A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Félnem kellene? - kérdeztem meg szerényen. Jaj Istenem, most gyere le hozzám.
- Félned? - nevetett Aemond, majd megpörgette a kezében a kardot.
- Harccal akarsz próbára tenni? - vontam fel a szemöldököm, közben a ,,komolyan mondod" nézésemmel néztem rá.
- Tudsz bánni a karddal? - kérdezte, miközben a testsúlyát áthelyezte a másik lábára.
- Legyőznélek. - mondtam elégedetten.
- Úgy, mint amikor visszafelé lovagoltunk? - vonta fel a szemöldökét.
- Alá becsülsz, hercegem, csak azért, mert hölgy vagyok. - tettem a hátam mögé a kezem.
- Válassz kardot! - mutatott a választható fegyverekre.
Kiválasztottam a számomra megfelelő fegyvert, majd felálltunk egymással szembe. Először csak egymás szemébe néztünk, és vártuk, hogy valamelyikünk megkezdi a mérkőzést.
Végül én csaptam le az első kardcsapással. A herceg kiválóan védekezett, majd ő viszonozta a támadást. Én is kivédtem az ő csapásait, majd tovább támadtam.
Ahogy észrevettem, a bal felét könnyebben lehetett támadni, de az attól lehet, hogy elvesztette azt a szemét. Mondjuk a bal felét jobban is védte, valószínűleg pont ezért.
Aztán sikerült lefegyvereznie engem. Aemond már kezdett volna örülni, amikor a semmiből előkaptam a tőrömet. Ezzel az eszközzel jobban is tudtam bánni, mint a karddal. A tőrt sokkal egyszerűbb volt forgatni és sokkal könnyebben lehetett vele bánni.
Én olyan jól mozogtam a tőrökkel, mint a herceg a karddal. Ez meg is lepte a félszemű fiút, de mégsem hátrált meg, sőt, jobban beleadott mindent.
Annyira pörögtek az események, hogy lassan körénk kezdtek gyűlni az udvarban tartózkodók is. Figyeltek és közben súgdolóztak. Szerintem belőlem se nézték ki mindezt, úgyhogy most egy kis meglepetést okoztam az itt tartózkodóknak.
Aztán egy utolsó fordulat és a tőr Aemond nyakához szegeződött. Mindenki meglepetten nézett rám, majd elismerően tapsolni kezdtek. Még a félszemű herceg is.
- Én mondtam, hogy legyőzlek. - mosolyogtam elégedetten, majd megpörgetve a tőrt, vissza csúsztattam a csizmámba.
- Kezdők szerencséje. - vonta meg a vállát Aemond, mire megforgattam a szemem. - Legközelebb nem győzöl le.
- Miből gondolod? - vontam fel a szemöldököm.
- Most így sikerült megfigyelnem a taktikáid és a mozdulataid. - mondta, majd a helyére tette a kardot.
- Most nem ez a lényeg. - legyintettem. - Akkor bocsánat kérés elfogadva? - nyújtottam felé a jobb kezem.
- Eddig se volt harag. - rázta meg a fejét, majd megfogta a kezem, és közelebb rántott magához. - Minél hamarabb szeretnék egy visszavágót! - suttogta a fülembe.
- Már alig várom! - néztem a szemébe, majd megcsókoltam.
Kézen fogva sétáltunk vissza a várba, hogy reggelizhessünk. A királyné már az asztalnál ült, és a Segítővel beszélgetett. Amikor meglátta, hogy Aemond és én beléptünk, elmosolyodott.
-Gyertek! - fogadott minket kedvesen.
Mielőtt leültem, Aemond udvariasan betolta alattam a széket, majd leült mellém, és megfogta a kezem. Ettől Alicent királyné arcára még jobban kiült az a mosoly.
- Annyira jó látni, hogy úgy egymásra sikerült találnotok! - kulcsolta össze az ujjait. - Látszik rajtatok, hogy mennyire szeretitek a másikat!
- Nagyon szeretem a fiad, bármit megtennék érte! - néztem rá a szőke fiúra mosolyogva.
- Be kell valljam, hogy először kicsit aggódtam... Azt hittem, hogy mivel a király kérésére mentek egymáshoz, így nem fog köztetek kialakulni semmi, de most ezt jó látni, hogy ennyire szerelmesek vagytok! - ismerte be, mire én egy kicsit meglepődtem.
- Én is ezt hittem, de az élet teli van meglepetésekkel. - nevettem.
- Csodálatos meglepetésekkel! - mosolygott rám Aemond, mire fülig elpirultam.
Aztán megérkezett Aegon és Helaena is az asztalhoz, így megkezdhettük a reggelit. Kicsit fura volt csak velük étkezni. Olyan üresnek érezem, hogy nincs itt az én családom, de most már ennek a családnak is a része vagyok.
Annyira szörnyűnek nem mondhatom, mert jókat beszélgetünk és nevetgélünk közben, de azért mégiscsak más. Jó, azért be kell vallani, hogy az rosszabb lett volna, ha valami idegen férfihoz megyek hozzá és úgy kéne ott lennem.
Reggeli után megbeszéltünk drága férj urammal, hogy elmegyünk egyet közösen repülni. Úgyis rég voltunk már együtt. Szóval ahogy végzünk a reggelivel, meg se vártuk a többieket, mi felkelünk az asztaltól, hogy utána mehessünk is.
♕︎♕︎♕︎
Nagy volt a versengés a két sárkány között, amit ők is és mi is élveztünk. Rhaegal nagyon jól érezte magát. Végre felszabadult, elhagyhatta a Sárkányvermet. Örült, hogy kinyújtóztathatja a szárnyait.
Aztán felrepültünk egészen a felhők fölé. Olyan volt, mintha valami habon repültem volna át. Régen mindig azt hittem, hogy a felhőket meg lehet fogni, ha ráállok, akkor rajta maradok, nem zuhanok le. Nagy csalódás volt, mikor megtudtam, hogy ez nem így van.
- Én nyertem! - jelentettem ki.
- Ki mondta? - vonta fel a szemöldökét Aemond.
- Én. - vontam meg a vállam.
Aztán közelebb repültem Vhagarhoz, így Rhaegal és az ő szárnya összeért. Felkeltem a nyeregből, és lassú léptekkel elindultam az egyik sárkányról a másikra.
- Mit csinálsz? Megbolondultál? - nyugtalankodott a fiú, mire egy legyintéssel elhallgattattam.
- Nyugodj le! - szóltam rá, majd átértem Vhagarra. Ennek a hatalmas sárkánynak a szárnyán könnyebb volt közlekedni és egyensúlyozni.
Aztán Aemond a kezét nyújtotta, hogy segítsen, amit én kedvesen fogadtam el, majd leültem mögé, átkaroltam a derekát, és a hátára hajtottam a fejem. Olyan szorosan öleltem át, hogy minden levegőt kiszorítottam szegényből.
- Szeretlek, Aemond! - szólaltam meg egy kis csend után.
- Én is szeretlek, Audrey! - pillantott hátra mosolyogva.
- Akkor remélem, ezek után is szeretni fogsz... - mondtam, azzal felkeltem a háta mögül, és leszaladtam Vhagar hátáról.
- Audrey! - kiáltott utánam Aemond. Aztán megjelentem Vhagar másik oldalán.
- Hozzá szokhatnál. - mondtam nevetve, mire a szőke fiú ide kapta a tekintetét.
- Megkértelek, hogy ezt többet ne csináld! - mutogatott a mutatóujjával figyelmeztetően.
- Elnézést, hercegem! - színleltem a bocsánat kérésem, mire ő megforgatta a szemét.
- Vigyázz, mert akik szemtelenek a herceggel, azok büntetésben részesülnek. - mosolygott gonoszan, mire felvontam a szemöldököm.
- Milyen büntetésben? - kérdeztem játékosan.
- Tudni kívánod?
- Hát... tudni kívánom? - kérdeztem vissza. Válasznak csak egy perverz mosolyt kaptam, de ahhoz pont elég volt, hogy tudjam, mire gondol.
Hatalmas jókedvvel tértünk vissza Királyvárba. Senki se értette, hogy mégis minek örülünk ennyire, de az nem is baj. Szerintem jobb, ha csak mi értjük, hiszen ez úgy sem tartozik másra.
