Elvarázsolt szív

A fiatal védelmező

-Minek köszönhetem a váratlan látogatását Caramel? -állt fel a szakállas varázsló nagy, ékes székéből. Inkább kanapéra hasonlított, mint irodai székre. Sőt...az egész helyiség elállította a lélegzetem. Saját magam is tágra nyílt szemekkel néztem körbe és csodáltam meg minden részt. Pedig engem aztán nehezen lehet lenyűgözni...

-Meghoztam Harry Potter új testőrét, Dumbledore. -mutatott felém a miniszterelnök. Sápadt arca kedvesen nézett felém és egy aprót mosolyogtam felé, hogy teljesen biztos vagyok a döntésemben. Kihúztam magam és belenéztem az öreg férfi szemeibe.

-Lucy Ximénez. -mutatkoztam be és kezemet felé nyújtottam. Dumbledore elmosolyodott és kezet fogott velem.

-Üdvözlöm köreinkben kisasszony! -jóindulatúan viszonyozta bemutatkozásomat, majd Caramel felé fordult és dühösen nézett rá a félhold alakú szemüvegén keresztül. - Caramel válthatnánk pár szót egy pillanatra? - kérdezte, majd rám emelte tekintetét, hogy menjek ki a szobából. Milyen udvarias... Bólintottam és kisétáltam az ajtó elé, de azonban nem terveztem információ nélkül hallgatni. Az én jövőmről van szó elvégre!

-Dumbledore értsd meg! Ez a lány tökéletes lenne ide.. -magyarázta a miniszterelnök.

-Caramel nagyon fiatal még. Nem ezzel kéne töltenie az idejét. És Potter teljesen biztonságban van a Roxfortban erről én biztosítalak! -köszörülte meg torkát az öreg.

-Ezt nem is vonom kétségbe, de... - próbált szóhoz jutni a férfi. Feleslegesen haragudott rá és tartotta hitetlennek, mégis mindig rá hagyott mindent. Szinte Dumbledore irányította a minisztériumot is, hisz Caramel mindenben kikérte a véleményét. Csak rólam nem. És ezt az öreg láthatóan észrevette. Benyitottam hát és visszamentem a szobába. A hátamra söpörtem világosbarna hajamat és zöld szemeimmel belenéztem Dumbledore vékony szemeibe.

-Uram, kérem ne vegye udvariatlanságnak...-kihúztam magam és megköhintettem a torkomat. - De a legjobb értesüléseim szerint a fiú majdnem minden évben halál közeli eseményben volt. És...-felmutattam az ujjam, hogy még nem fejeztem be. - Annak ellenére, hogy a minisztérium nem hisz Tudjuk ki feltámadásában, Harrynek védelem kell. Olyan akiben megbízhat és ott lehet vele végig. Akit beavat a terveibe és az illető később meg tudja védeni. És erre én vagyok a legalkalmasabb. - mondtam és ahogy befejeztem, bólintottam egyet.
Szép volt Lucy

-Mégis mióta tanulod az auror szakmát, hm? - levette szemüvegét, hogy jobban rám lásson. Egy pillanatra lehajtottam a fejem, amikor visszagondoltam az emlékeimre, de hamar visszatértem a jelenbe.

-Születésem óta ezt tanítják Uram. De hivatalosan 1 éve veszek részt a tanfolyamon. Apám halála óta. - mondtam halkan, de annál hallhatóbban.

-Ő a legjobb emberünk. -szólalt meg Caramel.

Így történt hát, hogy Lucy Ximénez, vagyis én, Harry Potter titkos védelmezője lettem. És erről senki se tudhat. A fiúnak azt kell hinnie, hogy egy egyszerű barát leszek és nem járulok hozzá a biztonságához. Ha a bizalom elszakad, mindennek vége...

De nem féltem. Már rég eltűnt belőlem a félelem legkisebb szikrája is. Hogy is ne tűnt volna el? Szinte egész életemben csak magamban bízhattam és régen megtanultam már, hogy hogyan kezeljem a problémáimat. Édesanyám ugyanis születésemkor elhunyt, apám pedig ebbe és egy másik dologba is belebetegedett. Ugyanis a családja nő tagjai évszázadok óta mutatnak különleges képességeket, amelyekkel főként a természeti erőt tudják irányítani. Föld, tűz, víz, levegő, villám, tárgyak, növények, Univerzum...
Estig sorolhatnám, hogy milyen erők mutatkoznak be a Ximénez családban, de mind közül a legbecsültebb a tűz volt. Ugyanis azt még senki se örökölte. Én végképp nem. Mert én vagyok az első olyan családtag, aki semmilyen különleges képességet nem mutat az alapokon kívűl. Apám ekkor döntött úgy, hogy nem nevel saját gyermeke ként. Szerinte, anyám megcsalta őt és emiatt vagyok ,,selejtes,,. 11 éves korom óta az International, amerikai mágusiskolájában tanulok és konkrét lakója is vagyok. Csak a nyári szünetben mentem haza 1 hétre maximum. A többi időt Párizsi gyermekkori barátaimmal töltöttem.

Madelyn, egy velem egykorú Roxfortos tanuló. A Griffindor  büszke tanulója és tökéletes boszorkány! A legjobb és talán egyetlen barátnőm. Sötét szőke haja, és kék szemei vannak. Nyakán pedig pont olyan seb van mint nekem. Madelyn családja befogadtak apám halála után, aki maga auror volt bár nem a legjobb...Egy éve halt meg egy halálfalók elleni csapatban. Rajtaütés.. A szemét kis feketébe öltözöttek sose adják fel és mindig új terveket állítanak elő, hogy visszanyerjék Voldemortot. Apámat és majdnem Lucius Malfoyt végezték ki miatta...

És amikor hírt kaptam a haláláról, eldöntöttem, hogy a halála után, de kifogom érdemelni a szeretetet és büszkeséget. Kiharcoltam Caramelnél, hogy aurornak tanulhassak és amikor megtudtam, hogy Harrynek védelmező kéne azonnal rajta kaptam.

Így kerültem ide. Ide a Roxfort Expressz hatalmas, pirosan csillogó kocsija mellé, egy diákokkal tömött vágányra. Kicsit sem olyanok mint az Amerikaiak. Az állomason szinte fátyolként mutatott a mozdonyból kijövő szürke füst, a csendet pedig apró és lelkes diákok izgatott nevetése törte meg. A szülők sírva kísérték gyermeküket fel a vonatra hatalmas bőröndjeikkel, míg a gyermekeik a barátok után kutattak. És én is így tettem. Madelyn sötétszőke feje után kutattam a tömegben elveszve, folyamatosan figyelve a gyanús szempárokat, hisz itt is résen kell lennem. Ekkor kiszúrtam Madelyn arcát a tömegben és felé indultam.

Az igazság az, hogy nem szeretem a nagy tömegeket, szóval kicsit parázok ennyi ember között. És ez csak erősödött amikor átöleltem a lányt és rájöttem, hogy ez egyáltalán nem Madelyn.

-Jaj bocsánat, azt hittem te vagy Madelyn Vargas..-mondtam és a számat rágva folytattam a keresést. Azt hittem ennyivel vége is lesz a beszélgetésnek, de láthatóan nem. Rengeteg ugyanolyan kinézetű gyerek jelent meg előttem mint Madelyn csak vörös hajjal. Jézus ez mi..

-Te ismered Madyt? -kérdezte egy magas vörös, aki pont úgy nézett ki mint a mellette álló.

-Igen. -mondtam egyszavúan és tekintetem tovább kereste. Ekkor előbukkant egy barna fej is a vörösek közt. Szemüveges arca szerényen nézett rám és úgy éreztem felfordul minden. Harry Potter, az új legjobb barátod Lucy.

-Ki vagy te? - kérdezte az egyik vörös a sok közül, aki szorosan Harry mellett állt egy másik lány társaságában.

-Lucy Ximénez. -erőltetett mosolyt vettem fel az arcomra és kezet nyújtottam feléjük.

-Miért nem láttunk még itt? - faggatott az egyik iker fiú és közelebb hajolt.

-Srácok, hagyjátok már békén! -karolt át hirtelen egy ismerős ember. A kókusz illatú samponja azonnal megcsapott és őszinte mosoly ült az arcomra, amikor megláttam kék szemeit. - Ő itt Lucy. A legjobb barátnőm. Idén költözött vissza a környékre. - húzta meg a vállát Mady és elvette a táskámat.

-Eddig hova jártál? - kérdezte egy vörös lány aki ugyanúgy nézett ki mint Mady. Teljesen hülyén éreztem magam ettől a figyelemtől és hogy fogalmam sincs ki kicsoda de ugyanúgy néznek ki.

-Ti nem akartok bemutatkozni? - szaladt ki a számon a nem túl illedelmes kérdés, mire a két iker elröhögte magát.

-Kedvelem. - mondta az egyik Mady felé, mintha itt se lennék. - Én Fred vagyok. Ő itt a csúnyábbik másom George. - mutatkozott be az iker. - Ő itt Ron, Ginny aki a legkisebb és az egyetlen lány. Ezek pedig Harry Potter és Hermione Granger. - hadarta, de nekem csak egy név kellett. Bele néztem Harry bizonytalan szemeibe és elmosolyodtam aranyosan.

-Szervusz. -mondtam és integettem felé.

-Gyertek, szálljunk fel. Lucy te velünk ülsz. - ragadta meg a karom Mady és húzni kezdett a vonat felé. Ekkor oldalra néztem és egy fura tekintet volt benne az arcomban. A fiú kíváncsian nézett rám a kékes szürke tekintetével és akkor sem nézett el amikor tekintetem az övén volt.