Elvarázsolt szív

Együtt vagy külön

Draco nézőpontja:
Az időm egyre sürget és rémesen nehéz Lucy előtt titkolózni...De túl sok gondja van most...Tudom, hogy gyanakszik, hiszen ő is látja hányszor tűnök el, hányszor hagyom ki az órákat. De a szekrény nincs készen...Nagyon messze van még a kész állapottól és nekem muszáj megtennem mindent! A saját biztonsága érdekében...Nem tudhat az alkuról, amit kötöttem.

Ha sikeres vagyok, őt nem rabolják el. Azt akarják, hogy halálfaló legyen, hiszen egy tűzboszorkánnyal a Nagy Úr könnyen nyerne. De ha megölöm az igazgatót, Lucy megmenekül... És ha ehhez el kell taszítanom őt magamtól, akkor meg is fogom tenni.

-Draco! - szólított meg a lány, arcán tisztán látszott a szomorúság. - Megint elmentél éjszaka.

-Tudom. Sajnálom de dolgom volt. - vontam meg a vállam. Csak közönyösen. Legyen vége itt és most és akkor nem bánthatom meg még jobban. Nem bírnám elviselni azt az undort, amivel rám nézne.

-Nem gondolod, hogy el kellene mondanod merre jártál? - kérdezte felvont szemöldökkel. Mindig próbálja a kemény lányt adni, de látom a szemein, hogy nagyon fáj neki. Nem akarom őt bántani. A szívem megszakad, ha ránézek..

-Nem. - mondtam egyszerűen. De! De, el akarom mondani az igazat! Nem bírom ki ha elhagy. Inkább én hagyom el őt!

-Draco, jogom van tudni az igazat! - nyúzott tovább a lány. Már ő is a tűréshatár végén járt és ki volt merülve.

Lucy nézőpontja:

-Lucy hagyd már abba! - kiáltott rám Draco idegesen.

-Akkor válaszolj! Mond meg mi olyan fontos, hogy mindig eltűnsz! - kiabáltam vissza az arcába. Hosszú idő telt el azóta, hogy Emma az iskola udvarában járt. És valahogy úgy éreztem aznap minden megváltozott.

Emma belemászott a fejembe és nem tudtam elszakadni tőle. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mi lehet az igazság, mi az igazi múltam. De egy nap Dracot elhívta Piton. Hosszú órákon keresztül volt távol a fiú, míg én a könyvtárban vártam rá és miután visszatért, elveszett belőle valami.

Mindennap eltűnt. Minden éjszaka kilopózott. És én hiába kérdeztem tőle bármit.

-Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és kivel! - Draco hangja élesen szelte át a levegőt, szavaival kést döfött a szívembe.

-A barátnőd vagyok szóval kurva sok közöm van hozzá! Mond el, hogy mit csinálsz a hátam mögött!- éreztem, hogy a véremet elönti a méreg, a hangom pedig remegett a sírástól.

-Pedig ebbe nincs beleszólásod! Azt csinálok amit akarok. - emelte fel még jobban a hangját és mérgesen belerúgott a szék lábába.

-Már pedig vagy elmondod vagy végeztünk. - kiáltottam gondolkodás nélkül, mire Draco szemei rámmeredtek.

-Bízol bennem? - kérdezte érzelemmentes, nyugodt hangon.

-Mi? - döbbentem le a hirtelen hangulatváltáson, de hamar válaszoltam. - Igen.

-Akkor mi a kibaszott probléma? Miért kell faggatnod ha bízol bennem? - kérdezte mérgesen és kissé megbántottan. De ebben a helyzetben nem fogja eljátszani a mártírt!

-Draco azt ígérted nincs több titok! Azt ígérted nem hazudsz nekem többet! - vágtam én is a szemébe az ígéreteit, amik miatt bizalmat szavaztam neki.

-Úgy néz ki mind a ketten hazudtunk...- mosolyodott el gúnyosan és kisétált a szobából.

-A rohadt életbe! - kiáltottam és beleütöttem a falba. Miért kell mindig így lennie? Miért nem lehetünk együtt boldogok és nyugodtak? Csak egy nyugodt hónapot szeretnék! Olyan sok ez? Amikor együtt vagyunk annyira tökéletes minden! De egy pillanat alatt képesek vagyunk tönkretenni. Mindig minden tönkre megy.