A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Az elsők között voltam, aki elhagyta a páholyt. Olyan hamar akartam innen szabadulni, amilyen gyorsan csak lehet. Kibírtam a tornát, ahogy azt mondtam, de most már tényleg úgy érzem, hogy megfulladok.
Sietőre vettem a lépteimet, hogy nehogy valaki meglásson, amikor anyám feltűnt a sarkon, így nekimentem.
- Anyám, ne haragudj! - siettem bocsánatot kérni.
- Audrey drágám, már mindenhol kerestelek. Hova sietsz? - kérdezte meglepődve, mire nagyot sóhajtottam.
- Elmegyek innen. - csóváltam a fejem. - Nem megyek hozzá Aemondhoz...
- Tessék? - ráncolta össze a szemöldökét. Én már nem akartam megválaszolni a kérdést, úgyhogy anyámat kikerülve elsiettem onnan. - Audrey! - kiabált utánam.
Még nem voltam olyan messze, így hallottam, hogy anyám leszólítja Aemondot. Azt már nem hallottam, hogy mit mond neki, de nem sokkal később hallottam, hogy a fiú a nevemet kiáltja.
Én egészen a nagykapu bejárati udvaráig szaladtam, ahol pont fel volt szerelve egy gyönyörű sárga ló. Nem érdekelt, hogy nem kellő ruhában voltam hozzá, én azonnal lefoglaltam magamnak a paripát.
- Adja ide azt a lovat! - kaptam ki a kantárt a férfi kezéből, majd gyorsan felpattantam az állatra. - Nyissátok ki nekem a kapukat!
- De ez a ló nem neked lett előkészítve, hercegnő! - mondta nekem a férfi, akinél az előbb még a ló volt.
- Azt mondtam, hogy nyissátok ki a kapukat! - emeltem feljebb a hangom, majd elpillantottam abba az irányba, ahol feltűnt a félszemű fiú alakja.
A férfi bólintott, majd intett a kapuban álló őröknek, hogy nyithatják a kaput. Ők ki is nyitották, én megsarkaltam a lovat, és szélsebesen kivágtattam rajta.
Semmi célom nem volt, hova vágtatok, de azt tudtam, hogy egyáltalán nem a Sárkányverem felé. Lassan elértem a zöld füves pusztát, majd távolban kiszúrtam az erdőt.
- Audrey, állj meg! - kiabált utánam Aemond, aki gyorsan vágtatott utánam fekete lován, amivel a tornán vett részt.
Eszemben sem volt megállni, inkább még jobban hajtottam azt a szegény lovat. Már az erdőbe is beértem, ahová még a szőke herceg is bejött utánam.
Azt tudni kell, hogy az erdő közepén átmegy egy folyó, aminek igen erős áramlása van. Ha abba valaki beleugrik, akkor azt olyan erővel sodorja el, hogy soha többé nem mászik ki a partra. És én most e folyó felé tartottam.
- Audrey, ne! Állj meg! - Aemond már egyre jobban közeledett hozzám, de én már nem tudtam gyorsabban vágtázni.
Már nem sok kellett volna, hogy a folyó magával ragadjon, amikor Aemond elkapta a lovam kantárját és lefékezett, ezzel megállított engem is.
- Megőrültél? - kérdezte lihegve.
- Tudom, hogy anyám küldött utánam, szóval meg is mondhatod neki, hogy nem megyek vissza. - ráztam meg a fejem lihegve. Ilyen gyorsan még soha nem vágtáztam, mint most.
- Nem csak anyád kért meg rá, önszántamból is jöttem.
- Jó, akkor menj vissza és mondd azt, hogy szem elől vesztettél. - vontam meg a vállam, majd leszálltam a lóról.
- Nem. - jelentette ki határozottan, majd ő is leszállt. - Megígértem édesanyádnak, hogy veled megyek vissza.
- Ezt nem hiszem el... - sóhajtottam, fejemet csóválva.
- Most haragszol rám? - kérdezte, mire ránéztem.
- Igen, haragszom rád. - bólintottam.
- És miért? - tárta szét a karját Aemond, mire elnevettem magam.
- Ezt komolyan kérdezed? - vontam fel a szemöldököm szórakozottan.
- Még mindig az átkozott levél miatt? - nézett rám hitetlenkedve.
- Pff, nem elég, hogy még hülyének is neveztél, de hazudtál is. - vetettem oda neki, mire úgy nézett rám, mint egy nem normálisra.
- Mit hazudtam? Audrey, én már tényleg nem értem. - rázta meg a fejét.
- Jó, megint ott tartunk, hogy te nem értesz semmit, mert én vagyok a hülye. Rendben van, én itt befejeztem! - emeltem fel a kezem, majd megfogtam a kantárt, és vezetni kezdtem a jószágot.
- Nem mondtam, hogy hülye vagy! - sietett utánam. - Annyit mondtam, hogy nem értem, miről beszélsz.
- Éppen azért. - vontam vállat.
- Véletlenül se mondd el akkor, hogy miről van szó! - rázta meg a fejét.
- Akkor elmondom, ha már nem jössz rá magad... - álltam meg hirtelen. - Kezdjük ott, hogy én nem kaptam tőled semmilyen levelet...
- Ezt már elmondtad ezerszer. - vágott a szavamba, mire gyilkos pillantásokkal jutalmaztam ezért.
- A másik pedig, hogy azt mondtad, szeretsz...
- Szeretlek is! - szólt közbe megint.
- ...közben fűvel-fával összefekszel. - fejeztem be.
- Nem igaz! - vágta rá egyből. - Honnan veszed ezt?
- Akkor a szolgálólány biztos magától talál ki ilyesmit? - forgattam meg a szemem.
- Katjara gondolsz? - kérdezte.
- Szóval még azt is tudod, hogy kiről van szó, nagyszerű! - tapsoltam.
- Egyszer fektettem meg, de az már nem most volt. Még a múlt évben, esküszöm! - tette a szívére a kezét.
- Nekem nem kell esküdözni! - ráztam meg a fejem. - Nekem csak az igazság kell! Mert semmit nem utálok jobban az életben, mint azt, hogyha a szemembe hazudnak...
- Nem hazudok! Ez az igazság! Azóta, amióta újra találkoztunk, nem fektettem meg senkit. - rázta meg a fejét. - A levéllel pedig nem tudom, mi történt.
- Tényleg nem feküdtél le vele? - kérdeztem lesütött szemekkel.
- Nem. Amióta betetted a lábad az udvarba, azóta nem tudok más nőre gondolni! - emelte fel a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Én nagyon szeretlek és egyszerűen nem lettem volna képes elfogadni, hogy más nővel vagy... Főleg egy szajha szolgálólánnyal. - néztem el a másik irányba, mert szégyelltem a szemébe nézni.
- Én is nagyon szeretlek! - mosolygott haloványan, majd a hüvelykujját végig simította az ajkamon, aztán egy apró csókot adott rá. - Haragszol még?
- Ha akarnék se tudnék tovább haragudni rád! - ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Ezt jó hallani. - mondta elégedett hangon. - Gyere, menjünk vissza! - biccentett a fejével a visszaút felé.
- Szép napunk van, nem akarok visszamenni. - néztem el az ellenkező irányba.
- Akkor maradjunk még egy kicsit. - egyezett bele, majd elindultunk a lovakkal a másik irányba.
Nagyon sokáig bementünk azt erdőbe. A nap szinte már be se sütött a sűrű lombkoronától, így szürkületet adott az erdőnek erre a részére. De lassan már nem csak a fák lombja adott sötétséget, hanem a lemenő Nap is.
