abban viszont mindkét beszámoló egyetért, hogy innen a király vette át a szót.

- Nővérem. - szólt le Aegon az erkélyről. Nem tudott járni, de még állni sem, ezért székben vitték a korláthoz. A Varjúpihenőnél eltörött csípőcsont miatt Aegon teste elhajlott és megtört.

- Drága fivérem. Reméltem, hogy meghaltál. - mondta Rhaenyra testvérének.

- Csak utánad. - felelte Aegon. - Te vagy az idősebb.

- Örömmel tölt el, hogy még emlékszel rá. Úgy tűnik, foglyok vagyunk... de ne gondold, hogy ez sokáig fog tartani. Hűséges nemeseim rám találnak.

- Talán, már ha a hét poklot is átkutatják. - mondta Aegon.

Aegon a sárkánya elé vetette nővérét. Sunfyre először mintha észre sem vette volna a felajánlást, de aztán Broome megkarcolta a királynő mellét a tőrével. A vér szaga már felkeltette a sárkány figyelmét. Először megszaglászta őfelségét, aztán lángfürdőt adott neki, de olyan váratlanul, hogy a félreugró Ser Alfred köpenye is tüzet fogott. Rhaenyra Targaryennek csak arra maradt ideje, hogy arcát az ég felé fordítva egy utolsó átkot sikoltson féltestvérére, mielőtt Sunfyre állkapcsa összezárult körülötte.
Rhaenyra Targaryen, a Birodalom öröme, a Féléves Királynő az Aegon hódítása utáni 130. esztendő tizedik holdjának huszonkettedik napján távozott el erről a világról.

Ser Alfred Broome Aegon herceggel is végezni akart, de Aegon megtiltotta. A fiú értékes túsz lehet, közölte. Bár nővére meghalt, bőven maradtak támogatói, akikkel el kell bánni, mielőtt őfelsége újra elfoglalhatja helyét a Vastrónon.

- A rejtőzködés ideje véget ért. - jelentette ki II. Aegon. - Küldjétek el a hollókat, hogy az egész birodalom megtudja: a trónbitorló halott, és jog szerinti királyuk hazatér, hogy elfoglalja apja trónját.

Rhaenyra Targaryen uralkodása véget ért, és attól a naptól kezdve minden megváltozott. Aegon arra gondolt, hogy vajon Aemond mit szólna, ha ezt most látná. Biztos repdesne a boldogságtól. Aegon rengeteget gondolt Audrey-ra is, hogy ő vajon mit szólna most ehhez az új élethez. Az anyja halálának biztos nem örült volna, de ő is belátta volna, hogy a szebb és jobb élethez ezt kellett tennie. Aegon egy része azt is súgta, hogy Audrey mindig is a zöldekhez tartozott, még akkor is, ha ellenkezett a Sárkánykő elleni háborúban. Ennek az oka is csak az volt, mert féltette az anyját, hiszen mégiscsak az édesanyjáról volt szó. Viszont amióta Aemond felesége lett, azóta csak a zöldek mellett állt, és Aegont támogatta, még ha nem is látta be, hogy ez az igazság.

- Vége -

The One-Eyed Prince ||Aemond Targaryen||Donde viven las historias. Descúbrelo ahora