A 18 éves Audrey Velaryon, Rhaenyra lánya elutazik Királyvárba, hogy tisztázzák öccse, Luke származását és anyja trónigényét. Audrey már rég látta régi barátját, Aemondot, így nem tudja mire számítson. A lány régen nagyon jóba volt a fiúval, azután...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Audrey
A hét pokolba... Olyan érzésem van, mintha egy évet átaludtam volna. És mi ez a gerinc fájás? Úgy érzem, menten kiszakad a helyéről. A fejemről ne is beszéljünk, az valami rémes. A tüdőm teljesen elszorult, amitől köhögnöm kellett, a köhögéstől pedig még jobban belenyilallt a gerincembe a fájdalom.
Megpróbáltam kinyitni a szemeimet, de azok mintha össze lettek volna ragasztva. Aztán lassan, de összejön az, amit szeretnék, ugyanis résnyire már ki tudtam nyitni őket. Utána pedig már teljesen is sikerült.
Az első személy, akit megláttam, az a székben ülve alvó félszemű herceg volt. Nyugodtan szuszogott, míg a jobb arcát megvilágította a tűz, így olyan volt, mint egy angyal.
Próbáltam megszólítani, de a szám és a torkom úgy el volt száradva, hogy csak egy halk hörgést tudtam hallatni. Aemond nem aludhatott valami mélyen, ugyanis neki ennyi elég volt, mert fel is ijedt rá. Egyből rám nézett, és mint aki rosszul lát, közelebb hajolt.
- Audrey... Istenem, Audrey! Kérlek, ne haragudj rám! - fogta meg a kezem, majd jól megszorította, és a homlokához érintette.
Hiába próbáltam megszólalni, nem tudtam. Csak annyira jutotta, hogy a számhoz emeltem a kezem, ezzel jelezve, hogy szomjas vagyok.
- Tessék. - töltött egy kupába vizet, majd segített felemelni a fejem, és a számhoz emelte a poharat. - Hogy érzed magad?
- Én... - kezdtem, de elszorult a torkom, ezért köhögni kezdtem, így megint belém nyilallt a fájdalom, amitől összerándultam.
- Shh... - simította végig az arcomat Aemond. Annyira hiányzott már ez a gyengéd érintése, ez most mindennél többet ért.
- Fáj... - nyöszörögtem, miközben a hátam felé nyúltam.
- Tudom... Csúnyán beütötted magad a nagymester szerint. - húzta el a száját.
- Leestem... - hunytam be szemem, hogy fel tudjam idézni a történteket. - Vaddisznó jött és...
- Semmi baj! - nyugtatgatott. - Meggyógyulsz és minden rendben lesz!
- Felkelek. - jelentettem ki, majd megpróbáltam felülni. Szerintem én sem gondoltam komolyan.
- Dehogy kelsz fel, fekve maradsz! - tartott vissza Aemond. Ekkor benyitott Alicent királyné is.
- Audrey, felkeltél! Hála a magasságosnak! - tette össze a kezét. - Hogy érzed magad?
- Jobban is lehetnék... - húztam el a számat.
- De azért megpróbáltál volna az előbb felülni. - csóválta a fejét Aemond.
- Hogyan? - vonta fel a szemöldökét Alicent. - Semmi erőlködés, pihenj! - parancsolt rám. - Aemond, ne engedd felkelni! - parancsolt rá a fiára is.
- Nem, anyám. - nézett rám a fiú, mire megforgattam a szemem.
- Viszont éhes vagyok. Enni azért elmehetek, nem? - néztem rá Aemondra, majd a királynére.
- Szólok, hogy hozzanak neked valamit enni, mert innen most nem kelhetsz fel! - mondta Alicent, majd kiment a szobából.
- Most miért nézel így rám? - vontam fel a szemöldököm Aemondra nézve, mire ő mosolyogva megrázta a fejét.
- Csak jó, hogy végre fent vagy! - fogta meg a kezem, mire ránéztem azokra. - Ne haragudj rám!
- Te ne haragudj! Tulajdonképpen itt én vagyok a hibás, hiszen megmondtad, hogy nem akarsz róla beszélni, én meg tovább folytattam... - sütöttem le a szemem.
- Nekem pedig nem kellett volna így reagálnom. - rázta meg a fejét.
- Ha meggyógyultam, lerendezzük? - mosolyodtam el gonoszan, mire ő hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.
- Szóval így állunk?
- Te mondtad, hogy minél hamarabb akarsz egy visszavágót, hogy megint lealázhassalak. - mondtam, Aemond pedig elnevette magát.
- Az kezdők szerencséje volt, mondtam. Másodszor nem fogsz legyőzni! - mutogatott rám a mutatóujjával, mire én az után nyúltam, de elhúzta tőlem. - Lassú vagy!
- Ne piszkáld az oroszlán bajszát, mert megharap! - fenyegetőztem én is mutogatva, aztán Aemond is az ujjam után nyúlt, de én is elrántottam. - Lassú vagy! Nem tudsz!
A félszemű fiú becsukta a szemét, és nagyot sóhajtott. Aztán belépett a szolgálólány egy tálcával a kezében. Lerakta elém azt, majd Aemond segítségével feljebb ültem.
- Most elmehetsz! - intett neki a szőke fiú, mire a szolgálólány bólintott, majd egy apró meghajlás után elment.
Aemond kezébe vette a kanalat, belemártotta a húslevesbe, majd a számhoz emelte, mire én kinyitottam, ő pedig bele helyezte azt.
- Ezt én is meg tudnám csinálni. Azért hadi rokkant még nem vagyok. - nevettem.
- Maradj csöndben! Élvezd inkább, hogy kiszolgálnak! Örülj, hogy nem rágom meg helyetted is. - mártotta megint a levesbe.
- Akkor szerinted ki lakna jól? - csóváltam a fejem, mire Aemond megforgatta a szemét.
- Meghozták már az ételt? - nyitott be újból Alicent.
- Igen, köszönöm! - bólintottam mosolyogva.
- És Aemond etet? - vonta fel a szemöldökét nevetve.
- Még ezt sem hagyja, hogy egyedül csináljam. - ráztam meg a fejem.
- Jól is teszi! - értett egyet, mire Aemond bólintott.
- Meddig kell ágyban maradnom? - tettem fel a kérdést. - Unalmas csak így itt feküdni.
- Ha jobban leszel. - kulcsolta össze elől a kezeit Alicent királyné.
- És az mikor lesz? - vontam fel a szemöldököm.
- Ne legyél türelmetlen, mindennek eljön a maga ideje. - mosolygott rám kitartóan, én ezt pedig viszonoztam.
- De fürdeni azért felkelhetek? - néztem rá Alicentre, majd Aemondra. - Le szeretném végre venni ezt a göncöt, és meg szeretnék szabadulni a halom kosztol.
- Persze, fürdeni felkelhetsz. Csak az ilyen nagyon muszáj esetekben kelhetsz fel. - mondta. - Akkor megyek szólni a személyzetnek, hogy készítsék elő a fürdőt. - azzal kiment.
Nem sokkal később a szolgálok elő is készítették nekem a friss fürdőt. Aemond senkinek nem engedte, hogy segítsen nekem, csak ő akart mindent csinálni.
- Elmehettek. - szólt Aemond, mire a személyzet egytől egyig kiment.
A szőke fiú lassan segített felállni, majd engedve azt, hogy ránehezedjek, odakísért a kádhoz. Ott leültetett a kis székre, majd lassú mozdulatokkal lehámozta rólam a nadrágot, majd a fölsőmet is segített levenni.
Aemond szemében egy csepp vágy sem jelent meg. Végig gyengéd volt, semmi perverz dolog nem volt a mozdulataiban. Egy lágy csókot adott a homlokomra, mielőtt besegített a kádba.
Miután nagy nehezen leültem, meg kellett kapaszkodjak a kád szélébe és Aemond karjába, mert úgy belém nyilallt a fájdalom, hogy menten azt hittem, elsírom magam. A langyos víz segített valamennyire enyhíteni a fájdalmat, de megszűntetni azt nem. Mondjuk egy kád langyos víztől nem is várhatom el azt, hogy meggyógyítson.
Aemond elvette a szivacsot, majd belemártotta a vízbe, majd gyengéd mozdulatokkal mosni kezdte a bőrömet. Olyan jól esett, ahogy ápolt. Közben végig az arcomat fürkészte, én pedig gyönyörű kék szemét néztem, amiben teljesen elvesztem.
