A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Még mindig semmi nyoma Audrey-nak. Már annyira ideges voltam, hogy még egy nyulat is leszúrtam. Csakhogy ez sem segített semmit. Miért ilyen hatalmas az erdő? Audrey bárhol lehet.
Már kezdtem elveszíteni a reményt, amikor megláttam egy almás-deres lovat a bokrok között. Zafír. Te jó ég! Egyből leugrottam Alkony hátáról, és Zafír felé szaladtam.
- Zafír... - fogtam meg a ló kantárját. - Hol van Audrey? - néztem körül, de őt sehol sem láttam. Úgy éreztem, hogy nekem itt végem van, teljesen elkapott a pánik.
- Hercegem! - halottam meg Cole kiabálását nem messze. Egyből fogtam a lovakat, és a hang irányába siettem.
Nem volt nehéz megtalálni a lovagot, ott térdelt a földön nem messze. És amikor megláttam, hogy ki mellett térdel, megállt bennem az ütő. Audrey ott feküdt mozdulatlanul.
- Audrey! - térdeltem oda Cole mellé. - Audrey, nyisd ki a szemed! - fogtam a kezem közé hideg arcát. - Istenem...
Gondolkodás nélkül felvettem törékeny testét a földről, majd a ló felé siettem vele.
- Nem hinném, hogy alkalmas volna így lovagolni, hercegem. - rázta meg a fejét Ser Criston. - Jobb volna, ha kézben vinnéd.
- Egy ember el tud hozni két lovat, de ha én Audrey-t fogom, akkor ki hozza a harmadikat? - vontam fel a szemöldököm. - Óvatosan vedd át, Cole! - nyújtottam felé Audrey-t, mire ő lassan átvette tőlem, én pedig felültem Alkony hátára. - Add ide!
- Jó ötlet ez így? - kérdezte, majd az eszméletlen lányra nézett.
- Nem fogok vágtázni, csak sétálunk. - nyújtottam a kezem, mire ő lassan felültette elém, majd ráborítottam a mellkasomra Audrey-t.
Ser Criston is felült a lovára, majd megfogta Zafírt, és elindultunk vissza Királyvárba. Óvatosan kell lovagolnom, ami így lassú folyamat lesz, de ha gyalog mentünk volna, az úgy még lassabb lett volna.
Miután visszaértünk, anyám volt az első, aki kiszaladt elénk. Nem tudom, mégis hogyan csinálja, hogy tudja meg egyből, hogy mi visszatértünk, de amikor meglátta a kezemben az eszméletlen hercegnőt, felsikoltott.
- Uram Isten, hozd gyorsan! - sürgetett anyám, miközben segített bekísérni. - Mi történt?
- Nem tudom, így találtunk rá. - feleltem aggódva, majd ráhelyeztem az ágyra.
- Thalia, hívd a mestereket! - parancsolta a szolgálólánynak anyám, mire ő bólintott, és elsietett.
Letérdeltem az ágy mellé, a kezembe fogtam Audrey puha, hideg kezét, és a homlokomhoz érintettem. Annyit imádkoztam, hogy ne legyen baja, de mégis megtörtént. Ilyenkor hol vannak az Istenek?
Aztán benyitott a nagymester. Egyből az ágy mellé sietett, hogy megvizsgálhassa az eszméletlen hercegnőt.
- Hercegem, kérem menj arrébb, hadd végezzem a munkám! - mondta a mester, de én meg se moccantam.
- Fiam, ha azt akarod, hogy Audrey meggyógyuljon, akkor engedd oda a mestert! - tűrte hátra a nyakamba logó hajat édesanyám.
- Hogy történhetett mindez? - csóváltam a fejem, miközben a mozdulatlan lányra néztem.
- Mikor tér magához, nagymester? - kérdezte anyám a férfitól.
- Idő kérdése, felség. - nézett rá anyámra. - A fej hála az égnek nem sérült, de a hátát azt rendesen beütötte.
- Eltört valamilye? - kérdezte anyám.
- Eddig nem észleltem törést. - rázta meg a fejét, miközben Audrey-t vizsgálta.
- Mellette maradhatok? - szólaltam meg egy pár perc csend után.
- Természetesen, hercegem! - bólintott a nagymester. - Nekem itt már nincs dolgom, ennél többet nem tudok tenni. Engedelmetekkel! - hajolt meg, majd kiment a szobából.
Visszatérdeltem az ágy mellé, és újra a kezembe fogtam puha, mostanra már felmelegedett kezecskéjét. Finom csókot nyomtam a kézfejére, majd az arcomhoz szorítottam. Aztán felnéztem anyámra, aki ott állt felettem, és könnyes szemekkel figyelt.
Minden egyes másodpercet Audrey ágya felett töltöttem. Nem ettem, nem aludtam, csak néztem őt, hogy mikor nyitja már ki a szemét. Én akartam lenni az első, aki meglátja óceán kék szemét.
Nem sokkal később pedig benyitott Helaena is. Elszörnyedve nézett Audrey-ra, majd rám, aztán leült mellém.
- Most hallottam, hogy mi történt... - sütötte le a szemét. - Sajnálatos, ami most Audrey-val megtörtént. - mondta, mire csak bólintottam. - Apának nem is mertem mondani.
- Ne is mondd neki! - néztem rá a nővéremre. - Jobb, ha ilyen állapotban nem tudja! - mondtam, Helaena pedig bólintott.
- Mikor ébred föl? - nézett rá Audrey-ra.
- Nem tudjuk. - ráztam meg a fejem.
- Szeretnéd, hogy itt maradjak, vagy egyedül szeretnél lenni vele? - kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.
- Ahogy gondolod. - vontam meg a vállam. Igazából cseppet sem érdekel, hogy most itt marad vagy nem, nekem az a lényeg, hogy Audrey-val lehessek.
- Igen vagy nem? - vonta fel a szemöldökét.
- Akkor légy szíves! - néztem rá, mire ő bólintott, és kiment a szobából.
Ez kedves dolog volt Helaenától, hogy így tiszteletben tartja a kérésemet, másnak lehet nem jutott volna eszébe. Ezeket a dolgokat mind anyánktól tanulta, ő nevelte ilyenre. Rajta meglátszik, hogy milyenre lett nevelve, Aegonon és rajtam már kevésbé, de főleg a bátyámon nem.
- Pihenned kéne! - simogatta meg a hátam anyám. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Anyám! - néztem fel rá. - Mióta vagy itt?
- Már egy kis ideje itt állok. - ült le az ágyra. - Ahogy láttam, elkalandoztál. Hol jártál?
- Csak Audrey-n gondolkodtam... - sóhajtottam. - Összevesztem vele tegnap este, erre most így fekszik...
- Min vesztetek össze? - kérdezte érdeklődve anyám.
- Egy lényegtelen dolgon. Feltett nekem egy kérdést, amire rosszul reagáltam... - meséltem el, hogy mégis mi történt. Mindent elmondtam, ami aznap este történt.
- Ne okold magad ezért! - szorította meg a kezem. - Ez csak egy baleset, nem tehetsz róla!
- Te is magad okolnád, ha az én helyemben lennél. - töröltem meg az arcom a kezemmel.
- Hamarosan felébred és megbeszéltek mindent. - simogatta meg a kezem, majd felállt. - Gyere vacsorázni!
- Inkább itt maradok, nem vagyok éhes. - ráztam meg a fejem.
- Ma még semmit nem ettél a reggelin kívül. Gyere! - noszogatott tovább, de mind hiába.
- Anya, ne fáradj! - néztem rá, mire ő nagyot sóhajtott.
- Ha szükséged van rám, szólj! - mondta, mire bólintottam, majd kiment.
Hiába mondja, hogy ne okoljam magam ezért, de akkor sem tudja, hogy milyen a helyemben lenni. Jogom van okolni magam azért, ami Audrey-val történt. Remélem, minél hamarabb felébred és a karjaimba zárhatom őt.
Nos kedves olvasóim! Először is mindenkinek boldog, békés karácsonyt szeretnék kívánni!❤️🎄 Másodszor pedig meg szeretném köszönni ezt a sok pozitív visszajelzést, amit kapok tőletek! Nagyon jól esik és nagyon köszönöm, hogy olvassátok!🙏✨ Ezért így karácsony alkalmából kiteszek nektek ma még egy részt! Puszi!😘❤️
