Elvarázsolt szív

Ideje az igazságnak

Utána mentem. Meggondolatlanul? Igen. Hülyeség volt? Igen. Megbánom? Igen. Tejes mértékben. Ebben a pillanatban jó ötletnek tűnt? Persze. Hetek teltek el. Lassú hónapok..Hónapok teltek el nélküle és annyira hiányzott, hogy nem bírtam tovább így élni. És a hülye részeg énem se. Az előbb mondta, hogy szeret! Pedig már nem kell többet színészkednie.

Lerúgtam magamról a magassarkúmat és futni kezdtem Draco felé. A többiek tovább őrjöngtek a szobában, észvesztő állapotban. Az én szemem előtt csak egy cél volt. Megtalálni Dracot. Nem volt a többiek között. Egyedül feküdt bent a fiúk hálószobájában, a mennyezetet bámulva.

-Jól vagy? - ült fel azonnal, amikor meglátott a szobájában cipő nélkül, kócos hajjal. Lassan végigmért karikás szemeivel és kimászott az ágyból, hogy készen álljon ha el kellene kapnia. Odarohantam a fiúhoz és a karjaiba vetettem magamat.

-Azt mondtad szeretsz! - öleltem meg szorosan.

-Azt mondtam szeretlek... - suttogta. Egy lépéssel hátrébb mentem és végignéztem rajta. Arcomról egy pillanatra eltűnt a mosoly és bizonytalanul néztem rá.

-Draco legyél velem őszinte. - mondtam remegő hangon. - Komolyan gondoltad? Ez az igazság? Szeretsz engem? - kérdeztem és könnyek gyűltek a szemembe. Ebben a pillanatban elkezdtem remegni a félelemtől és rettegni, hogy ez is egy újabb hazugság. Draco némán nézte ahogy érzelmeim átveszik a hatalmat, de megjelent nála egy apró mosoly. Kezei gyors mozdulatokkal már a csípőmön voltak és magához rántott. A testeink egymásnak feszültek és elmerültem a szemeibe.

Az orromat betöltötte a whiskey csípős illata és a menta. Lábaim remegni kezdtek, amikor a fiú megnyalta a száját, majd beleharapott az alsó ajkába, hogy elfojtson egy mosolyt. Draco közelebb hajolt hozzám majd megpuszilta a homlokomat, arcomat. Testem felrobbant amint találkoztak a puha ajkaink egymással. Szája tökéletesen illeszkedett az enyémre, de ez a csók nem olyan volt mint az első. Ez a csók tele volt vággyal és éhséggel.

A fiú úgy csókolt mintha soha többé nem tehetné meg. Halkan belenyögtem a szájába és türelmetlenül beletúrtam a hajába.

Draco keze az arcomat fogta miközben hevesen smároltunk. Hirtelen megéreztem ahogy a hátam neki feszül a hideg falnak. Draco kezei a fenekemre csusszantak. Hiába voltam ruhába, mire feleszméltem már Draco köré voltak csavarodva a lábaim. Erős karjai stabilan tartottak miközben a fenekemet fogta, én pedig belemosolyogtam a csókba, amikor Draco belenyögött a számba.

Finoman beleharaptam az alsó ajkaiba, mire elhúzódott tőlem és huncut mosollyal nézett rám.

-Ez egyértelmű válasz lesz? - nevetett. - Szeretlek, Lucy. A tiéd voltam akkor is amikor még én magam se tudtam róla. A bálon már rájöttem, hogy érzéseim vannak irántad, na de a szünetben. Ahogy ültél a nappalinkban, nevetve, tűztől csillogó szemekkel és a bizalmadba fogadtál. Tudtam, hogy beléd szerettem...- suttogta.

-Én is szeretlek. - suttogtam. - és én nem utállak..nem téged utáltalak hanem magamat. - mondtam. Ideje felvállalni az igazságot. Draco értetlenül nézett rám.

-Ezt fejtsd ki kérlek. - mondta és leült az ágyba. Vettem egy hatalmas levegőt.

-Magamat utáltam, mert én hazudok mindenkinek. És amikor kiderült, hogy te is ezt tetted velem..Rájöttem mennyire összefogok törni mindenkit..Utálni fognak és..

-Lucy ebből semmit sem értek. - rázta meg a fejét

-Harry Potter miatt jöttem. Vigyáznom kell rá. A minisztérium megbízásával vagyok itt és elmondjam Caramelnek, hogy mit terveznek. Umbridge Dumbledoret felügyeli. Ezért nem bánt engem.. - nagyon szégyelltem magam és lesütöttem a szemem. - Egy évig helyeztek ide az aurori képzőből de erről senki se tud csak az igazgató és Mady.

-Potter miatt vagy itt? - döbbent meg a fiú.

-Igen miatta. Azért...Azért löktelek el magamtól mert féltem, hogy eltereled a figyelmem. Ha nem derítek ki mindent, Caramel nem viseli többet a gondomat és utcára kerülök. Így..mindenkit megbántok aki bízott bennem, de az évvégén elmegyek innen és nem kell látnom a gyűlölettel teli arcukat majd..

-Elmész az évvégén... - suttogta

-Nincs más választásom! - emeltem fel a hangomat. - Nincs pénzem arra, hogy ide járjak..Apám..Nem hagyott rám semmit. Vagyis..Nem küldött semmit..Azt se tudtam, hogy él.. - egész testem remeget attól, hogy mit szól majd

-Egy tini auror aki Pottert védi egy évig.. - tette össze a dolgokat.

-Hát igen.. - helyeseltem.

-Én nem foglak utálni. - mondta és rám nézett. - Sosem tudnálak. És köszönöm hogy elmondtad az igazat. - közelebb húzott magához. - Ha pedig mindenképpen menned kell akkor meg ki akarom élvezni az időt csak veled.. - mondta és újra smárolni kezdtünk.

Elfogadott és megértett. Vágyott rám. Szeretett engem. És ez megszűntette az összes problémámat.

-Csodálatos vagy.. - suttogta. - Egy igazi angyal vagy. És én vagyok a legszerencsésebb ember. - lehelte az ajkam közé.