Elvarázsolt szív

Barátok

A hátam neki feszült a hideg falnak, miközben Draco ujjai a hajammal játszadoztak. A fiú hangosan beszívta a levegőt és újabb bejutást kért a számba. Draco ajkai közé nyögtem. Végig vezettem ujjaimat a mellkasán, megtalálva az utat a kidolgozott hasához. A ruhájának anyaga lágyan simult a testéhez.

Beleolvadtam a fiú karjaiba ami erősen tartotta a remegő testemet. A szívem hevesen dobogott, miközben nyelvünk egymáséba olvadt. Draco kezei vándorolni kezdtek a testemen de egy pillanatra megálltak amikor a felsőm aljához értek. A fiú lassan becsúsztatta kezeit a pólóm alá és simogatni kezdte a hátamat, a melltartóm pántjánál elidőzött...Az érintése összerántotta az alhasamat..vagyis kicsit lejjebb...A köztünk lévő vágy egyre csak nőtt és a lábaim között egyre fokozódott a forróság.

A fiú közelebb nyomta hozzám a testét éreztetve a nadrágjában levő erekciót, miközben elkezdte csókolgatni az állam vonalát, ingerlő lassúsággal a nyakam felé haladva. Kirázott a hideg a nyelve nedves érintésétől. Teljesen átadtam magam az élvezetnek és ha a fiú keze nem fog akkor tuti összeesek.

De ez így nem jó! Az év végén el kell tűnnöm innen akárhogyan is akarom, nem tudok ezen változtatni. Caramel nem fizet nekem még egy tanévet, én pedig képtelen vagyok magamnak. És amikor kiderül az egész mindenki utálni fog. Draco pedig nem ezt érdemli..

-Várj. - suttogtam a szájába és nehezen eltoltam magamtól. Draco türelmetlenkedett és értetlenül pislogott rám

-Mi a baj? - kérdezte félénken

-Nem csinálhatjuk ezt. - suttogtam. A fiú összehúzta a szemeit és összeráncolt szemöldökkel nézett. - Draco...

-Miért? - kérdezte elhaló hangon. Nem akarok több hazugságot kitalálni..

-Nekem...- nagyot sóhajtottam és a padlóra szegeztem a tekintetem. - Az év végén el kell mennem innen. - mondtam ki a szavakat rettegve.

-Mikor jössz vissza? - kérdezte, de az arcán vágyakozás volt

-Soha. - ejtettem ki a számon. - Soha nem jöhetek vissza...- feleltem. Draco csendben vizsgálta az arcomat. Én is őt néztem miközben majdnem sírtam. Pár perccel ezelőtt úgy éreztem mellette a helyem. Biztonságban voltam, mintha lenne egy otthonom. De most újra az elveszett lány voltam. Már nem akartam a feladatomra koncentrálni és féltem, hogy fájdalmat okozok a többieknek. De nem tehetek mást.

Draco meg sem bírt szólalni. Néma csendben kisétált az ajtón. És a picsába ma este edzés is lesz...

——

Sötét volt a folyosókon. Egy árva gyertya se világított. Mintha mindenki eltűnt volna. Csak a cipőm kopogását hallottam. Elvesztem a gondolataimban. A bánatban, a félelemben, a megbánásban. Nem tudtam, hogyan mit csináljak ebben az évben. Minden tönkrement.

-Nocsak,nocsak..merre ilyen későn Ximénez? - szólalt meg egy hang a sötétben majd Pansy kilépett elém. Umbridge kis kutyája

-Semmi közöd hozzá. - mondtam és tovább mentem anélkül, hogy ránéztem volna. De a lány nem engedett.

-A főinspektor asszony nem örülne, ha tudná milyen későn jön meg a kedved a sétához..- húzta száját apró gúnyos mosolyra. Szemfestéke enyhén szétfolyt volt.

-Aha. Jó, nagyon érdekes vagy Pansy de erre most nem érek rá. - motyogtam, de hirtelen megtorpantam amikor a lány bevágódott elém.

-Miért? Sietsz valahova? - kérdezte gyanakvóan és megragadta a kezem.

-Engedj már el. - sziszegtem idegesen

-Umbridge biztosan hatalmas jutalmat ad, ha elkapok valakit Dumbledore bandájából. - vigyorgott

-Vagy megbüntet amikor kiderül, hogy nem vagyok benne ebbe a kis bandában. - fintorogtam és kirántottam a csuklómat.

-Pansy! - szólt idegesen egy hang. - Hagyd elmenni! - utasította Draco

-De Draco! - vinnyogta. - Rosszban sántikál!

-Mondom, hagyd elmenni! - lépett közelebb Draco. Szemei villámokat szórtak a lány felé akinek a viselkedése megváltozott. Sietve elindult a folyosó másik irányába.

-Köszönöm. - súgtam Draconak hálásan

-Erre valók a barátok, nem? - kérdezte óvatosan.

-Barátok? - kérdeztem vissza mintha csak félre értettem volna

-Barátok. - mosolyogta. - Persze, ha te is akarod! - tette hozzá gyorsan

-Igen. Szeretném, ha barátok lennénk. - mosolyogtam én is. Végülis ez is jobb mint a semmi. Szeretem ha velem van vagy beszélget velem. És bár nem lehet több köztünk, legalább nem léptünk ki egymás életéből. Felém nyújtotta a kezét. Értetlenül néztem rá, majd rájöttem, hogy nem túl jó ebben a barátság dologban. Halkan kinevettem és félretoltam a kezét.

-Nem olyan nehéz. - öleltem meg. A fiú pár másodpercig vissza sem ölelt de utána megnyugodva karolt át.

Kissé megnyugodva mosollyal az arcomon léptem be a Szükség Szobájába ahol a többiek már körben álltak.

-Ez lesz a szünet előtti utolsó találkozásunk, szóval mindenki hozza ki magából a lehető legjobbat oké? - lelkesítette a többieket Harry. Odaléptem hozzá.

-Szia. - köszöntem

-Szia. - köszönt semleges hangon

-Harry figyelj.. - fordultam felé reménykedve

-Nem kell.. - fordult felém. - Nem haragszom. Jobb lett volna, ha előbb megtudom de nem haragszom. Nagyon jó barát vagy és nem örülnék annak, ha nem látnálak. - mondta

-Akkor minden rendben közöttünk? - kérdeztem

-Minden rendben. De nincs több titok. - emelte fel az ujját. Hatalmas bűntudatom volt.

-Nincs több titok. - feleltem de elfordultam